A mantuai kongresszus eredménytelensége arról győzte meg Mátyás királyt, hogy a törökök részéről mind fenyegetőbbé váló veszedelemmel elvégre mégis magának, úgyszólván minden számottevő külső segítség nélkül kell majd szembeszállnia, miért is feltette magában, hogy a két ép oly fontos, mint veszedelmes függő kérdést, a Felvidék megszabadítását a cseh rablók kezei közül és a Frigyessel való megegyezést, bármilyen áron, de minél előbb nyélbeüti, hogy aztán teljes erővel szentelhesse magát a török kérdés megoldásának.

Meg lévén győződve, hogy mindkét irányban tartós sikert és kitüzött célját csak fegyvereinek győzelme által érheti el, legközelebbi terveinek megállapításánál ennek megfelelően járt el, illetve intézkedéseit ehhez képest tette meg.

Frigyes császár örökségi differenciák miatt öccsével, Albert osztrák herceggel már huzamosabb idő óta háborús viszonyban állott s hogy végre azt az ügyét dűlőre juttassa, Giskrát fogadta zsoldjába. Ezzel szemben Albert herceg 1461 április 4-én Mátyás királlyal lépett szövetségre, amelynek értelmében ez utóbbi Országh Mihály, Pálóczi Péter és Rozgonyi Raynáld vezetése alatt 4000 főnyi lovas hadat bocsátott az osztrák herceg rendelkezésére.[1]

Közben Mátyás király 1461 április vége felé menyasszonyát Prágából lehozatván, Budán oltár elé vezette. Ez alkalommal Podiebrad nagy erőfeszítéseket tett, hogy veje és Giskra között egyességet hozzon létre, de ez már meg lévén nyerve Frigyes által, semmi szín alatt sem volt alkura kapható.[2] Ezért a felvidéki háborút is nagyobb nyomatékkal kellett folytatni.

Miután Rozgonyi és Pálóczi a cseh kapitányokkal szemben döntő sikereket elérni nem tudtak,[3] Mátyás 1460. év végén a cseh háború folytatását Szapolyai Imrére bízta, ki mellett Szapolyai István, Báthori István és Upor László szerepeltek mint alkapitányok. De bár a felvidéki városok is segítették őket, az általuk elért siker nem felelt meg a király várakozásának. Így többek között Sáros vára a Kostka Zdenkoval kötött egyesség ellenére továbbra is a csehek kezén maradt s amidőn azt Szapolyai István megostromolni akarta, a csehek Pán Mátyás, Korabin, Magin, Belián és Russián vezetése alatt, kitörtek, amiből Kis-Szeben tájékán igen heves és veszteségteljes harc keletkezett, amely mindkét fél kimerülésével és visszavonulásával végződött. A Sáros várába visszahúzódott cseheket Szapolyai István még szorosabban körülzárta ugyan, de komoly támadásra nem gondolt, miután azt célhozvezetőnek nem tartotta, hanem inkább kiéheztetéssel akarta az őrséget megadásra kényszeríteni. Épigy nem boldogult Szapolyai Richnó várával sem. Még kellemetlenebbé tette a helyzetet, hogy a csehek Lengyelországból is kaptak segítséget és élelmet, miért is Mátyás 1461 május 24-én meghagyja a bártfaiaknak, hogy minden erejükkel legyenek segítségül Szapolyai Istvánnak és Upor Lászlónak és hogy a Sárost és Ujvárt ostromló hadaknak puskaport és dárdákat küldjenek s azonkívül az újvári fal lerombolására Kassa városától annak készítője után „pethoreal“-nak nevezett faltörő gépét kérte kölcsön.[4]

