A cseh háború elhatároztatván, Mátyás a szükséges előkészületek megtétele végett március közepén Budára sietett, majd innen Esztergomon át március 26-án Nagyszombatba ment, ahol a cseh háborúra rendelt seregének gyülekeznie kellett. Frigyes szorult helyzetén segítendő, – mert időközben a cseh király fiai, Mátyás ellenséges indulatának és háborús készülődéseinek hírére a steyereggi Dunán való átkelés gondolatával felhagyva, Viktorin a sereg nagyobb részével a Duna mentén lefelé Stockeraunak, Henrik pedig a fennmaradó résszel Znaimnak vett irányt, – Mátyás Nagyszombatból, ahonnan március 31-én úgy Podiebradnak, mint Viktorinnak a háborút megüzente, nyomban egy 3000 lovasból és 2000 gyalogosból álló seregcsoportot az akkor Göllersdorf tájékán álló osztrákok segítségére küldött, ahova időközben Sternberg Zdenko, a katholikus liga feje is küldött volt erősbítéseket János fiának vezetése alatt. Hogy ki volt a magyar seregcsoport vezére, az sajnos most már meg nem állapítható és az e tájon lefolyt eseményekről is csak annyit tudunk, hogy azok folyamán Znaim környékén, alighanem Henrik ellen és annak hátrányára elég véres harcok folytak,[1] a Stockerau tájékán körülfogott Viktorin pedig kénytelen volt bekövetkezendő felmentéséig magába a stockeraui várba visszahúzódni.[2]
Ez események közben Mátyás Nagyszombatból Pozsonyba ment. Innen adta ki 1468 április 8-án az európai hatalmakhoz intézett manifesztumát, amelyben tudtukra adja, hogy nem önző célból, hanem egyedül az egyház védelme szempontjából kezdi meg a háborút, amelyet ép oly kegyesnek tart, mint a török ellen vívandót.[3] Egyúttal április 10-én kelt levelével újból úgy a pápát, mint Frigyest és a boroszlói ligát is hathatós segélynyujtásra szólította fel.[4]
Podiebrad még egy utolsó kísérletet tett, hogy Mátyást megengesztelje, de ennek sikerében nem bízván, Kostka Albertet azzal az ajánlattal küldte el Krakóba Kázmér lengyel királyhoz, hogy ha ez őt Mátyással és II. Pál pápával is kibékíti, úgy nemcsak ő, hanem a cseh nagyok is kötelezőleg kijelentik, miszerint az ő halála után nem választanak mást királyuknak, mint az ő fiainak egyikét, amit a lengyel király örömmel vett tudomásul.[5]
Mátyás nagyon jól ismerte a lengyel királynak a cseh koronára vonatkozó aspirációit s így, nehogy vele a cseh háború küszöbén komolyabb konfliktusba keveredjék, nem vette fel a neki a külföldi hatalmak és követek által felkínált cseh királyi címet, hanem egyelőre csak mint a csehországi igazi katholikusok védője akart szerepelni.
A cseh háborúra szánt sereg szinte hihetetlen gyorsasággal alakult meg. Az osztrákok segítségére Göllersdorfba előreküldött seregcsoport betudásával Mátyásnak számra nézve nem túlnagy, de kiválóan felszerelt és kiképzett serege mindössze 11.000 lovasból és 5000 gyalogosból állott.[6] A jelentékeny számú kisebb lövegektől eltekintve, nehéz lövegeinek száma 50-re rúgott, a szekerek száma pedig a 2000-et is elérte.[7] Hogy ebből mennyi volt a harcászati célokra is alkalmas tulajdonképpeni hadiszekér és mennyi a csak a málha és poggyász továbbvitelére rendelt közönséges szekér, azt most már nem tudjuk megállapítani, de tény és való, hogy Mátyás 1468 tavaszán az egyik német fejedelmet megkérte, engedné át neki az állítólag nála tartózkodó Ulrik nevű embert, akit a szekereknek cseh hadi szokás szerint való felszerelésében és alkalmazásában igen járatosnak és ügyesnek mondanak, míg Magyarországon ehhez értő alig akad, mert itt más hadviselési mód divatozik.[8]
A király kíséretében voltak és mint alvezérek szerepeltek: Szapolyai Imre és István szepesi grófok, Csupor Miklós erdélyi vajda, Gúthi Ország Mihály nádor, Báthori István, Bánfi Miklós, Brankovics Vuk (a. m. Farkas) rác fejedelem, Magyar Balázs és az általa felfedezett és ereje és tehetsége által fokozatosan hadvezéri rangra emelkedett Kinizsi Pál, aki molnárlegényből küzdötte fel magát máris máramarosi főispánná; továbbá Hag Ferenc. Tehát jórészt eddig ismeretlen nagyságok és hadvezéri tehetségek. Kíséretéhez tartoztak továbbá: Vitéz János esztergomi, Várdai István kalocsai érsekek, Czezinge János pécsi, Beckensloer János egri püspökök és Rovarella Lőrinc pápai követ, aki állandóan mellette tartózkodott.
