V. László váratlan halála után a trónkövetelők egész sora jelentette be igényét a magyar koronára. Az elhunyt kiálynak két leánytestvére volt; az idősebbik, Anna hercegnő, Vilmos szász herceg neje, nyomban felvette Magyar- és Csehország királynéjának és Ausztria hercegasszonyának címét, amivel első sorban Frigyes császárt ingerelte fel maga ellen, mert ez a Habsburg-ház örökösödési szabályaira hivatkozva, Ausztriát feltétlenül a magáénak vallotta és bár ezúttal a magyar és cseh koronára számot nem tartott, kijelentette, hogy Magyarországon a királyválasztásnak csakis az ő tudtával és beleegyezésével szabad megtörténnie, egyrészt mivel ő az elhúnyt király legközelebbi férfirokona és mivel a szent korona az ő birtokában van. Frigyes a magyar trónt Kázmér lengyel királynak szánta, aki Albert király ifjabbik leányát, Erzsébetet bírta nőül, aki rekompenzációképpen önként lemondott Ausztriára vonatkozó jogigényéről Frigyes javára.

VII. Károly francia király, azon a címen, hogy leánya V. László jegyese volt, szintén némi jogot formált a magyar koronára s ki is jelentette hajlandóságát, hogy egyik fiát szívesen átengedi a magyaroknak királyul, ámde a magyar főurak és nemesek kijelentették, hogy többé sem nőuralmat, sem idegen királyt nem akarnak, hanem saját kebelükből akarják királyukat megválasztani.

A magyar trónjelöltek közül főleg Garai László nádor és Ujlaki Miklós erdélyi vajda jöhetett volna számításba, mint akik mind származásuknál, mind vagyonuknál és állásuknál fogva szinte predesztinálva voltak arra, hogy a nemzet a trón betöltésénél első sorban rájuk gondoljon. Csakhogy ők a Hunyadi-ház elleni folytonos ármánykodásukkal és azzal, hogy Hunyadi László kivégeztetésénél ők vitték a főszerepet, magukra haragították a nemzet nagy többségét, amely már csak azért is, hogy a Hunyadiakon elkövetett nagy igazságtalanság legalább némileg jóvátétessék, a legnagyobb lelkesedéssel tette magáévá azt a már jó régen közszájon forgó határozatot, hogy előbb-utóbb a Hunyadi-ház valamelyik tagja emeltessék Szent István trónjára.

A Hunyadi-ház ellenségei azt kürtölték világgá, hogy alattomban Szilágyi Mihály vágyakozik a magyar koronára, de ő ezt úgy szóval, mint tettel a lehető leghatározottabban megcáfolta.

A nádor a túlnyomó többség megingathatatlan akaratát látva, saját maga is késznek nyilatkozott a Hunyadi-párt aspirációit támogatni, remélve, hogy ezáltal az ország legelső méltóságát továbbra is a maga számára biztosítja. Érintkezést keresett tehát Hunyadi János özvegyével és bátyjával, Szilágyi Mihály macsói bánnal és nándorfehérvári kapitánnyal, aminek az lett az eredménye, hogy Garai László és neje Alexandra tescheni hercegnő 1458 január 12-én nevezettekkel Szegeden találkozván, itt a nádor hit alatt kötelezte magát, hogy Hunyadi Mátyás királlyá választását hathatósan előmozdítja, viszont az özvegy és Szilágyi Mihály fogadalmat tettek, hogy a szenvedett sérelmekért, főkép pedig Hunyadi László haláláért a nádoron, nején és pártfeleiken bosszút nem állanak, sőt őszinte bocsánatuk záloga gyanánt nemcsak, hogy velük örök békességet és felbonthatatlan szövetséget kötnek, hanem eskü alatt azt is megigérik, hogy Hunyadi Mátyás trónralépte után a nádor leányát Annát nőül veszi, azonkívül a nádort atyjaként fogja tisztelni, őt méltóságaiban, a kezei között levő királyi várak birtokában és összes magánjavainak élvezetében meghagyja és mindenki ellen megoltalmazza.[1] Csakhogy ezúttal az egyezkedő felek a számlát a korcsmáros előzetes tudta és hozzájárulása nélkül állították össze, amennyiben az egyességbe az egyik legfontosabb tételt, a fiatalok egybekelésére vonatkozó kötelezettséget annak dacára vették be, hogy már mindnyájuknak tudomásuk volt arról, miszerint Mátyás időközben a cseh kormányzónak, Podiebrad Györgynek leányát, Katalint jegyezte volt el. Úgy történt ugyanis a dolog, hogy V. László kevéssel halála előtt Hunyadi Mátyást Bécsből Prágába hozatta, aki eszerint a magyar trón megüresedésekor a cseh kormányzó kezébe került. Az ügyes Podiebrad nem késett a szerencse véletlen kedvezését a maga számára kiaknázni; el lévén tökélve, hogy a cseh koronát a maga számára szerzi meg, hamar tisztába jött azzal, hogy az ő érdeke is azt kívánja, hogy a magyar trónra nemzeti király, ne pedig külföldi fejedelem lépjen, mert ez biztosan Csehországra is igényt támasztana. E helyes megfontolás következményekép Podiebrad nyomban szabadon bocsátotta Hunyadi Mátyást, kijelentvén előtte, hogy őt a magyar korona elnyerésében támogatni hajlandó, mivégből vele szövetséget köt s nyomban leánya kezét is felajánlotta neki.