Azonban mindez sikerre nem vezetett s így Mátyás ismét személyesen készült az itteni hadműveletek vezetését átvenni, mihez a királyi dandáron kívül az egyházi és világi nagyok dandárát is fegyver alá szólította. Seregével a király július 4-én Hatvanba, 20-án pedig Szikszóra érkezett. Közben azonban Sáros, még mielőtt a király serege odaért volna, éhség által kényszerítve és az őrség szabad elmenetelének kikötése mellett megadta magát Szapolyai Istvánnak. Ugyanezt cselekedte az újvári vár is; utóbbi erősségeinek szétrombolásához Kassa városa szolgáltatt a szükséges lőport.[5] Ily körülmények között Mátyás visszafordult seregével s augusztus 9-én Diósgyőrt érte el, honnan hadait hazabocsátotta. Diósgyőrött Mátyás a maga személyére hosszabb ideig tartózkodott s innen Egerbe ment; itt vette szeptember 13-án apósától azt a meglepő tudósítást, hogy az ő közbenjárására Frigyes császár Albert herceggel kibékült s hogy ennek folytán az utóbbi segítségére küldött 4000 magyar lovas már útban van hazafelé. Podiebradnak ez az önkényü eljárása nagyon elkedvetlenítette Mátyást, mert az ő tudta és beleegyezése nélkül ezt a békét nem lett volna szabad megkötni; ez annál kevésbé volt Mátyás inyére, mert ő ettől a hadjárattól várta a német császár megpuhítását és a vele való méltányos kiegyezést is, míg így nagyon jól tudta, hogy Frigyes továbbra is hajthatatlan marad és nem igen lesz hajlandó felette felcsigázott követeléseiből engedni. Egerből a király Gyöngyösre s innen Hont megyébe ment át, ahol még kellemetlenebb hírek érték utol. Ravasz apósa, Podiebrad, a Hunyadi-ház régi ellenségeivel, a nagyravágyó Ujlakival, a Marótiakkal, Szentgyörgyiekkel, Bánfi Pállal és egyéb elégedetlenekkel tárgyalásokba bocsátkozott az iránt, hogy idősb fia, Victorin, Ujlaki leányát nőül vevén, Mátyás helyébe a magyar királyi székbe emeltessék. Ebből kifolyólag a cseh királyfi meg is jelent Ujlakinál, ennek leánya pedig eljegyzés után a prágai udvarba vitetett.[6] Mátyás ez alávaló fondorlatokról tudomást szerezve, 1461 december közepe táján a csehek elleni hadműveletek folytatását Szapolyai Imrére és Istvánra bízván, ő maga nyomban Budára tért vissza.[7]

Közben a csehek Giskra visszatértével új erőre kaptak és 1461 október 10-én Késmárkot is újból hatalmukba ejtették.[8] De a magyar vezérek Sáros és Ujvár megvétele után a Szepességbe tették át hadműveleteik színhelyét, miből kifolyólag a király 1462 március 11-én többek között Bártfa városát felszólította, hogy Szapolyai Istvánnak a csehek ellen három havi hadikötelezettséggel 100 lovast és 100 gyalogost, vagy legalább minden házhelytől[9] egy-egy fegyveres embert küldjön. Ez újabb csapatok segítségével a magyar vezérek rövid idő mulva Richnóból, Szepesből és Késmárkból is kiszorították a cseheket.[10] Erre való tekintettel, de talán még inkább a Frigyes császárral létrejött kiegyezés folytán végre Giskra is hajlandóvá vált a békére, amit Mátyás királynak egy hosszú és körülményeskedő levélben irásbelileg is bejelentett. E levélnek erre vonatkozó passzusa következőleg hangzott: „Tudd meg tehát, hogy kész vagyok birodalmamat, váraimat és minden birtokomat meghatalmazottadnak átadni és magamat győzelmes kormányod alá vetni.“