Miután Mátyás április 12-én Protas olmützi püspököt a Kázmér lengyel királlyal való további jó viszony és barátság fenntartása érdekében Krakóba elindította, másnap megkezdte seregével támadó előnyomulását Nagyszombatból a Kis Kárpátokon és a Morván át a Thaya menti Laa, majd onnan Znaim felé.
Április 17-én ide érve, Podiebrad cseh királyt találta magával szemben, aki a fiaitól vett kedvezőtlen hírekre mintegy 3000 ember élén nyomban arrafelé vette útját. Itt a cseh király azonnal előkészületeket tett a csata elfogadására, de Mátyás jobbnak látta további támadólagos előnyomulását beszüntetni s ehelyett újból Laara vonult vissza, hogy ott elsáncolt táborban a még mindig kikülönítve volt seregcsoportjával és az osztrákoknak Pottendorfer György alatt Viktorint körülzárva tartó, de most onnan elszólított gyenge haderejével egyesüljön.[9] Znaim előtt mindössze néhány száz ember maradt vissza Hag Ferenc parancsnoksága alatt, részben a fősereg visszavonulásának biztosítása, részben az ellenség foglalkoztatása és előnyomulásának késleltetése céljából. Ámde Podiebrad nem hagyta magát félrevezetni, Hag csoportját erélyesen megtámadta, mire az a közelfekvő Martinic erősségbe[10] vonta magát, amelyet a cseh király körülkerítvén, már április 20-án megadásra kényszerített.
Ezután Podiebrad tovább folytatta útját seregével Laa felé, miközben az osztrákok elvonulása folytán Stockerauban felszabadult Viktorin is hozzácsatlakozott, de Mátyást erős állásában ő sem merte megtámadni, hanem attól egy mérföldnyi távolságra, Tajaxnál szintén táborba szállt. Itt aztán majdnem egy teljes hónapig farkasszemet nézett egymással a két sereg anélkül, hogy a komoly támadást bármelyikük is megkísérelte volna. Ennek okáról, a táborozás elrendezéséről és az annak ideje alatt előfordult eseményekről az egykorú írók adatai nyomán a következőket jegyezhetjük fel: Laa-nál a testes, közel 50 éves, nagy tapasztalatok felett rendelkező Podiebrad a 25 éves, tüzes, ifjú királlyal került szembe. Előbbi szekérvárral vette körül jól megválasztott és megerősített táborát, mire Mátyás is sáncokkal vette körül a magáét.[11] Mindegyik vezér jól ismerte a másiknak megkülönböztetett tehetségeit, jól látta erejét, s ezért magát, jó hírnevét és seregét veszélyeztetésnek kitenni egyik fél sem akarta. A magyar sereg főelőnye a mindenre kész és szinte vakmerőségig bátor lovasságban állott, a cseheké a háborúban edzett és annak sanyarúságaihoz szokott gyalogságban.[12] Ez szekérvára által körülfogva, minden hirtelen meglepetés ellen biztosítva volt; amazt hevenyében, de célszerűen felhányt sáncai mellett könnyű mozgású, mindenfelé gyorsan használható huszárjai és az újonnan felállított fekete-sereg rendíthetetlen bátorsága s a hadi mozdulatokban való gyakorlottsága biztosítá.[13] Az idősebb király az ifjabbnak kedvezni szokott szerencséjét, ez pedig amannak tapasztaltságát és meggondolt komoly bölcsességét respektálta.[14] Amaz, ha felülmúlta emezt a hadakozás gyakorlati ismeretében, ez bizonyosan mélyebben volt beavatva a katonai tudományok elméletébe.[15] Mindkét vezér kedvező alkalomra várt, hogy ellenfelét a hibája által okozott kedvezőbb körülmények között megtámadhassa, de ily hibák egyik részen sem mutatkoztak.
