Érdekes és külön kiemelésre méltó, hogy bár a pesti országgyűlésen megjelent rendek eleinte a pápa tanácsát indignálódva vették tudomásul és az ellen a szó legszorosabb értelmében felfortyantak, azért utóbb mégis mindenben magukévá tették a pápa álláspontját, dacára annak, hogy ez Hunyadinak legkevésbé sem volt inyére. És valljuk meg őszintén, hogy a pápa tanácsa alapjában véve Magyarország akkori helyzetének igen helyes mérlegelésén alapult. Most, lerongyolt, elerőtlenedett állapotában egy újabb török támadás révén, amelyet hamarjában előkészíteni amúgy sem lehetett, ismét fejjel nekimenni a falnak, a lehető legrosszabb lett volna. Most igazán örülni kellett, hogy Murád szultán nyomban, illetve a legközelebbi jövőben nem használta ki rigómezei győzelmét Magyarország ellen, hanem egyelőre ismét alárendeltebb fontosságú ügyek elintézését, a gyűlölt Skander bég tönkretevését tűzte ki maga elé.

A legfontosabb, amit mostanában tenni kellett, tényleg az volt, hogy a környékező államokkal és az ország belsejében a rend helyreállíttassék, ami nagyban véve sikerült is.

A Giskra és Pongrácz elleni hadműveletek megint csak a portyázó hadviselés sokszor embertelen tüneteit mutatják és hogy Hunyadi is ily messzemenő megtorló lépések megtételét, védtelenné vált emberek megcsonkítását, rendelte el, ez a cseh rabló csapatok megelőző kegyetlen garázdálkodásai miatt rettenetesen felbőszült kedélyek rovására írandó. Ezt a hadviselési módot természetesen nem szabad mai mértékkel mérni. Akkoriban ugyanis az ily embertelen kegyetlenkedések mindennapiak voltak.

Hogy egyébként Hunyadi Giskrával nem igen bírt, az elég feltűnő jelenség. Itt persze megint nagyon közrejátszottak a várak, amelyeknek vívásával Hunyadi nem igen szeretett bajlódni. Ennek és a lengyelek önző célból történt közbelépésének köszönhette Giskra, hogy megint oly simán menekült ki a csávából. És hogy ily körülmények között a cseh rablóvezérnek még jobban megnőtt a szarva, azt szinte természetesnek kell találnunk.