Amikor László király 1455. február 16-án Prágából Bécsbe tért vissza, itt a tanács, amelynek tagjai sehogy sem tudtak beletörődni Eizinger részrehajlatlan, igazságos és kemény kézzel vezetett kormányzásába, azt javasolta az ifjú királynak, hívja vissza a tapasztalt, belátó és hűséges Cillei Ulrikot kormányzó-, illetve helytartó-társ gyanánt, aki hivatva lesz, hogy előbbinek önkénykedéseit korlátozza, míg ő maga, annak ellenőrzése alatt állva, szintén óvakodni fog oly túlkapások elkövetésétől, amelyek miatt állását oda kell hagynia. A tapasztalatlan 15 éves gyenge király engedett a kérésnek s így Cillei április havában a király és a város örömujjongása között tartotta bevonulását Bécsbe és a királyi udvarba, ahonnan Eizinger, nem akarván Cilleivel, akiről tudta, hogy minden áron az ő megbuktatásán fáradozik, sőt élete ellen is áskálódik, egy gyékényen árulni, önként lemondott állásáról és eltávozott Bécsből.[1]

Ugyanez időtájban Bécsújhelyen a pápa követének, Podiebrad Györgynek, több magyar egyházi és világi főúrnak, valamint a keresztes hadjárat hirdetése végett nemrég az országba jött Kapisztrán (vagy Capistrano) Jánosnak[2] ) részvétele mellett tanácskozások folytak a török veszedelmet elhárító intézkedésekről, de amikor V. Miklós pápa halálának híre megérkezett, a gyülekezet szétoszlott, kijelentvén, hogy ez évben már úgy sem lehet semmit sem tenni.[3] A meghalt pápa trónját ugyanazon év április 8-án III. Callixtus foglalta el.

Az új befolyásra és uralomra jutott Cillei most már minden gondját Hunyadi János megbuktatására, illetve láb alól való eltevésére fordította, egyrészt mivel utóbbi számüzetésének ideje alatt az évenkénti 12.000 arany megfizetését megtagadta és másrészt, mivel ő benne látta gőgös és önző céljai elérésének legnagyobb akadályát. Hogy célját minél biztosabban elérje, Cillei április 7-én megújította Garai László nádorral és Ujlaki Miklós erdélyi vajda és macsói bánnal már előbb kötött szerződését s aztán a legaljasabb módon hozzáfogott az ifjú, tapasztalatlan és hiszékeny király befolyásolásához, akinek Aeneas Sylvius szerint[4] következőleg állította be a dolgok állását: „Az országban Hunyadi és nem László a valóságos király; az ő hatalmában vannak az ország legerősebb várai s egész fegyveres ereje; az ország jövedelmeivel ő rendelkezik szabadon. Semmi kétség sem férhet hozzá, hogy ő a koronára áhítozik, amelyet, ha másként nem, a törökök segítségével fog kezébe keríteni, akiknek ő csak színlelt ellensége, mert titokban a magyaroknak két nagy seregét már is elárulta nekik. Ő már kétszer megszegte hitét: Erzsébet királynét elhagyta, az országba behívott lengyel Ulászlót pedig a várnai ütközetben elárulta. Ha most László, amit Hunyadi újból sürget, Magyarországba megy, ott Hunyadi biztosan erőszak, vagy méreg által elteszi láb alól. Meg kell tehát őt előzni; saját fegyverével éljünk ellene; fontos tanácskozások örve alatt hívjuk Bécsbe az árulót és itt végezzünk vele. Ezzel tartozik a király saját személyének, hűséges magyarjainak és az egész kereszténységnek.”