Ily körülmények között naponta előfordultak ugyan apróbb csatározások, sőt néha nagyobbszabású vállalatok is hajtattak végre, de ezek révén döntő eredményt nem lehetett elérni. Ez utóbbiak közül legnevezetesebbek a Tettauer Vilmos által 300 gyalog keresztessel és ugyanannyi magyar lovassal a Nikolsburg ellen végrehajtott rajtaütés, mely azonban a városban levő kutyák ébersége és élénk ugatása által elárultatván, célhoz nem vezetett. Egy más alkalommal, május 1-én, Halepski Tamás egy tisztán magyarokból álló haddal Dürnholz várát támadta meg és azt éjjel meglepvén, kifosztotta és felperzselte.[16]
Közben a két uralkodó, katonáik gyakorlatainak szemlélése közben véletlenül szembe került egymással a Thaya mentén, annak vize által egymástól elválasztva, mely alkalommal előbb szemrehányásokkal illették egymást, majd ellágyult szívvel barátságos beszélgetésbe ereszkedtek. E beszélgetések kapcsán békealkudozások indultak meg a fejedelmek között, de ezek – főkép a pápai követ ellenzése következtében – eredményre nem vezettek.
Ezek után az apróbb csatározások még egy ideig folytak, de aztán Podiebrad három hétig tartó hiábavaló veszteglés után, tekintve, hogy a magyar lovasság a környéken az egész eleséget és takarmányt részben lefoglalta, részben elpusztította, úgy hogy a cseh sereg élelmiszerekben már nagy hiányt kezdett érezni, május 2-án – miután előbb két napon át folytatott erőszakos kémszemléivel és tüntetéseivel hiába igyekezett Mátyást a döntő csata elfogadására rábírni, serege zömével megkezdte a visszavonulást, Laa-nál Viktorin fiára bízván a magyarok további foglalkoztatását és feltartóztatását.
Mátyás Podiebrad eltávozását megtudván, több alvezérének ellenirányú tanácsa dacára a cseh hadsereg visszamaradt részének megtámadását határozta el s Viktorin a csatát tajaxi jól előkészített állásában el is fogadta, amelyhez a morvákat Lippa Henrik vezetése alatt a balszárnyon, a cseheket pedig saját parancsnoksága alatt a jobbszárnyon állította fel. Mátyás a támadást ugyancsak két csoportban hajtotta végre. A jobbszárnycsoportba a magyarok és a keresztesek, a balszárnycsoportba pedig az osztrákok nyerték beosztásukat. A támadást a jobbszárnycsoport vezette be s a szemben álló meglepett morvák eleinte zavarba jönnek, de aztán a rend soraikban csakhamar helyreállván, ezentúl hidegvérrel verik vissza a magyarok és keresztesek meg-megújuló támadásait. Közben az osztrákok is megkezdték igen tüzes, de nem a legjobb rendben végrehajtott támadásukat. Viktorin az első osztrák csapatokat bebocsájtja szekérvárába, de itt körülfogja és majd mind összevagdaltatja őket, még mielőtt a többi csapatok segítségükre jöhettek volna. Ez utóbbiak látván a veszélyt, amely előreküldött társaikat érte, hirtelenül megfordultak és vad futással kerestek a Thayan túl fekvő táborok sáncai mögött menedéket. A rossz példa hamarosan átragad a jobbszárnycsoportra is és Mátyás hiába igyekezett példája, unszolása, igéretei, majd fenyegetései által a rendet helyreállítani és csapatjait új rohamra előrevezetni, ezek nem voltak többé hajlandók sáncaikat elhagyni.[17]
Viktorin arra, hogy most maga menjen át ellentámadásba, úgy látszik gyengének érezte magát. Helyette Mátyás ragadta magához a kezdeményezést. Serege körében a rendet és fegyelmet helyreállítván, már másnap észrevétlenül átvezeti csapatjait a Thayán és Viktorin háta mögött megjelenve, annak táborában nagy riadalmat idézett elő, úgyhogy a cseh királyfi nyakra-főre kénytelen megerősített táborát odahagyva, Znaim felé visszavonulni. Mátyás követte őt és május 4-én Znaim alatt ütötte fel táborát.
