Az általános szomorúság és gyász közepette, amelyben Hunyadi halála az országot döntötte, Cillei és hitvány társasága örömmámorban úszott, mert Hunyadi halálával eltüntnek vélte azt a korlátot, amely nagyravágyó, gonosz terveinek eddig útját állotta. A gonosz ember dölyfös elbizakodottsága most már nem ismert határt; még jobban hálójába kerítette a könnyen befolyásolható, tehetetlen, gyenge királyt, akit minden kigondolható alattomos, ravasz módon Hunyadi két fia és azok barátai elleni gyűlöletre hangolt, a maga részéről nyiltan hangoztatván, hogy addig nem nyugszik, amíg ezt „az egész ebfajt ki nem irtja”.[1] Tanácsára László király Hunyadi halála hírének vétele után egy éppen Ausztrián át Magyarország felé tartó keresztes csapatot és némi zsoldos hadat maga mellé véve, színleg azért, hogy azokkal a török háborút folytassa, a valóságban pedig azért, hogy a királyi várakat, amelyeket halálakor a hős a király rendelkezéséig László fiára és barátaira bízott, tőlük, ha jó szerivel nem menne, erőszakkal elvegye s azután őket megrontsa.[2]

Szeptember közepén a király Budára, október elején pedig Futakra ment, ahová országgyűlést hívott egybe. Hunyadi fiai, László és Mátyás, Cillei újabb gonosz szándékairól értesülvén, csak azon feltétel alatt voltak hajlandók Futakon megjelenni, ha a királytól bátorság-, vagy men-levelet kapnak és előre biztosítják őket, hogy az atyjuk által kezelt királyi jövedelmek elszámolási kötelezettsége alól, miután azt atyjuk gyorsan bekövetkezett halála miatt el nem készíthette, felmentetnek. Miután ezt Hunyadi László megkapta, azonnal megjelent a király előtt s őt hódolatáról biztosítván, esküvel kötelezte magát, hogy Nándorfehérvárt és a koronához tartozó többi várakat, amelyek atyja halála után ő reá szállottak, átadja.

Ezek után az országgyűlés megnyittatván, a király Cillei Ulrikot kormányzóvá és az ország főkapitányává nevezte ki. Egyéb jelentéktelen ügyek elintézése után a király Cilleivel és a vele volt keresztes, illetve zsoldos hadakkal november 8-án Nándorfehérvárra utazott, hogy azt Hunyaditól átvegye és a legutóbb kivívott győzelem színhelyét megtekintse. Közben Szilágyi Mihály, a Hunyadi-fiúk nagybátyja és Nándorfehérvár parancsnoka, véletlenül elfogta Cillei Ulriknak apósához, Brankovics Györgyhöz intézett levelét, amelyben ez nemsokára két golyót – ezalatt a Hunyadi-fiúk fejét értvén – igért neki elküldeni, amelyekkel kénye-kedve szerint játszhat majd. Ez nagyon elővigyázóvá tette Hunyadi Lászlót és Szilágyit, miért is utóbbi, mihelyt a király, Cillei és a kíséretnek mintegy száz tagja már bent volt a várban, a hidat felvonatni és a kaput bezáratni parancsolta, miáltal az udvari személyzetnek jó része és a zsoldosok és keresztesek kint rekedtek. Hunyadi László ezt az intézkedést az elképedt király és Cillei előtt azzal magyarázta, hogy az ország törvényei szerint idegen hadaknak a határszéli várakba való bemenet meg van tiltva.

Másnap délelőtt, mialatt a király misét hallgatott, Hunyadi László fontos tanácskozásra magához hivatta Cilleit és a fenti levelet felmutatván előtte, szemrehányást tett neki ama ellenséges indulat miatt, amellyel előbb atyja, most pedig annak fiai iránt viseltetik. Ebből heves szóváltás támadt, amelynek folyamán Cillei a Hunyadi-fiúkat árulóknak nevezte. Erre Hunyadi László kardjához kapott, de e pillanatban Cillei már kirántotta volt a magáét apródja kezéből és azzal hatalmas csapást mért Hunyadi László fejére. Ez azonban kardjával felfogta a vágást, amely oly erős volt, hogy nemcsak kettéhasította Hunyadi kardjának markolatát, hanem annak fején és hüvelykujján sebet is ejtett. A zajra a Hunyadi-ház barátai berohantak a mellékszobából s Cilleit erős páncélinge ellenére összevagdalván, fejét leütötték nyakáról.

A véres tett után Hunyadi László és barátai nyomban a megrémült királyhoz siettek, hogy őt őszinte ragaszkodásukról biztosítsák és felvilágosítsák, hogy Cilleiben oly ember hullott el, aki még az ő személyét is gyűlöletessé tette. A király úgy tett, mintha hitelt adna szavuknak s ennek jeléül Hunyadi Lászlót néhány nappal később az ország főkapitányává is kinevezte, a véres tett miatt lázongó kereszteseket és zsoldosokat pedig megnyugtatta és az alatt az ürügy alatt, hogy már úgy is későre jár az idő, hazabocsátotta őket.