Mátyás szívesen fogadta Podiebrad ajánlatát, mert tudta, hogy ez számára szintén csak előnyökkel járhat. Ennek révén Ujlaki Miklósnak támogatását is megnyerni vélte, aki Podiebradékkal rokonságban állott és másrészt Giskra és a többi Felső-Magyarországon még mindig nagy befolyással biró cseh kapitányok meghódolására is nyilt kilátás, akik bizonyos tekintetben a cseh kormánytól is függtek és annak szavára és tanácsára mindig hallgattak.

Ilyenformán a Hunyadi-párt a legnagyobb megnyugvással tekinthetett a rendek által 1458 január 1-ére hirdetett királyválasztó országgyűlés elé, amely azonban különböző okokból csak január második felének vége felé gyült egybe. Szilágyi Mihály január 20-án, Rozgonyi Sebestyén, Kanizsai László, Szentmiklósi Pongrácz és a Hunyadi-ház még számos barátja kiséretében vonult be a Rákos mezejére; a magukkal hozott fegyveresek és a hozzájuk csatlakozott köznemesek és polgárok számát egyesek 15–20.000-re, mások 40.000-re becsülik.[2]

A pápa szintén Hunyadi Mátyás pártját fogta s az ő megbízásából Carvajal bíbornok, pápai követ a választást megelőző napon, január 23-án fényes misét celebrált, amely után az összes pártok vezérférfiai lakomára gyültek össze, amelyen a volt barátok és ellenségek egymással kezet fogva, egymásnak örök barátságot fogadtak.

Másnap, január 24-én az egyházi és világi országnagyok a budai várban tanácskozásra gyűltek egybe a választási feltételek megállapítása végett. Miután ez a tanácskozás igen hosszú ideig tartott, a türelmetlen köznemesség és a katonaság a Rákos mezejéről a hirtelenül keményre fagyott Duna jegére vonult, hogy ott késedelem nélkül megtudhassa a főurak határozatát. Ámde a tanácskozás még ezután is órákig folyt, ami azt az aggodalmat ébresztette a Duna jegén ácsorgó tömegben, hogy talán a magválasztandó király személye iránt nagy küzdelem folyik a tanácskozók soraiban. Ezért az izgalom a tömegben, mely a csikorgó hidegben már unni kezdte a hosszas várakozást, mind magasabb fokra hágott s végül mind sűrűbben, mind erőteljesebben hangzottak fel a Mátyást, mint Magyarország királyát éltető felkiáltások. Ennek hatása alatt a főurak is siettek a még vitás pontok megállapításával s aztán nagy örömmel hirdették ki a köznemesség szine előtt, hogy az egyházi és világi főurak egyértelmüleg Hunyadi Mátyást ajánlják királynak. Erre a nép és katonaság szűnni nem akaró „Éljen Mátyás király!“ kiáltással válaszolt s így a főrendek javaslatát a nemzeti akarat lelkes megnyilatkozása emelte az ország határozatává.[3]

Miután Mátyás, akit mint Magyarország királyát hol 1-ső, hol Hunyadi, hol Hollós (Corvinus) melléknévvel illetnek,[4] ekkor még csak 15 éves volt, melléje 5 évre nagybátyja, Szilágyi Mihály választatott kormányzónak. Ennek unokaöccse nevében a következő meglehetősen terhes feltételeket kellett vállalnia, mely feltételek megállapítása körül folyt alighanem oly hosszú ideig a királyválasztási vita: 1. Rendes körülmények között az országot a király köteles saját zsoldosaival megvédeni; a főurak dandárait csak különös, az általános felkelést pedig csak a legnagyobb szükség esetén veheti igénybe. 2. A nemesek és jobbágyok semmi szin és ürügy alatt sem vettethetnek adó alá. 3. Minden évben pünkösdkor országgyűlés tartandó. 4. A pénz mindig jó értékben fog veretni, úgyhogy 200 fillér, vagy 400 batka tegyen egy aranyforintot.[5] A többi pontok katonai szempontból minden jelentőség nélkül valók.