Mátyás örömmel fogadta az ajánlatot és a hazájába visszatérni akaró öreg vitézt rábírta, hogy ehelyett tisztikarával, legénységével együtt zsoldos csapat gyanánt az ő szolgálatába álljon, az ő és társainak vitézségét a törökök ellen akarván érvényesíteni. Giskra a felkinált új állást és alkalmazást elfogadván, a nagylelkű királytól 25.000 arany készpénzt s azonkívül az aradmegyei Solymos várát és a temesmegyei Lippát kapta jutalmul, csapatjait pedig hamarosan az Alföldre szállították át. Néhány hónap mulva Giskra a nádor öccsének, Guthi Ország Jánosnak leányát vette feleségül, ami még szorosabban odakötötte őt új, most már törvényes hazájához; ehhez és ennek királyához az öreg vitéz ismeretlen időben bekövetkezett haláláig hű is maradt,[11] ellenben további haditetteiről a krónikák már nem emlékeznek meg. Giskrával egyidejűleg a cseh rablók többi hadnagyai közül Barthos, Berthal és a hozzájuk csatlakozott lengyel Komorovszki is meghódolt Mátyásnak, ellenben Teleph, Korbel, Perina, Bustyán és Zelenka sehogy sem akarták beadni derekukat. Ezeket Szapolyai Imre még a következő évben sem tudta kipusztítani, míg végre mintegy 2000 főnyi népüket összeszedvén, a határon túl fekvő Neumarktra huzódtak vissza s onnan űzték garázdálkodásaikat a szomszédos magyar területek felé. Ellenük Szapolyai a bártfaiak segítségét vette igénybe.[12] Giskrával egyidejűleg a Szentgyörgyi grófok is megtértek a király hűségére.

A Felvidékről Budára visszatérve, Mátyásnak egyik legelső gondja volt, miként lehetne Frigyessel mégis valaminő elfogadható megegyezésre jutni. E célból 1461 vége felé Vitéz János váradi püspököt titkon Grácba, az ott időző német császárhoz küldte, ahol éppen jelen volt Landus Jeromos krétai érsek is, az új szentszéki követ, akit a pápa küldött ki a nem sokkal előbb visszarendelt Carvajal és Bessarion követek helyett a Frigyes és Mátyás közötti béke kieszközlésére. A hosszas tanácskozásoknak végre 1462 április 3-án a következő, bár súlyos, de mégis elfogadható feltételek mellett kötött szerződés lett a végük: A koronáért és Sopronért Mátyás 60.000 aranyat fizet váltságdíjul; ellenben Fraknó, Kabold, Kismarton, Kőszeg és Rohonc továbbra is Frigyes birtokában maradnak, aki holtáig a magyar királyi címet is használhatja. A fentemlített várak a császár halála után 40.000 aranyon visszaválthatók annak örököseitől. Ha Mátyás törvényes fiutód, vagy unoka nélkül halna meg, akkor az ország öröksége Frigyesre és fiaira száll. E pontokon kívül, amelyek megerősítés végett az országgyűlés elé voltak terjesztendők, még néhány titkos feltételben is megegyeztek a felek. Az egyik kikötötte, hogy a király ezentúl nem fogja Albert főherceget a császár ellen támogatni; a másik szerint Mátyásnak Katalin halála után nem volt szabad második házasságra lépni.[13]

Mind a Frigyessel, mind a Giskrával való megegyezés a Budára május 10-ikére hirdetett országgyűlés elé terjesztetett, mely azt tudomásul vette; a feltételeket a rendek ugyan terheseknek találták, de azért mégis elfogadták. Mivel a felvidéki hadjárat a kincstárt teljesen kiürítette, a rendek a kikötött váltságdíjak megfizethetése céljából a főurak jövedelmeik arányában önként felajánlották segítségüket, a nemesség pedig fejenként egy-egy arany fizetésére kötelezte magát. Ezzel szemben Mátyásnak meg kellett igérnie, hogy jövőben ily rendkívüli adó megszavazását az országgyűlésektől nem fogja kívánni.[14] A királyi városok az országgyűlésen nem lévén képviselve, azokra külön királyi bizottság vetette ki a beszolgáltatandó összeget; így többek között Kassának 5000, Eperjesnek 2000 aranyat kellett fizetnie. Végül Erdély három nemzetsége, a magyarok, székelyek és szászok maguk állapították meg az általuk beszolgáltatandó összeget.[15] Továbbá ennek az országgyűlésnek a határozatából Vlád Drakul oláh vajdával a törökök ellen szorosabb szövetség köttetett, Velencével és Ragusával pedig ugyan e tárgyban tárgyalások indíttattak meg. Utóbbi eddigi és jövendő jó szolgálatainak fejében felhatalmazást nyert, hogy ezentúl vörös viasszal pecsételhessen, ami akkoriban igen nagy kiváltság számba ment.[16] Végül Tomassevics István bosnyák királyt, aki ellen Mátyás hűtlensége és a törökkel való szövetkezése miatt már hadat akart vezetni, az országgyűlés a pápa közbenjárására és a bosnyák király követeinek meghallgatása után kegyelmébe fogadta az alatt a feltétel alatt, hogy a magyar király felsőbbségét elismeri s a Száva menti várakat magyar őrségek előtt megnyitja.[17]