A történtek hírére Podiebrad, aki időközben hiába igyekezett a Mátyáshoz pártolt Brünn városát hatalmába ejteni, nyomban visszafordult és Znaim tájékán, Mátyás táborától körülbelül egy mértföldnyi távolságra, Viktorinnal egyesülve, a maga részéről is táborba szállt, sőt mások állítása szerint[18] előbb Mátyást érzékeny veszteségek mellett Znaim városába vissza is vetette. Ennek ellenére Mátyás kapott az alkalmon és minden készületet megtett, hogy másnap egész erejével harcba szálljon a csehekkel, de Podiebrad látván az ellenség kedvező állását és az övét meghaladó erejét, kitért a reá nézve kétséges kimenetelű ütközet elől s megint csak Viktorint hagyván hátra, ő maga még az éj folyamán megkezdte visszavonulását Csehország felé.
Még mielőtt erről tudomást szerzett volna, Mátyás, Znaimból, miután táborától most már az osztrákok szökdösni kezdtek és ő a maga erejét döntő sikerek kierőszakolására gyengének tartotta, újból írt a pápának, a boroszlóiaknak és Frigyesnek is, küldjék már a beigért segítséget és pénzbeli támogatást, mert különben ő magára hagyatva, nem képes a háborút sikerrel tovább vezetni, illetve befejezni.
Viktorin, atyjának elvonulása után szintén nem tartotta tanácsosnak a Znaim előtti további megmaradást, miért is Lippat visszahagyva, ő maga hátrább akart húzódni a cseh határ felé, hogy ott Henrik öccse seregcsoportjával egyesüljön. Ámde Mátyás megelőzte őt; összes gyalogságát a szekerekből kifogott lovakra ültetvén,[19] egész seregével villámgyorsan utána iramodik az ellenségnek és sikerül is neki Viktorint Trebitschnél megelőzni és őt a megerősített városba visszadobni, amelynek vívását Mátyás nyomban elrendeli. Ehhez képest az ágyúk mindjárt munkához láttak és sikerült is nekik egynapi ágyúzás után a falakon rést ütni, amely felé aztán a lóról leszállított csapatok nagy igyekezettel rohamra indultak. Május 14-én a több helyen felgyújtott város a benne levő 1500 fegyveressel együtt a magyarok kezébe került, amely aztán iszonyú vérengzés színhelye lőn; 1000-nél több lakos – férfi, asszony, gyermek, – lett egyedül a lángok martalékává. Ellenben Viktorinnak sikerült csapatjai jórészével és a lakosok túlnyomó többségével magát az ellenséges gyűrűn keresztültörni s aztán egy közelfekvő kolostorban talált menedéket, amelyet a kelyhesek a benne volt bencések elkergetése után erősséggé változtattak át.[20]
Mátyás a kolostort nyomban körülfogatta, de pénz és lőpor hijján a rendszeres ostromot nem kezdhette meg.[21] A körülzárást a gyalogság végezte, míg a könnyű lovasság az egész környéket pusztítgatta. Podiebrad Viktorin felmentésére Henriket küldé el, némelyek szerint 10.000, mások szerint 24.000 főnyi sereggel, aki május 22-én meg is támadta a magyarok Trebitsch előtti táborát és habár ez alkalommal Mátyás is megsebesült, Henrik eredményt nem tudott elérni. Erre nap-nap mellett tovább folytak a csatározások, míg végre a június 5-ikéről 6-ikára hajló éjjel Viktorin a védőrséget három csapatra osztva, három különböző helyen kitör az erősségből, amiről bátyját nyilra erősített és kilőtt levéllel értesítette. Az első és második, egyenként 400 főből álló csoportnak, melyek egyikét Viktorin vezényelte, szerencsésen sikerült magát a cseh szekérvárig keresztülvágni, ellenben a Wlček Vendel vezette 500 főből álló harmadik csoport visszaveretett és a kolostor nemsokára egyesség útján a magyarok kezébe került.[22] A szerencsésen megmenekült Viktorin öccsével együtt nyomban gyors futással menekültek el Polnára, ahol aggódó atyjuk egy újabb tartaléksereget vont össze.
Közben úgy Cseh-, mint Morvaországban nemkülönben Sziléziában is több helyütt kisebb-nagyobb ellenséges csoportok viaskodtak egymással, az általuk érintett vidéket iszonyatosan pusztítván. Magyar részről Podmaniczky Balázs intézett több nagyobbszabású beütést Szakolcából morva területre, Magyar Balázs pedig Iglau tájékán portyázott és pusztítgatott igen nagy eredménnyel.
