XI/1. számú melléklet.

Mohamed szultán 1469-ben Ázsiában volt elfoglalva, ami azonban nem gátolta őt abban, hogy a keresztény fejedelmek háborúskodását a maga részére kiaknázandó, néhány kisebb portyázó csapatot zsákmányszerzés céljából nyugat felé el ne indítson. Az első ily, mintegy 10.000 főből álló csapat valami Bay, mások szerint Azam, vagy Hasszan bég[1] parancsnoksága alatt május havában tört be állítólag a Blagaiak meghívására Horvátországba, akik akkoriban a Frangepánokkal háborúskodtak. A török horda Krbavaban valamelyik városban ép vásárkor lepte meg a gyanútlan és fegyvertelen néptömeget és tisztán csak kedvtelésből 8000 embert összevagdal, 3000-et pedig rabláncra fűz s aztán tovább rohan a Kulpa felé, amelyen átkelve, Möttlingnél állapodik meg, ahonnan egyik portyázó csapatát Landstrass–Cilli, a másikat Gottschee–Laibach felé küldte előre, ahol azok rendes szokásuk szerint gyujtogatva, rabolva, gyilkolva mindent elpusztítottak s aztán mintegy 20.000 fogollyal,[2] tömérdek marhával és egyéb javakkal sietve tértek vissza a Kulpa-menti kiinduló pontjukhoz, Möttlingbe. Itt a kiáradt Kulpát át nem kelhetvén, még egy hétig kellett vesztegelniök. E miatti dühükben, mintegy 1000 foglyot ott helyben lemészároltak. A megrémült krajnaiak Hohenwart András kapitányuk alatt lassacskán összesereglettek ugyan, de mire az 20.000-nyi hadával a Kulpához ért, ott már az ellenségnek hült helyét találta.[3]

Ugyanezen év szeptemberében egy másik török csoport is betört Bosznián át Szlavóniába. Ez Zágrábnál a Száván át nem kelhetvén, a folyó jobb partján Gurkfeld tájékáig végzett iszonyatos pusztításokat s aztán 30.000 embert rabláncra fűzve, újból visszatakarodott. Más feljegyzések szerint ez a csoport még Karinthiába is benyomult, ahonnan már Olaszországot is fenyegette, de aztán mégis valami okból jobbnak látta a kegyetlenkedések abbahagyását és sietve vonult vissza hazájába.[4]

Mindezek a beütések csak előhírnökei voltak a szultán által már a következő évre tervezett általános nyugati háborúnak, amelyet egy 1469 augusztus 2-án kiadott és az összes mecsetekben kihirdetni rendelt alábbi fethnaméjával harangoztatott be: „Én, Mohamed, Amurad fia, szultán… magasra emelve a nagy isten által, a nép körébe, minden császárok fölé helyezve, dicsőséggel tetézve, minden dologban a szerencse kedvence, a halandók félelme, a fegyverben hatalmas, a mennyben levő szentek és a nagy próféta fohásza révén császárok császára, fejedelmek fejedelme, akik kelettől nyugatig uralkodnak, igérem az egy istennek, minden dolog teremtőjének, fogadásom és hitem által, hogy nem nézem szemeimmel a napot, nem eszem ízes falatot, nem keresem azt, ami kellemes, nem illetem azt, ami szép, nem fordítom szemeimet nyugatról keletre, míg nem döntöm le és lovam lábával agyon nem tapostatom a nyugati nemzetek istenét, azt a fából, aranyból, vagy ezüstből készült, vagy festett istent, melyet Krisztus tanítványai tulajdon kezeikkel csináltak, s így minden gonoszságot a föld színéről kelettől nyugatig tökéletesen ki nem irtok az igaz Sabaoth istenének és a nagy prófétának, Mohamednek dicsőítésére. És ezért az összes környülmetélt népeknek, alattvalóimnak, kik Mohamedben hisznek, valamint minden elöljáróiknak és szövetségeseiknek ezennel tudtul adom, hogy ha még az ég és föld istenének félelme, valamint az én legyőzhetetlen hatalmam hite bennük végkép ki nem aludt, mind jelenjenek meg nálam ramdan havának 7-ikén a hegirának ezen évében[5] az isten és Mohamed parancsára, akik közül az első hatalmával, a másik imádságával bennünket minden bizonnyal hathatósan segíteni fog.“[6]

Ez az általános nagy támadás 1470-ben ugyan még nem következett be, mert a szultán egyelőre összes erejét Negroponte[7] meghódítására használta fel, de azért kissebb csoportok ez év őszén is be-betörtek Horvátországon és Szlavónián át Krajnába, Friaulba, Karinthiába, Stájerországba, sőt még Alsó-Ausztriába is.[8]

Azonkívül még egy dolog történt, ami Magyarországra még sokkal fontosabb volt. A törökök egy 20.000 főből álló csapata a Szávánál megállapodván, it egy új várat, Szabácsot kezdte építeni azzal a félremagyarázhatatlan célzattal, hogy arra támaszkodva, a török hordák biztosabban űzhessék becsapásaikat a Szerémségbe.

Mátyás Thúsz Jánost bánt ama hanyagsága miatt, hogy közönyösen nézte a törökök becsapásait és Szabács építését, fogságba vetette s helyette Magyar Balázst nevezte ki bánná, egyúttal meghagyván Gábor kalocsai érseknek, Ungor Jánosnak és Ország Mihály nádornak, hogy az új bánt, akit Szabács megvételére utasított, tőlük telhetőleg segítsék. Ámde a magyar hadak a támadás végrehajtása céljából a Száván való átkelést még csak meg sem kísérelték s miután a tulsó parton felállított tűzérség Szabács erődítéseiben kárt nem igen tehetett, a magyar vezérek, hogy legalább az onnan kiinduló török becsapásokat meggátolják, abban állapodtak meg, hogy a Száva balpartján Szabáccsal szemben szintén várat emelnek.[9]

[1] Gebhardi, Gesch. v. Ungarn II., 171. – Sismondi, Histoire des républiques italiennes du moyen-âge. X., 345. – Hahn, Alt- und Neu-Pannonia 199.

[2] A Jacobi Cardinalis Papiensis Comment. VII., 449. a leölt keresztények számát 18.000-re, a rabszíjra fűzöttekét 15.000-re teszi.

[3] Valvasor, Chron Carnioliae XV., 369. – Raynald, Annal. Eccl. XIX., 203. – Kupelwieser, Die Kämpfe Ungarus mit den Osmanen, 154.

[4] Engel, Gesch. v. Ungarn 301. – Pray, Annal. IV., 58. – Häberlin, Allgem. Welt.–Hist. VI., 618.

[5] Vagyis 1470 március 11-én.

[6] Jacobi Cardinalis Papensis, Epist. 715. – Raynald, Annal. Eccl. XIX., 210. – Sismondi, Histoire des républiques italiennes du moyen-âge. X., 348.

[7] Negroponte Görögországnak hosszúra nyúló legészakkeletibb szigete, a 10. számú mellékleten Euböának nevezve, ahogyan azt az ókorban, sőt még a középkor elején is nevezték.

[8] Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 461. – Engel, Gesch. v. Ungarn III., 369. – Pray, Annal. IV., 68. – Kerchelich, Hist. Eccl. Zagrab. 182. – Unrest, Chron. Austr., Hahnnál I., 562.

[9] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., II., 562. – Fessler, Geschichte von Ungarn. V., 258. – Pray, Annal. IV., 78. – Katona, Hist. Crit. XV., 537.