A király a tervhez hozzájárulván, annak kivitelét Cillei magára vállalta és Hunyadit hamarosan Bécsbe hivatta. Ámde ez Vitéz Zrednai püspök és kir. kancellár által az ellene készülő merényletről tudomásba helyeztetvén, azt üzente vissza, hogy: akárhol parancsol vele a király a hazában, a legnagyobb hódolattal kész neki engedelmeskedni, de az ország határain kívül menni nem köteles. Ez a válasz újabb fegyvert adott a rágalmazók kezébe és annak révén most már László is még inkább hitt a gaz besúgásoknak. Most tehát Köpcsénybe hivatta Cillei Hunyadit, ahol tudatni fogja a király akaratát. A terv most már az volt, hogyha Hunyadi Bécsbe menni vonakodnék, akkor ott helyben végeznek vele. Hunyadi engedelmeskedett az új meghívásnak, de ismervén a cselt, 2000 lovas kíséretében jelent meg vár előtt s így a találkozásból nem lett semmi, mert Hunyadi csak erős fedezet mellett volt hajlandó a várban megjelenni.

A Cillei befolyása alatt álló Garaiak, Ujlakiak és a velük tartó oligarchák Hunyadi fenti eljárását király iránti engedetlenségnek, sőt magas személye személyes sértésének minősítették, illetve kürtölték országgá és Hunyadi, hogy e rágalmak alaptalanságát bebizonyítsa, királyi menvéd, illetve bátorságlevél kiszolgáltatása mellett egy újabb Bécsbe szóló meghívásnak eleget tenni hajlandónak nyilatkozott. Ennek folytán kölcsönös megállapodás szerint április vége felé 1000 lovas kíséretében Győrből elindult Bécs felé s nemsokára eljutott Fischamendig, ahol a bátorságlevelet át kellett volna vennie. Itt Hunyadi két napig hiába várakozott, míg végre Cillei küldötte arról értesítette, hogy a király már el is indult Bécsből, hogy vele személyesen találkozzék. Erre Hunyadi gyorsan lóra pattant, hogy a királyt megelőzze, de miután jó darabig haladt és a királlyal nem találkozott, megállapodott. Erre csakhamar Cillei jött meg negyven lovas kíséretében, kijelentvén, hogy a király Bécs közelében várakozik, akinél feledékenységből a bátorságlevél is visszamaradt. Hunyadi gyorsan átlátott a szitán, szemrehányással kezdte illetni Cilleit, aki – Hunyadi számos kíséretét látva – zavarában nem tudta, mit tevő legyen és mivel mentegesse magát. Erre Hunyadi intésére 1000 emberből álló kísérete körülfogta a negyvenedmagával jött grófot, akihez állítólag a következő szavakat intézte: „Te gyalázatos! Te engem álúton, orozva akartál meggyilkolni, most te kerültél kezembe. Magad estél a verembe, amelyet nekem szántál; nincs aki kezemből kiragadhatna. De tisztelem a királyt, akinek kedvéért mégis életben hagylak, hanem óvakodjál velem még egyszer így találkozni.” Erre kíséretével együtt megfordult és elvágtatott a szégyentett színhelyéről.[5]

Ez az incidens nemcsak Bécsben, hanem itthon országszerte is nagy kavarodást idézett elő. Az ifjú király és gonosz tanácsadója Cillei, akik Hunyadinak, a valóban nagy embernek puritán jellemét és tiszta, önzetlen hazafias érzületét felfogni és méltányolni nem tudták és ehelyett az ő cselekedeteit is a maguk önző felfogásához viszonyították és annak mértékével mérték, polgárháború kitörésétől tartottak, ami nem is volt egészen alaptalan, mert az ország nagyrésze, tudomást szerezvén a gyalázatos merénylet tervéről, valóban forrongani kezdett, haragjával nemcsak az álnok Cillei, hanem László király ellen is fordulván,[6] akik félelmükben és szorultságukban ismét Giskrát hívták be az országba, akinek rablócsapatai ennek folytán nemsokára újból megkezdték garázdálkodásaikat az ország felső részein.[7]