A megtörtént királyválasztás után az országgyűlés bezárult és annak kebeléből Szilágyi Mihály vezetése alatt fényes küldöttség indult az országhatárra, hogy a Podiebraddal létrejött előzetes megállapodás szerint, aki Mátyás szabadonbocsátásáért némelyek szerint 40.000, mások szerint 50–80.000 arany forint váltságdíjat kötött ki magának, oda kisérendő királyt üdvözölje és fővárosába kisérje. A találkozás 1458 február 5-én a Morva menti Strassnitz várában[6] történt meg, ahol a kölcsönös üdvözlések után nyomban hozzáfogtak a főbb pontok megvitatásához. A váltságdíj kérdése hamar elintéztetett.[7] Ezek után Podiebrad azt kívánta, hogy a magyar küldöttség hagyja jóvá a leánya és Mátyás között történt eljegyzést. Ezzel szemben Hunyadiné és Szilágyi Mihály a négy héttel előbb esküvel is megerősített szerződés értelmében rá akarták birni Mátyást, hogy a prágai eljegyzést bontsa fel és Garai Annát fogadja el jegyeséül. „A fiatal király – írja Fraknói[8] – kínos helyzetbe jutott. A személyesen elvállalt kötelezettséggel szemben állott az az igéret, amit az ő nevében anyja és nagybátyja tettek. Mindegyikkel jelentékeny politikai érdekek állottak kapcsolatban. Podiebrad ellenséges indulata Ujlakit és Giskrát fegyverezhette föl ellene. Garai Anna kezének visszautasítása a nádorban és az ő barátaiban a gyülöletnek alig elfojtott tüzét újra lángra éleszthette. – A kötelességek és érdekek ezen összeütközésében szíve Mátyást nem befolyásolta. Podiebrad Katalin, a fejletlen beteges gyermek bizonyára nem hódította meg. Mindamellett inkább hajolt atyja szövetségesének, mint bátyja gyilkosának leánya felé. És attól a gondolattól, hogy uralkodói pályáját a szószegés tényével nyissa meg, lovagias szelleme és önérzete szükségkép visszariadt. – Bármennyire fájdalmas lehetett rá nézve, hogy anyjára és nagybátyjára az esküszegés súlyát hárítsa, kívánatuk teljesítését megtagadta. Ezeknek az ő határozata előtt meg kellett hajolniok.“

Ügyeit Podiebraddal elvégezvén, a fiatal király és kisérete útnak indult Buda felé, ahova 1458 február 14-én tartotta a nép örömrivalgása között ünnepélyes bevonulását.

[1] A szerződés teljtartalmú szövege gróf Telekinél, A Hunyadiak kora Magyarországon, X., 565.

[2] Fessler, Geschichte von Ungarn. V., 16. – Katona, Hist. Crit. VII., 26.

[3] Thúróczy Krónikája LXIII. fej. – Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IX., 505. – Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 220. – Aeneas Sylvius, Hist. Europa, I., 390. – Kaprinai, Hist. Hung. Dipl., I., 392. – De Roo, Hist. Austriae, VI., 235. – Fessler Geschichte von Ungarn. V., 15. – Gróf Teleki A Hunyadiak kora Magyarországon, III., 39. – Szilágyi – Fraknói. A Magyar Nemzet története. IV., 169–178. – Tower Vilmos mindenesetre túloz, amikor „A pápák szerepe hazánk megmentésében és fennmaradásában“ című munkája 94. oldalán azt állítja, hogy „Ahogyan a pápának köszönhetjük Nagy Lajost és vele Hazánk nagyhatalmi jellegét, úgy közvetve ugyancsak a pápának köszönhetjük Mátyást, az igazságost is. A pápa mentette meg Mátyást attól, hogy bátyja sorsára kerüljön, vagyis hogy ki ne végezzék. És Carvajal bíboros pápai követ puhította meg és békítette meg a Hunyadi-család ellenségeit, úgy hogy a rendek egyhangúan Mátyást választották királlyá.“

[4] Hogy a hálás utókor miért tagadta meg tőle a méltán megérdemelt „Nagy“ nevet, arról legalább én nem tudok magamnak számot adni.

[5] Katona, Hist. Crit. VII., 62. – Kovachich, Vest. Com. 296. – Kaprinai, Hist. Diplom. I., 323.

[6] Lásd a XI/1. számú mellékletet.

[7] Pessina, Mars Morav. 688. szerint Vitéz Zrednai János előzetesen 40.000 arany forintban egyezett meg Podiebraddal, de a Strassnitzon szintén jelenlevő anya, Szilágyi Erzsébet, megtudván, hogy Podiebrad fiával jól bánt, a váltságdíjat sajátjából önként még 20.000 aranyforinttal toldotta meg. Sőt Palacky, Geschichte von Böhmen IV/2., 26. old. még ennél is többet mond, Podiebrad egyik hivatalnokának következő jelentését reprodukálván: „Auch wollet wissin, das der Irwelte hungarische König meines herrn Gnade zu geschenke gegebin hat Schechczig tausint Guldin und XIV zcentner silbirs und eczlich hundirt ochsen darezu, ouch eczliche dreylinge weyn.“

[8] Szilágyi–Fraknói A Magyar Nemzet története. IV., 182.