X/1. számú melléklet.

Hunyadi a vett utasításhoz képest a Győrnél nélkülözhető, nemkülönben az újonnan rendelkezésére bocsátott magyar és lengyel hadakkal 1440. szeptember elején Budáról elindulva, gyors ütemben, katonáinak nyugalomra is alig engedve időt,[1] de azért útközben a legszigorúbb rendet és fegyelmet tartva, 8–10-ike táján érkezett meg Szegszárd alá, ahol Garai László seregével szemben, attól mintegy 1000 lépés távolságra táborba szállt, melyet a lehetőséghez képest megerősített.

Úgylátszik, hogy közben Garai is megindult Szegszárdról Buda felé, de nyilt síkon Hunyadival az összeütközést nem tartván tanácsosnak, előle az igen előnyös fekvésű és már előre megerősített Szegszárdra húzódott vissza.[2] Hunyadi kimélni óhajtván a honfivért, seregének csatarendbe állítása után Garait személyes találkozásra és egyezkedésre hívta fel, de ez büszkén visszautasította az ajánlatot,[3] s így a harc kikerülhetetlenné vált.

Itt kell megjegyeznünk, hogy Hunyadi serege tapasztalt, gyakorlott vitézekből állott s fegyelmezett had volt, mely a küszöbön álló csatához rendszeres tagozást vett fel.[4] A jobb szárnyat maga Hunyadi vezette, a lengyelekből álló középet egy lengyel főúr, a balszárnyat pedig Ujlaky Miklós; második harcvonalban általános tartalék gyanánt egy nehéz fegyverzetű dandár állott fel.

Hunyadi rendszeres tagozású seregével szemben Garay László serege csak fegyveres csoportokból állott. A Hunyadival szemben álló balszárnycsoportot maga Garai László vezette, akit állítólag 100 000 forintot érő fegyveres készülék díszesített.[5] A középen Bothos András és Tamásy Henrik állott egy-egy csoport élén, a jobbszárny parancsnoka pedig Koroghy János volt.

A támadást Garay indította meg, heves elszántsággal csapván szemben álló ellenfelére, akit személyes ellenségének is tekintett, mert az ő tanácsának tulajdonította a szent korona eltűnésével kapcsolatos fogságba ejtését. Ámde a Hunyadi vezette jobbszárny derekasan állja a bősz rohamot, amelyben Garay lovasai kifáradva, csakhamar lankadni, ingadozni kezdének. Ezt a pillanatot Hunyadi ügyesen használja ki; hirtelen előrerendeli tartalékhadát, ezzel a zárkózott, friss csapattal Garaynak már ingadozó és arcvonalában kisebb-nagyobb hézagokat mutató harccsoportjára veti magát, azt keresztültöri és futásra kényszeríti.[6] A balszárny visszavetése után Hunyadi az ellenség középhadának baloldalát rohanja meg. Ennek hatása alatt Bothos András és Tamásy Henrik hadaikkal gyors iramodással egy hátrább fekvő erdő felé rohannak vissza, hogy annak mentén hátukat megvetve, az ellenség rohamát feltartóztassák s így a harcot kedvezőbb feltételek mellett több szerencsével megújíthassák. De a szemes Hunyadi nem enged időt ellenfelének az erdőszegélyen való rendezkedésre, Bothos és Tamásy csoportjait itt újból oldalba fogja és rövid, de nyakas ellenállás után végkép megfutamítja.[7]

Ezalatt Garay hiába igyekszik már előbb visszavetett horvátjait futásuk közben újabb támadás céljából megállítani s így belátván, hogy minden további erőlködése hasztalan, fájó szívvel kénytelen a nap dicsőségét gyűlölt ellenfelének átengedni, annál is inkább, mert az Ujlaky által is szorított Koroghy nem várta be, amig Hunyadi az ő csoportjának is oldalába és hátába kerül, hanem még idejekorán hátrálót fuvatott csoportjainak. Úgy ő, mint Garay megmenekülésüket csak gyors lovaiknak köszönhették, ellenben a kemény vitéz hírében álló Bothos az erdőben visszavonulása közben összevagdaltatik, Tamásy pedig fogságba kerül. Ezzel a csata el volt döntve és Garayék egész tábora a podgyásszal együtt a győzők kezébe került.[8]

Hunyadi, hogy több magyar vér ok nélkül ne ontassék, a további öldöklést és üldözést szigorúan betiltotta[9] s azután győztes seregét két részre osztván, az egyiket Siklós, a másikat Simontornya megvételére rendelte ki. Bár ezt a célját el nem érhette, de azért mégis sikerült neki az egész alsó vidéket Ulászló hűségére szorítani, aminek megtörténte után Budára tért vissza győzelmes hadával. Hálából Ulászló úgy Hunyadi Jánost, mint Ujlaky Miklóst eddig viselt méltóságuk megtartása mellett, erdélyi vajdákká nevezte ki.[10]

[1] Bonfinius id. m. 305.

[2] Callimachus id. m. 469. – Dlugoss id. m. XII., 755.

[3] Callimachus id. m. 469.

[4] Lásd a X/1. sz. mellékletet.

[5] Fessler, Geschichte von Ungarn IV., 543.

[6] Thúróczy id. m. IV., 30. fej. 243. – Callimachus id. m. 473., mely szerint a tartalékhadat Ujlaky Miklós vezette volna.

[7] Thúróczy, id. m. az eml. helyen. – Bonfinius id. m. 305. – Pethő id. m. 65.

[8] Sacy, Hist. de Hongrie I., 200. szinte megfoghatatlanul még a féléves Lászlót is szerepelteti ebben az ütközetben.

[9] Callimachus id. m. az eml. helyen. – Pray, Annal. III., 351.

[10] Dlugoss id. m. XII., 756. – Callimachus id. m. az eml. helyen. – Michovius, Pistorinál II., 208. – A brassai egyház felírása Schwandtnernél I., 886. – Katona, Hist. crit. VI., 115.