Ily zavaros viszonyok között nyilt meg a június elejére Győrbe hirdetett országgyűlés, amelynek legfontosabb tárgya a király, illetve Cillei és a Hunyadi között fennálló viszály kiegyenlítése és a török veszedelem ellen megteendő óvóintézkedések megvitatása volt. Az országgyűlésen megjelent Brankovics György is, sürgős segélynyujtásra szólítván fel a rendeket a törökök ellen, akik tavasszal újból országára törtek. Sőt ő maga, mint rendesen, most is 10.000 jól felszerelt zsoldosnak a magyar hadakhoz való csatlakozását igérte, amin Hunyadi is annyira felbuzdult, hogy elfelejtve minden méltatlanságot, minden bút és bánatot, szintén hasonló számú zsoldos csapatnak saját költségén való felfogadását és eltartását igérte, feltéve, hogy e 20.000 emberhez, a László király által kiállítandó 20.000, valamint a burgundi fejedelem által megigért 10.000 gyalogoshoz és ugyanannyi lovashoz a pápa is állít 20.000 embert s végül ugyanannyit a többi olasz fejedelmek. Az ekként összegyűlendő 100.000 emberrel Hunyadi késznek nyilatkozott a törökök ellen egy újabb támadó hadjáratot indítani, kijelentvén, hogy addig nem nyugszik, amíg őket Európából ki nem szorítja, sőt Jeruzsálem felszabadítását is kilátásba helyezte. Ezt a sereget szerinte a kiállítóknak csak három havi élelemmel kellett volna ellátni, mert azon túl az ellenséges földön nyerendő zsákmány is elegendő lesz annak eltartására.[8]

Hunyadi után Kapisztrán emelt szót, kijelentvén, hogy Brankovics, mint óhitű, csak a pápa egyházi hatalmának elismerése mellett számíthat és teheti magát az igazhitűek támogatására érdemessé. Ámde az öreg deszpota erre kijelentette, hogy 90 éves öreg ember létére inkább országát, hatalmát, sőt életét is kész elveszteni, semhogy őseinek hitét elhagyja s a legnagyobb felháborodással odahagyván az országgyűlést, teljesen Mohamed karjaiba vetette magát. Ez pedig most már nem kisebb dolgon törte a fejét, mint hogy az egész kereszténységet hatalma alá hajtja és állítólag már előre meghatározta a napokat, amelyeken Nándorfehérvár omladékain keresztül Budán, Bécsben és Rómában a legyőzött keresztények hódolatát fogadja, sőt még azt is hozzátette, hogy mikép az égben csak egy Isten uralkodik, illő, hogy a földön is csak egy fejedelem legyen.[9] 1455-re Mohamed megint csak mindenekelőtt Szerbia leigázását vette tervbe és seregét épúgy, mint az előtte való évben, megint két oszlopban irányította Szendrő és a Sitnica völgye felé, mely utóbbinak csakhamar sikerült Pristinát és az ezüstbányáiról híres Novobrdót bevennie, mely egymagában évi 120.000 arannyal gazdagította Brankovics kincstárát, a másik oszlop pedig Krusevácot ejtette újból hatalmába.

A június második felében a törökök feltartóztatlan előnyomulásáról vett hírre az országgyűlés Budára tette át tanácskozásait, ahol a jobb érzésű országnagyok és Kapisztrán közbenjárására egyrészt László király és Hunyadi, másrészt utóbbi és Cillei között egyesség jött létre, mely a feleket legalább külsőleg ismét kibékítette. Az előbbi szerint Hunyadi csupán az ország déli részének kormányát tartotta meg, mely résznek biztonságáról továbbra is neki kellett gondoskodnia, de egyébként összes hivatalairól való lemondása mellett egyúttal a kezei között levő várak legtöbbjét, közöttük Budát is, átadja a királynak és hogy ennek lelkéből minden gyanút kiirtson, kisebbik fiát, Mátyást, a király kamarásai közé vétette fel, ami más szóval annyit jelentett, hogy azt túsz gyanánt engedi át. Végül Cillei gróf továbbra is megmarad Dalmát- Horvát- és Tótország bánja, mely tisztségről Hunyadi László végkép lemondott.[10]

Ezt az egyességet augusztus 1-én a Cilleivel való szerződés követte, melyben a felek jószág- és fejvesztés büntetése mellett őszinte barátságot és kölcsönös védelmet igértek egymásnak. A helyreállt jóviszony állandósítása érdekében a négy év előtt kigondolt házassági terv Hunyadi Mátyás és Cillei Erzsébet között most ténnyé vált, mert ez a frigy egyházilag megáldatott, azonban az egybekelés a házasfelek fiatal kora miatt későbbi időpontra halasztatott. A fiatal pár esketése után nyomban széjjel is vált; Mátyás Bécsbe ment, Erzsébet pedig férje anyjához, Hunyad várába költözött, ahol azonban néhány hónap mulva a törökök által Szerbiába és onnan Magyarországba is behurcolt pestisben meghalt.[11] Végül kibékült Hunyadi Garai László nádorral is s úgy látszik ekkor határoztatott el Hunyadi László házassága Garai leányával.

