Alig ért Hunyadi a gondjaira bízott kerületbe, amidőn híre érkezett, hogy Szerbián át török csapatok a Szerémségre törtek, amelyek a Száva környékén kegyetlen pusztítást visznek véghez. Hunyadi gyorsan összeszedett könnyű lovasságával 1445. július végén a Száva torkolatánál termett s elhatározta, hogy a folyó tulsó partján levő török rablócsapatot, mely éppen Sarnó (Zsarnó, Carno, vagy Zaskovo) mellett, Nándorfehérvártól 1 mérföldnyire délnyugatra ütött tábort, éjjeli rajtaütéssel megtámadja. A gyors elhatározást gyors tett is követte és hogy számra nézve sokkal kisebb hada számára a sikert már eleve biztosítsa, cselhez folyamodott. A támadásra kijelölt nap éjjelén táborában az őrtüzeket égve hagyván, sőt azok szításáról is kellőleg gondoskodván, ő maga hadával éjféltájban a legnagyobb csendben a Száva mentén kissé feljebb vonult, majd titkon átúsztatott a folyón s aztán egészen észrevétlenül megközelítette az alvó törökök táborát. Látva, hogy eddigi terve pompásan sikerült, most egyszerre hirtelenül és nagy zajjal a mit sem sejtő törökökre veti magát s azok legnagyobb részét felkoncolja. A megmenekültek rémülten hagyták el a Száva vidékét s nyomban Szerbia belsejébe vonultak. Hunyadi, aki kitűzött célját máris elérte, nem követte őket, hanem újból kerületébe vonult vissza.[1]

[1] Bonfinius id. m. 336. – Dlugoss id. m. XIII., 5. – Aeneas Sylvius, Epist. LXXXI., 568. – Cromer, id. m. XX. 506. – Curaenus, Annal. I., 217. – De Roo id. m. V., 198. – Heltai id. m. CXXVII., 399. – Révai, De Mon. Cent., Schwandtnernél II., 667. – Ortelius redivivus 46. – Gróf Teleki id. m. I., 478.: „Hunyadi a magyar fegyverek fényét némileg helyreállítván, különösen pedig az ország határait bátorságba helyeztetvén és így fő célját elérvén, az alföldre vonta magát vissza”.