A sarnói sikeres vállalatról visszatérve, Hunyadi még nagyobb igyekezettel azon volt, hogy a várnai sereg maradványainak felhasználása mellett mielőbb nemcsak határvédő hadat, hanem támadólagos fellépésre is alkalmas és a török főerővel is újból szembeszállni képes hadsereget szervezzen. Az új mérkőzésre annyiból kedvezőnek látszottak a viszonyok, mert beérkezett hírek szerint Murád szultán a várnai csata után ismét visszatért Kisázsiába, magnesiai magányába, a kormányzást újból fia vette át, II. Mohamed ellen pedig Drinápolyban a janicsárok fellázadtak. Még kedvezőbbekké váltak a viszonyok, amidőn híre jött, hogy a burgundi követség a pesti országgyűléstől rábízott misszióban teljes sikerrel járt el, mivel az oláh vajda igéretet tett, hogy a tervezett hadjáratban részt vesz, a görög császár pedig máris átadta a török trónkövetelőt a burgundi hajóhad parancsnokának, akihez a pápai hajóhad parancsnoka is csatlakozott hajóival.

Megállapodás szerint az új hadjáratra menendő seregnek Nikápolynál kellett gyülekeznie s miután a Hunyaditól vett értesítés szerint ő oda hadaival szeptember 8-ika előtt nem érkezhetett meg, az egyesített, de csak 6 olasz és 2 burgundi gályából álló burgundi és pápai hajóhad csak augusztus 16-ikán indult el a Duna torkolata felé. II. Vlád Drakul igéretéhez híven, mintegy 6000 főre rúgó sereggel és élelmiszerekkel bőven megrakott csónakokkal Izákcsánál várta a hajóhad megérkezését, amellyel együtt aztán megindult a menet Nikápoly felé. Útközben a szövetségesek megkísérelték Szilisztria ostromát, de megtudván, hogy itt 30.000 török van, tovább folytatták menetüket, miközben a csak gyengébben megszállt Turtukájt és Gyurgyevót nagyobb nehézség nélkül hatalmukba kerítették. Szeptember 12-én a szövetségesek a Duna balpartján fekvő és a törökök közelében levő Kis Nikápolyt vették ostrom alá, ahova két nap múlva Hunyadi János is beérkezett mintegy 10.000 főnyi seregével.[1]

Most aztán a vezérek a további teendők megvitatása céljából haditanácsra gyülekeztek össze, amelyen, bár az állítólag több napig tartott,[2] sehogy sem tudtak egyöntetű megállapodásra jutni. Vlád Drakul minden áron Kis Nikápoly ostromának folytatását és az erősségek bevételét sürgette, Hunyadi ellenben ezt céltalannak és felesleges időpocsékolásnak jelentette ki és amellett kardoskodott, hogy a sereg döntő hadműveletek végrehajtása céljából bolgár területre szállíttassék át. Végre Vlád Drakul nagy bosszúságára a haditanács az utóbbi felfogást tette magáévá s a sereg Kis Nikápoly ostromának felhagyása mellett a Zsil torkolatáig nyomult előre, ahol az szeptember 29. és 30-ika folyamán Rahovánál átkelt a Dunán.

A rahovai táborba nemsokára az az értesítés érkezett, hogy mintegy 2 kmnyi távolságban nagyszámú török erők gyülekeznek, miért is Hunyadi seregét azonnal csatarendbe állította, ő maga pedig tizenkét lovas kíséretében a jelentett ellenség kikémlelésére indult.[3]

A hír valónak bizonyúlt, mert úgy a Szilisztránál, mint a Nikápolynál volt ellenséges erők a keresztény sereget a Duna jobb partján párhuzamosan követve, Rahovával szemben szintén megálapodtak, de amikor az egyesült magyar, oláh és burgundi haderőt csatarendben harchoz készen látták, a csatát el nem fogadták, hanem hátat fordítva, jó rendben visszavonultak Bulgária belseje felé azzal a célzattal, hogy a keresztényeket maguk után csalva, kedvezőbb terepviszonyok között és akkor csapjanak rájuk, amikor már élelmi készleteik is fogytán lesznek s az éhségtől és fáradtságtól kimerült állapotba kerünek.

Hunyadi azonban ezt a szívességet nem akarta megtenni ellenfelének, hanem – tekintettel az előrehaladott időszakra és mivel időközben híre jött, hogy az öreg Murád, mihelyt fiának fenti veszélyes helyzetéről értesült, nyomban ismét Európában termett és a janicsárok lázadását még csirájában elfojtotta, – vezértársainak a hadjárat folytatásának későbbi időpontra való halasztását, amikor majd nyugati fejedelmek beigért támogatása is beérkezik, javasolta, ami azok által elfogadtatván, a sereg újból a Duna balpartjára kelt át. Innen Hunyadi saját csapatjaival Magyarországba, az oláhok saját hazájukba, a pápai és burgundi gályák pedig Konstantinápolyba tértek vissza.[4]

A fenti elhatározásról és annak indokairól Hunyadi 1445. nov. 29-én kelt levelében a pápát is tudomásba helyezte, akit újból biztosított, hogy mihelyt az európai fejedelmek a kereszténység ellenségének megtörésére kellő segélyt nyujtanak, ő mindig kész lesz egy nagyobbszabású hadjárat megindítására.[5]

[1] Ivanics, Schwandtnernél, II., 20.

[2] Gróf Teleki id. m. I., 492. – Chalkokondylasz id. m. 140.

[3] Szilágyi–Fraknói, IV., 79.

[4] Lásd Kropf idézett értekezését.

[5] Joh. de Zredna, Epist. II., Schwandtnernél. II., 20.