V. László rövid, de Magyarországra nézve felette áldatlan, zavaros kora és uralkodása újból megerősítette a nemzet nagy többségét abban a felfogásban, hogy ennek az országnak a trónjára sem idegen, sem gyermek, sem női uralkodó nem való, hanem hogy ide egy erőteljes, nemzeti érzéstől áthatott, családi érdekek tekintetében a külföldi udvaroktól és érdekektől független, tettvágyó, egész ember kell, aki a folyton megújuló és állandóan mindig magasabbra szökő belső és külső bajokkal nemcsak eredményesen szembeszáll, hanem azokat végkép leküzdeni is képes; mindenki tudta, sőt bensőleg meg is volt győződve róla, hogy csak egy ily hatalmas egyéniség képes az ezer veszély által környezett szerencsétlen országot a bel- és külföld szemei előtt ismét naggyá és hatalmassá tenni. És mi benső megelégedéssel és jóleső érzéssel konstatálhatjuk, hogy a magyar nemzet ösztöne a lehető leghelyesebb ösvényen járt, amidőn az ugyan alacsony sorból származó, de magát kiváló egyéni kvalitásai által fokozatosan a legnagyobb polcra felküzdő nagy Hunyadink nagy reményekre jogosító fiában vélte az arra termett egyéniséget feltalálni. Hogy ez a gyermekkorból alig felserdült ifjú,[1] az erős akaratnak és energiának mily óriási tömegét halmozta máris fel az eddigi megpróbáltatások által erősen megedzett, megacélosodott szivében, lelkében, azt legjobban az a tette mutatja, hogy már tulajdonképpeni uralkodásának megkezdése előtt képes volt két oly hatalmas egyéniség véleményével és akaratával szembeszállni, akiknek a nemes ifjú életét és a királyi trónra való felmagasztalását köszönhette. E két egyéniség tudvalevőleg az őt a bálványozásig szerető édes szülőanyja és anyai nagybátyja, Szilágyi Mihály volt. Ez a nemcsak nem mindennapi, hanem bámulatos tetterőre valló elhatározása és tette volt a történelem szinpadára lépő ifjú fiatal kora ellenére erős, határozott, igazi férfias jellemének és céltudatos akaratának első félreismerhetetlen megnyilatkozása.

A budai országgyűlés órákon át tartott hosszú tanácskozása, amelyen Garai és Ujlaki pártja, ha nem is határozottan ellenszegülve, de mindenféle ürügy alatt legalább halogatni igyekezett a királyválasztás effektiv és végleges megtörténtét, a sok kemény feltétel, amelyet az országgyűlés és a királyválasztás ellenében Szilágyi kezessége révén a fiatal uralkodóra rákényszerített, mindmegannyi bizonysága annak, hogy Mátyást tulajdonképpen főkép az önkényűleg a befagyott Dunára előrefurakodott hadsereg, köznemesség és nép választottjának kell tekintenünk, és ő ezt azzal hálálta meg, hogy egész uralkodása folyamán elsősorban népének és katonaságának javát viselte szivén.

Hogy a Hunyadi-ház barátainak az országgyűlésen az ellenzékkel kemény harca lehetett, az az országgyűlés végzéseiből világosan kitünik. Minden esetre feltűnő, hogy annak ellenére, hogy Mátyás megválasztása már a január 23-iki nagy összebarátkozás révén biztosítottnak volt tekinthető, Szilágyinak a következő napi királyválasztó országgyűlésen a király és az ő kormányzói hatalmát annyira megszorító feltételeket is magáévá kellett tennie. E feltételek 1. és 2. pontja a hatalomkorlátozás terén még a hirhedt 1447. évi országgyűlési határozatokat is felülmúlja. Ez utóbbiak[2] veszély esetén a királyi zsoldos seregen kívül még a főpapok és zászlósurak bandériumait is felhasználhatóknak mondották, ami most még további újabb megszorítást nyert. Az adózás terén is újabb és határozottabb formájú megszorítás jelentkezik; az 1447. évi törvény szerint kimondottan csak a nemesek voltak az adó és tized fizetése alól felmentve, most ellenben már nemcsak ezek, hanem a jobbágyok sem voltak semmi néven nevezendő adófizetés alá vonhatók. Ilyenformán, a kellő ember- és pénzforrás hijján valóban nagy ügyesség és sok mesteri fogás kellett ahhoz, hogy a haza védelme csorbát ne szenvedjen. Sőt, mint a következőkben látni fogjuk, Mátyás zseniális egyénisége fokozatosan nemcsak a haza területének épségben tartásához, hanem a határok jelentékeny kibővítéséhez szükséges hadieszközök megteremtése körül is elsőrendű kapacitásnak bizonyult. Az országgyűlésnek ezúttal újonnan megnyilvánult nagyfokú szűkkeblűsége annál inkább meglephet bennünket, mert hiszen mindenki tudatában volt annak, hogy az országot mind a török, mind más kül- és belellenségek részéről most is eminens veszély fenyegeti. Ennek ellenére a rendek saját egyéni érdekeiket fölébe helyezték a haza és a nemzet szent ügyének.

[1] Fraknói (lásd Szilágyi–Fraknói A Magyar Nemzet története. IV., 180.) ugyan azt állítja, hogy a megválasztott király életének tizenhetedik esztendejét töltötte be, de a többi források s azok alapján gróf Teleki A Hunyadiak kora Magyarországon, III., 35. továbbá Horváth Mihály, Magyarország történelme III., 80., Szalay László, Magyarország története III., 190. stb. mind megegyeznek abban, hogy Mátyás ekkor csak 15 éves volt. A legrégibb források adatai e tekintetben nagyon is eltérnek egymástól, amennyiben azok a királlyá választott Mátyást 13, 14, 15, 16, 17 és 18 évesnek mondják. (Lásd gróf Teleki A Hunyadiak kora Magyarországon, III., 35.)

[2] Lásd a X. kötet 266. oldalán.