Azok a sikerek, amelyeket Mátyás eddig úgy a harctéren, mint otthon a forrongó ország lecsendesítése körül felmutatni képes volt, az ifjú királynak felette kimagasló katonai, politikai és uralkodói rendkívüli képességeiről, ügyességéről és az emberekkel való bánásmódban elért igen nagy routinjáról tesznek tanuságot. Frigyessel és Kázmérral szemben azonban még ezek a kiváló képességek sem bizonyultak elegendőknek; velük szemben a fiatal és ezért talán egyelőre túlhiszékeny királynak azért kellett a rövidebbet húznia, mert sem ravaszság, sem rosszmájúság – bocsánat az erős kifejezésért – becstelen gondolkozásmód és cselekvési képesség tekintetében azokon túltennie, azokat felülmúlni, sőt azokat még megközelíteni sem volt képes. Valóban bocsánatot kell kérnem olvasóimtól, hogy az egyszer idegen államok uralkodóival szemben ily erős kifejezésekre ragadtattam magamat, de a német császár és a lengyel király részéről ismételten, főleg pedig a Mátyással megkötött legutóbbi szerződések alkalmával a kulisszák mögött kifejezésre jutott hallatlan kétszínűség és példátlan rosszakarat azt hiszem teljes mértékben feljogosítják az eseményeket pártatlanul és véleményét kertelés nélkül kimondani akaró történészt még ily felette kemény ítéletnek a kimondására is; nekem ugyanis az a véleményem, hogy az országok és uralkodók között kötött szerződésekbe, azok kötelező erejébe és szentségébe vetett bizalmat annyira lábbal tiporni, mint ahogyan azt Frigyes és Kázmér tették, büntetlenül és az utókor legkeményebb megbélyegzése nélkül még a középkori jogszokás és felfogás szerint sem lett volna szabad.

Hogy ily tapasztalatok mellett Mátyás is gyakran kénytelen volt céljainak elérésénél kevésbbé jogos és ideális eszközökhöz nyúlni, azon nem csodálkozhatunk, de emiatt őt a kereszténység pestisének elkeresztelni, ehhez talán éppen Frigyesnek és Kázmérnak volt legkevésbbé jogosultsága, miután éppen ők voltak azok, akik a pápa ismételt, erélyes felszólítása és unszolása ellenére sem voltak hajlandók a kereszténységet fenyegető török veszedelem elhárítására segítséget nyújtani, illetve Mátyást kellőképpen támogatni.

A legutóbb lefolyt hadműveletek a már megszokott keretek között játszódtak le. Rablás, dúlás, fosztogatás volt azoknak most is egyik legjellegzetesebb kisérő jelensége. Az ostromszerekkel csak hiányosan felszerelt tábori hadsereg tehetetlensége az erődített helyekkel szemben most is kétségtelenül bebizonyosodott.

Cseh–morva–lengyel hadműveleteit Mátyás majdnem kizárólag újonnan szervezett zsoldos hadseregével hajtotta végre. Ennek a hadseregnek a fenntartása rengeteg pénzbe került, miért is sokkal célszerűbb lett volna, ha a sok időtrabló, pozitiv és állandó eredményeket fel nem mutató portyázó hadviselés helyett Mátyás most, úgy Frigyes, mint Kázmér ellen a végleges döntést kereső, komoly, támadó hadműveletek alkalmazására tért volna át, amellyel szemben ellenfelei aligha lettek volna képesek sokáig sikerrel ellenállni. A fellázadt osztrák úrak révén Frigyesben és a Tarczi Tamás pusztításai révén Kázmérban feltámadt ijedelem és békehajlandóság biztos jele annak, hogy ha Mátyás jól megszervezett, ellenállhatatlan fekete serege élén már most megjelent volna Bécs, illetve Krakó előtt, akkor ezeket a kishitű, erélyes és komoly hadműveletekre képtelen ellenfeleket egy-kettőre hajlandókká tehette, illetve rászoríthatta volna összes kívánságainak végleges és megmásíthatatlan elfogadására. A tetterős, erélyes és bőséges haditapasztalatok felett rendelkező Podiebrad Györggyel szemben még helyén való volt, illetve még volt értelme Mátyás meggondolt, habozó hadviselési módjának, ellenben a tunya, minden erélyesebb lépéstől irtózó Frigyessel és Kázmérral szemben ez a kunktároskodó, csakis egyes erődített helyek megvételét és elpusztítását célzó hadviselési és hadakozási mód már egyáltalában nem volt indokoltnak mondható. Ezt úgylátszik most már Mátyás is belátta, mert ellenfelei újabb szövetkezéseiről és terveiről hírt véve, nyomban támadólagos fellépésre határozta el magát velük szemben, mely elhatározásra utóbb még lesz alkalmunk visszatérni.