Mátyás a trebitschi kolostor megvétele után nem követte az előle menekülő cseh királyfiakat, hanem hosszabb pihenő után június 20-án Brünn felé vette útját, amelynek polgárai örömmel üdvözölték őt megszabadítójuk gyanánt. Ellenben a város közelében fekvő Spielberg sziklavárnak Kragircz Lipót nevű parancsnoka mit sem akart hallani a megadásról, minek folytán Mátyás még odaérkezése napján, június 23-án ostrom alá veszi az erős várat, amelynek felmentésére csakhamar elősiet Podiebrad két fiával együtt Polnából s Brünn városától és az említett erősségtől északra táborba száll anélkül, hogy a magyar sereget megtámadni tanácsosnak tartotta volna, hanem inkább újból egyezkedést kísérelt meg. Ebből kifolyólag a két király gyakran találkozott egymással, sőt egyszer-másszor együtt is ebédeltek, de beszélgetéseik és tárgyalásaik egyre hevesebbek és ingerlékenyebbek lettek, úgy hogy Podiebrad vejét még párbajra is kihívta, de, bizonyára testes voltára való tekintettel, csak gyalogosan. Mátyás elfogadta a kihívást, de viszont ő csak lóháton akart megmérkőzni, amint ez fejedelmekhez illik, nem pedig gyalogosan, ahogyan csak a parasztok szoktak egymással szembeszállni. Ilyenformán aztán a párbajból nem lett semmi.[23] A kölcsönös összejövetelek azonban még ezután sem maradtak el, sőt azok hova-tovább egész kedélyes és tréfás vendégeskedésekké nőtték ki magukat. Egy ily alkalommal Sternberg Zdenko tréfából azt javasolta a két királynak, bizzák mulatság kedvéért a két nemzet közt fenforgó ügyet két udvari bolond párviadalára. Ehhez a beleegyezés megadatván, a két fajankó kiállt a porondra és amikor a kisebb, de fürgébb és ügyesebb magyar bohóc sokkalta nagyobb ellenfelét már-már legyűrte, a cseh urak egyike-másika utóbbinak segítségére sietett, mire a két különböző táborhoz tartozó urak között nemsokára nagy kavarodás, szóváltás támadt, amit csakhamar a kardok rántása is követett, úgy hogy csak nagynehezen sikerült a higgadtabbaknak a felizgult kedélyeket lecsillapítani.[24]
Ezzel a további alkudozások megszakadtak és Podiebrad ismét Csehország felé vonult el, Mátyás pedig július elején Spielberg további ostromát Magyar Balázsra és Kinizsi Pálra bízván, Morvaország fővárosába, Olmützbe sietett, ahova elővéde már július 3-án, ő pedig a sereg zömével a következő napon beérkezvén, nyomban parancsot adott a város közelében fekvő Hradistye kolostor megostromlására.
Olmützben Mátyás hosszabb ideig tartózkodott s innen több környékbeli erősségnek, továbbá Magyar-Hradisch és Magyar-Brod megszállására is megtette intézkedéseit, hogy ezáltal Magyarországgal való összeköttetését feltétlenül biztos alapra helyezze. Magyar-Brod július 17-én meg is adta magát és azonkívül több apróbb hely is a magyarok kezébe került, ellenben Magyar-Hradisch, az Olmütz melletti Hradistye kolostor és a Brünn melletti Spielberg erőd még sokáig dacolt a magyarok minden erőlködésével szemben.
Miután ezek az ostromok előreláthatólag még hosszú ideig elhúzódhattak, Mátyás Sternberg Zdenkót Morvaország helytartójává, Magyar Balázst pedig a visszamaradó magyar seregrészek parancsnokává kinevezvén, ő maga serege egy részével szeptember 3-án hazafelé indult, miután e hó 8-ikára Pozsonyba országgyűlést hirdetett, hogy ott a rendeket a háború folytatásához szükséges további pénz- és segélyforrások megszavazására bírja.[25] Távolléte alatt alvezérei a cseh ellenséges csoportokat ismételten megverték s miután október 10-én az Olmütz melletti Hradistye kolostor és ugyanazon időben Polna is megadta magát, s azonkívül több más erődített hely is a magyarok kezébe került, Morvaország legnagyobb része most már egészen szilárdan Mátyás kezében volt, mire a morva urak nagy része, akik eddig Podiebrad mellett kitartottak, szintén átpártoltak Mátyáshoz. [26]
[1] Legalább Protas püspök április 9-én kelt levele szerint: „Fidelissimus rex (t. i. Mátyás) umbra quadam suorum, quos praemiserat, hostes fidei Austria expulit, et die praeterito hostes jam in domo sua existentes et sacrum gloriosissimae Virginis magna religione venerandum in Zneuma expugnantes, milite illo praemisso obruit, CCC interfectis, totidem captis, ceteris in fugam versis.“
[2] Palacky, Geschichte von Böhmen IV/2., 514.