[1] Chmel, Regest. Frid. III., 386. – Pray, Annal. III., 262. – Haselbach, Chron. Austr., Peznél II., 937. – De Roo, Hist. Austr. VII., 250. – Pessina, Mars Morav. 724.

[2] Engel, Gesch. d. ung. Reichs III., 241.

[3] Lásd a 35. oldalon.

[4] Bonfinius, Rerum. Hung. II., 383. – Kaprinai, Hist. Hung. Dipl. II., 492.

[5] Bonfinius, Rerum. Hung. III., 383. – Fényes, Magyarország Statist. és Geogr. III., 15.

[6] Bessarion pápai követ tudósítása, Kovachichnál, Script. min. II., 28. és Engelnél, Gesch. v. Servien 15.

[7] Engel, Gesch. d. ung. Reichs III., 241.

[8] Wagner, Anal. Scep. II., 293.

[9] Wagner, Dipl. Com. Sáros 121.: „a singulis dominalibus sessionibus.“

[10] Bonfinius Rerum. Hung. III., X., 383.

[11] Bonfinius, Rerum. Hung. III., X., 383. – Epistolae Matthiae Corvini ad pontifices imperatores, reges, principes et alios viros illustres, I. rész XLVIII. és II. rész XXV. levél a 112., illetve 60. oldalon. V. ö. Pray, Annal. III., 266. és Fessler, Geschichte von Ungarn. V., 81. – Aeneas Sylvius De viris illustr. (Bibliothek des lit. Vereins in Stuttgart, II., 58.) következőleg jellemzi a vitéz harcost: „Termetére nézve közép magasságú, feketésbőrű, pirosképű volt. Szerette a fényűzést, a pénzt nem sokra becsülte s így annak többnyire hijján volt. Katonáit annyira szerette, hogy utolsó falatját is megosztotta velük s gyakran pénze nem lévén, ruháit és egyéb javait osztogatta ki közöttük.“ (Gróf Teleki, A Hunyadiak kora III., 261.)

[12] Wagner, Analecta Scep. IV., 20. szerint egyidejűleg a Szentgyörgyi grófok is megtértek a király hűségére.

[13] Epist. Matth. Corv. I. r. 112. – Belcarius (Beauclaire), Comment, Rerum Gallic. X., 21. – Curaeus, Annal. Siles. az 1463. évhez.

[14] Kukuljevics, Jura regni Croatiae I., 206. – Az erre vonatkozó okirat (Katonánál, Hist. Crit. XIV., 541.) többek között ezeket tartalmazza: „Mivel mi jelen országgyűlésünkön, az ország szent koronájának visszaváltása végett az összes nemes rendek egyértelmű akaratából a jelen esetben, ezen egy ízben fizetendő egy forint adót szavaztunk meg és mivel továbbá ezen ország fenséges fejedelme Mátyás… az ország összes rendeinek megigérte, hogy ezentúl soha semmiféle adó fizetésére minket nem kényszerít, nem szorít, de még fel sem kér, hanem inkább mindazon régi szabadságokban és kegyelmekben, amikben királyi elődei minket és az országot megtartották, ő is tényleg megtart,… mi is ünnepélyesen kijelentjük, hogy soha semmiféle adót nem fizetünk, sem behajtani nem engedünk.“

[15] Engel, Geschichte der Nebenländer des ungarischen Reichs III., 10.

[16] Epist. Matth. Corv. I., 110. – Kovachich, Formulae solennes styli 550. – Engel, Geschichte des Freistaats Ragusa 181.

[17] Epist. Matth. Corv. I., 70.