XI/1. számú melléklet.

Mialatt Mátyás az erdélyi és moldvai hadjárattal volt elfoglalva, a 14. fejezetben tárgyalt cseh ügy már nemcsak tovább érlelődött, hanem határozottan döntő fordulatot is vett. A pápa újabban Rovarella Lőrinc ferrarai püspököt azzal az utasítással küldte el Magyarországba, hogy Mátyást minél előbb fegyveres beavatkozás megkezdésére bírja Podiebrad ellen, minek ellenében neki a cseh koronát Morvaországgal és Sziléziával együtt helyezte kilátásba s azonkívül 50.000 aranyat is igért a háború könnyebb folytathatása céljából.[1] Ugyanekkor a cseh, morva és sziléziai katholikus rendek, akik Sternberg Zdenko vezetése alatt Boroszlóban szövetséget kötöttek a kelyhesek és az azokat támogató Podiebrad ellen, Protas olmützi püspököt küldték el Mátyáshoz ugyancsak azzal az üzenettel, miszerint őt akarják királyokul megválasztani.[2]

Egészen más volt az álláspontja a cseh korona tekintetében Kázmér lengyel királynak és eleinte Frigyes német császárnak is. Előbbi neje révén saját maga is igényt formált a cseh koronára s így erre nézve inkább békés úton és Podiebraddal akart megegyezni, akit megtámadni különben sem mert. Viszont Frigyesnek az volt a titkos szándéka, hogy Miksa fiát tegye Podiebrad helyébe cseh királynak,[3] miért is a császár, utóbbinak eretnekké történt kiközösítése után, a tőle hűbérül bírt országot visszakövetelte.[4] De Podiebrad nemcsak, hogy a visszaadást megtagadta, hanem 1468 január 7-én háborút is üzent a császárnak[5] és fiait, Viktorint és Henriket tetemes sereggel Zwettl–Steyereggen át nyomban az Ausztriába való bevonulásra utasította, ahol azok kíméletlen pusztítást vittek véghez. Erre Frigyes nem volt elkészülve s miután hevenyében összeszedett csapatjait az ellenség könnyűszerrel széjjelverte, a császár Pottendorfert azzal a sürgős kérelemmel küldte el Mátyáshoz, mentené őt meg szorult helyzetéből, minek fejében azt az igéretet tette, hogy mihelyt Podiebrad Csehországból kiűzetik, ő azt Mátyásnak adja hűbérül, addig pedig hadi költségei fejében Ausztriának egy esztendei jövedelmét engedi át és az egész háború folyama alatt 1000 lovasnak eltartási költségét is magára vállalja s végül még azon kötelezettség alól is feloldozta az ifjú királyt, hogy második házasságra ne lépjen, az örökösödést Magyarországon csak arra az esetre tartván fenn magának, ha ebből az újabb házasságból örökösök nem származnának.[6]

Podiebrad tudván azt, hogy neki legveszedelmesebb ellenségét Mátyásban kell keresnie, neki 1468 február 9-én egy végtelenül szivélyes levelet írt, amellyel minden áron a maga részére akarta a fiatal királyt megnyerni.[7]

Így állottak a viszonyok, amikor Mátyás Erdélyből visszatérve, március elejére Egerbe országos tanácsot hívott egybe, ahova az idegen követeket is magához kérette. Ezekkel egyidejűleg megjelent Egerben egy békét kérő ozmán követség is, amelyet a szultán sziriai és egyiptomi háborújára való tekintettel indított útnak. Ennek Mátyás azt felelte, hogy mint igazhitű fejedelem, velük sem írásban, sem szóval békét ugyan nem köthet, de megnyugtathatja őket, hogyha a szultán csendesen viselkedik, ő a háborút nem kezdi el. Békeszándékainak még biztosabb jeléül a követtel együtt az öreg Giskrát is elküldte megfelelő ajándékokkal a szultánhoz, hogy azzal egy három éves fegyverszünetet kössön.[8]

Ezek után a többi követek előterjesztései is meghallgattattván, az országos tanács a király kívánságához képest a cseh háborút elhatározta, bár a rendek közül igen sokan, legkivált a még mindig fenyegető török veszedelemre való tekintettel, ellene voltak az előreláthatóleg hosszadalmas és költséges háború megindításának.[9]

[1] Pessina, Mars Morav. 820. – Fessler, Geschichte von Ungarn. V., 166. – Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., I., 398. – Fraknói Vilmos, Egy pápai követ Mátyás udvaránál, 49.

[2] Engel, Gesch. d. ungr. Reichs, III., 83. – Fessler, Geschichte von Ungarn. V., 166. – Eschenloer, Chronik von Breslau II., 117.

[3] Curaeus, Annal. Siles. I., 310.

[4] Raynald, Annal. Eccl. XIX., 90.

[5] Eschenloer, Chronik von Breslau II., III. – Müller, Reichstags-Theat. II, 313. – Lünig, Cod. Germ. Dipl. I. 458.

[6] Pessina, Mars Morav. 820. és Engel, Gesch. d. ungr. Reichs, III., 83.

[7] Pessina, Mars Morav. 819.

[8] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., I., 399. – Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 288. – De Roo, Hist. Austriae. VIII., 294.

[9] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., I., 549. – Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII. 421. – Kovachich, Supplem. ad Vest. Comit. 394.