[3] Epist, Math. Corv. III., 87.
[4] Epist. Math. Corv. III., 39.
[5] Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 420. – Cromer, Hist. Poloniae XXVII., 601. – Pubitschka, Geschichte von Böhmen IX., 201.
[6] Eschenloer, Chronik von Breslau II., 121. old. a sereg létszámát 20.000-re teszi.
[7] Palacky, Geschichte von Böhmen IV/2., 512.: „Das Heer, das er (t. i. Mátyás) ins Feld führte, war an sich nicht sehr zahlreich: Bischof Protas u. Herr Zdenêk (Sternberg Zdenko) schätzen es selbst nur auf etwa 16.000 Bewaffnete, darunter an 11.000 Reisige; an Wägen zählte man bis gegen zweitausend, grosse und schwere Geschütze an 50 Stück, ohne die Haubitzen, Hacken- und andere kleinere Büchsen, deren Zahl beteutend war. Aber dieses Heer war aufs trefflichste gerüstet und geübt, war der Kern seiner ganzen Waffenmacht; es bestand grossentheils aus böhmischen und polnischen Söldern; auchwaren darin an 1000 Serben oder Raizen zu Pferde, mit ihrem Fürsten Wuk Brankovič, welche den grössten Schrecken des folgenden Krieges bildeten: denn auf kleinen, aber sehr schnellen Rossen ohne Harnisch, aber mit einem hölzernen Schilde bedeckt, mit Bogen oder Spiessen bewaffnet, pflegten sie keine Gefangenen zu machen, sondern den Feinden die Köpfe abzuschneiden, da ihnen von Mathias anstatt des Soldes für jeden eingebrachten Kopf ein Gulden gezahlt wurde.“
[8] Epist. Math. Corv. I., 213.
[9] Podiebrad 1470. július 30-án kelt levele: „Als Mathias gegen uns zog; …stellten wir uns ihm entgegen und boten ihm eine Schlacht an: er aber wagte es nicht die Schlacht anzunehmen, sondern wich nach Laa zurück, dicht an die Stadt, lagerte und verschanzte sich dort.“ (Az Archiv česky I., 490 nyomán Palacky, Geschichte von Böhmen IV/2., 524.
[10] Ez az erősség valahol Znaim közelében volt, de ma már annak nyoma se látszik.
[11] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., II., 402. – Balbin, Epitome 500. – Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 427. – Pessina, Mars Morav. 824.
[12] Epist. Math. Corv. III., 70.
[13] Fessler, Geschichte von Ungarn. V., 204.
[14] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., II., 402.
[15] Gróf Teleki, A Hunyadiak kora IV., 33.
[16] Pessina, Mars Morav. 223.
[17] Pessina, Mars Morav. 822. – Pubitschka, Geschichte von Böhmen IX., 227. – Dubravius, Hist. Boh. XXX., 287. – Gróf Teleki, A Hunyadiak kora IV., 42.
[18] Palacky, Geschichte von Böhmen IV/2. 527. – Schenloer, Chronik II., 115.
[19] Palacky, Geschichte von Böhmen IV/2., 528.: „Mathias hatte seinen Trabanten befohlen, die Wagenpferde zu besteigen und mit den Reisigen zugleich eilig vor Trebitsch zu rücken, so dass die Stadt unvermuthet von etwa 10.000 Mann Truppen umringt war.“
[20] Eschenloer, Chronik von Breslau II., 128. – Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 427.
[21] Epist. Math. Corv. III., 26.
[22] Unrest, Chron. Austriae, Hahnnál I., 554. – Staři Letopisowé 188.
[23] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., II., 404. – De Roo, Hist. Austriae. VIII., 296. – Engel, Gesch. v. Ungarn III., 287.
[24] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., II., 404.
[25] Eschenloer, Chronik von Breslau II., 138. – Fessler, Geschichte von Ungarn. V., 221.
[26] Staři Letopisowé 196. és az azokhoz csatolt rímes krónika a magyarokkal való 1469–1474. évi háborúról, u. o. 487.