Ezek után a király Budára tért vissza, útközben azonban Temesváron betért Hunyadi János özvegyéhez, Szilágyi Erzsébethez, akinek megnyugtatására november 23-án eskü alatt igérte, hogy fiain Cillei meggyilkolása miatt nem fog bosszút állani, sőt még ennél is tovább ment; kijelentette, hogy özvegy Hunyadinéban mindenkor anyját, László és Mátyás fiaiban pedig mindenkor testvéreit fogja látni.

Alig ért azonban a király a Hunyadi-fiúkkal együtt Budára, itt újból a Hunyadi-ház ellenségeinek befolyása alá került, akik elhitették vele, hogy a Hunyadi testvérek az ő koronájára áhítoznak, az ő életére törnek és hogy mindkettőt csak úgy mentheti meg, ha a Hunyadiakat és barátaikat ártalmatlanokká teszi. És a gyenge király ehhez is beleegyezését adta. Ezek után a Hunyadiak és barátaik ellen valóságos összeesküvés szervezkedett, amelynek tagjai 1457 március 14-én a két Hunyadi fiút és barátaik közül többek között Vitéz Zrednai János püspököt, Kanizsay Lászlót, Rozgonyi Sebestyént, Bodó Gáspárt, Modrár Györgyöt, Horváth Pált és még többeket elfogtak. A kézrekerülteket nyomban ad hoc összeállított bíróság elé állították, amelynek tagjai voltak: Garai Lászlód nádor, Ujlaki Miklós erdélyi vajda, Lindvai Bánffi Pál királyi ajtónálló, Buzlai László királyi főpohárnok, Czernin Henning kir. lovászmester, Holzler Konrád osztrák tárnokmester, Pukendar Farkas és Jobszt véglesi várnagy. A két Hunyadi ellen azt a vádat emelték, hogy „a trón elnyerésének vágyától indíttatva, a tervet, mely már atyjuk szívében megfogamzott, megérlelték, a király és tanácsosainak életét fenyegették”, mely merényletet, ha letartóztatásuk be nem következik, „három nap alatt” végrehajtották volna. A bíróság a vád bizonyítását mellőzve és a vádlottaknak a védelemre alkalmat sem adva, harmadnapra az elfogatás után kimondta az ítéletet, mely valamennyiök fölött felségsértés bűne miatt fej- és jószágvesztést álapított meg. Ámde király ily tömeges gyilkolástól visszaborzadt és csupán Hunyadi László kivégzését hagyta jóvá, ami március 16-án estefelé a Zsigmond-palota előtt végre is hajtatott. Három ízben csapott fejére, de talán szándékosan félre bárdjával a bakó, de az ifjú még mindig élt, sőt felállva hangosan kiáltá, hogy ő ártatlan s hogy a bevett szokás és a törvény még a bűnösöknél is tiltja a negyedik vágást. Majd néhány lépést tett a palota felé, de ekkor megbotlott hosszú ruhájában, mire a bakó a bíróság egyes tagjai által kötelességének teljesítésére intetvén, a negyedik vágással a földönfekvőnek fejét elválasztá testétől.[3]

A rémtett forrongásba hozta az egész országot. Hunyadi özvegye, Szilágyi Mihály és a Hunyadi-ház szabadlábon levő barátai hadakat gyüjtöttek, hogy azokat a király és gonosz tanácsadói ellen vezessék. Ezt azonban V. László nem várta be, hanem május második felében elhagyta Magyarországot, Bécsbe ment, ahova Hunyadi Mátyást is magával vitte. Bécsből szeptember végén Prágába ment; ide várta jegyesét, VII. Károly francia király Magdolna nevű leányát, azonban 1457 november 23-án, tehát ugyanazon a napon, amelyen egy évvel előbb Temesvárott esküt tett, hogy a Hunyadiakat bántani nem fogja, háromnapi rosszullét után, némelyek szerint a husziták által nyujtott méreg, de ami valószínűbb, az akkor mindenütt grasszáló pestises infekció következtében megszünt élni.

[1] Thúróczy, id. m. LVIII. fej. 346.: „Ego sum homo ille, qui hoc canile lingnagium, hac de terra extirpabo.”

[2] Aeneas Sylvius, Hist. Boh. 66. fej.

[3] Thúróczy, id. h. – Aeneas Sylvius, Hist. Boh. 68. fej. – Bonfinius, id. m. VIII., 497. – Arenpeck, id. m. Peznél I., 1267. – Ranzan, id. m. Schwandternél I., 392.