Az ország rendei még augusztus havában is tanácskoztak, de a török hadjáratra nézve megállapodásra nem igen tudtak jutni. Amidőn pedig híre jött, hogy a Brankovics által kiengesztelt Mohamed seregeit Szerbiából visszavonta és hogy annak nyomában a pestis mindenütt erősen szedi áldozatait, az országgyűlés feloszlott anélkül, hogy a hadjárat megindítását elhatározta volna. A tanácskozások folytatására László király november 17-én 1456. év január 13-ikára újabb országgyűlést hirdetett Budára, azon a maga személyes megjelenését is kilátásba helyezvén, de ez az országgyűlés általános részvétlenség miatt csak március elején kezdette meg tanácskozásait.

[1] Arenpeck, Chron. Austr., Pez Jeromosnál I., 1261. – Kraft Jos., Hist. gener. de la maison d'Autriche I., 228. – Bonfinius, id. m. VII., 348. – Aeneas Sylvius, Hist. Boh. LXII., 68. – Link, Annal. Claravall. II., 190. – Curaeus, Annal. Siles. I., 273. – Dubrav, Hist. Boj. XXIX., 274.

[2] Pray, Annal. III., 154. – Kapisztrán János levele a pápához, Waddingnál XII., 247.

[3] Igazi nevén Chioli Jánosnak hívták, míg általánosan ismert nevét szülővárosától, Capistrano-tól kölcsönözte. (Gianone, Hist. de Naples III., 482.)

[4] Aeneas Sylvius, Hist. Boh. LXVI. és az ő nyomán Bonfinius, id. m. VIII., 348., De Roo, Hist. Austr. VI., 220. Fessler, id. m. IV., 810., Horváth Mihály, id. m. III., 51. és többen mások.

[5] Aeneas Sylvius, id. h. – Bonfinius, id. m. VII., 484.

[6] Gróf Teleki, id. m. II., 373.: „Ezen alacsony ügyekezetek és azoknak sikertelensége után szegény hazánkban megint minden két pártra oszlott. A beszterczei grófé (vagyis Hunyadié) sokkal számosabb volt; ezen találjuk a Szilágyiak, Palócziak, Bodók, Országok, Bebekek, Báthoriak Korógyiak, Kanizsaiak és Rozgonyiak hatalmas és kiterjedt családait s a nemesség nagyobb részét. Számra nézve kisebb a Cilleié; itt csak a Garaiakat, Ujlakiakat és Bánfiakat szemléljük némely más hasonérzésűekkel: de ezek kezében volt a hatalom, ők osztották a fő hivatalokat, kegyelmeket, mellettök állott maga a király, ki ezen, neve alatt és mintegy helybenhagyásával Hunyadi, a nemzet kedvencze, ellen tett gyilkos kísérletek által a közszeretetet egészen elvesztette, míg Hunyadinak népszerűsége szilárdula.”

[7] Wagner, Anal. Scep. II., 48.

[8] Kapisztrán levele a pápához, Waddingnál, XII., 252. – Hermann, Capistranus triumphans 499.

[9] Thúróczy, id. m. LV.: „Caesar Turcorum… fertur enim dixisse: unus Deus dominatur in caelis: competens est, ut unus tantum princeps dominetur terrae.”

[10] Aeneas Sylvius, Hist. Boh. LXIV., 70. Hist. Frid. III., Kollárnál, Anal. Vind. II., 459. – Bonfinius, id. m. VI., 349. – De Roo, Hist. Austr. VI., 224.

[11] Kovachich, Script. Min. I., 14. – Magyar Történelmi életrajzok 1890. évf. Mátyás király 31.