Ulászló a pártvillongásoknak véget vetendő, Cillei Ulrikot egyesség létrehozatala végett Erzsébethez küldé, de ez sehogy se volt rábírható a felkinált békejobb elfogadására, hanem minden igyekezetét arra fordította, hogy minél több hívet és minél nagyobb sereget gyűjthessen Ulászló ellen. Ehhez azonban sok pénz kellett, aminek pedig Erzsébet igen nagy hijján volt. Miután Albert osztrák herceg, fiának gyámja, kincsekben szintén nem igen bővelkedett, Erzsébet egyet gondolt és Frigyes német király kegyét kezdte keresni és a különben fukar, de ravasz és számító Frigyes ráállt az alkura s a hosszas tárgyalások vége az lett, hogy augusztus 23-án a felek megegyeztek abban, hogy Erzsébet fiát szent koronával együtt átadja Frigyesnek és Albert nemcsak a fiú gyámságáról, hanem Ausztriáról való jogáról is lemond Frigyes javára. Ennek ellenében utóbbi Sopron városának, nemkülönben a királyné házi koronájának, véghlesi és más egyéb birtokainak, nemkülönben osztrák uradalmainak zálogul vétele mellett,[1] előbb 5000 magyar forintot, november 23-án 9000 arany forintot, december 2-án pedig újabb 2000 arany forintot adott megfelelő biztosítékok mellett kölcsön Erzsébetnek, aki e pénz legnagyobb részét cseh zsoldosok szerzésére használta fel. Ennek a hadnak a megszervezésével és Magyarországba hozatalával a királyné az alacsony származású, de már akkor igen jó hírnevű Brandeisi Giskra Jánost bízta meg, akit egyúttal a bányavárosok és Kassa főkapitányának nevezett ki és Zólyom várát is neki ajándékozta.[2] Giskra seregében alparancsnokok gyanánt annak testvére György, Komorovszky Péter, Axamit, Rziczani Teleph vagy Telefúz, Ribald, Kozky, Wryk és Zlovacsko szerepeltek. Hozzájuk csatlakozott rablási szenvedélyétől űzve, Liptószentmiklósi Pongrácz is, elég szégyenére a magyar becsületnek és tisztességtudásnak.

Giskra seregével az országba jőve, gyors egymásutánban elfoglalta a megrémült felvidéki városokat, míg ő maga a bányavárosokban ütötte fel tanyáját, Telefúzt pedig Kassa kormányzójává nevezte ki. Ezek a zsoldos csapatok fából, vagy kőből mindenütt magasan fekvő apró várakat építettek, miáltal Giskra az általa elfoglalt felvidéket teljesen hatalma alá hajtotta és a lakosságot erőszakos fellépése által maga ellen hűségre és engedelmességre szorította.[3] A felvidéken Ulászló birtokában csak a Perényi Miklósra bízott Késmárk és egy lengyel várnagy kezében levő Podolin maradt.

Másrészt Erzsébet a hozzá visszapártolt Garai Lászlót szintén tetemes pénzsegéllyel látta el, aki Koroghi Filpes Jánost, Harapkói Bothos Andrást és Tamásy Henriket maga mellé véve, a Cilleiek segítségével egész Szlavóniát, Horvát- és Dalmátországot fellázítja Ulászló és pártja ellen, a nem engedelmeskedőket irgalmatlanul megkínozván. Végül Szécsi Dénes esztergomi érseket is sikerült Erzsébetnek a maga részére megnyerni, aki most újra fellépett az általa megkoronázott Ulászló ellen, dandárát Tamás testvérének vezérlete alatt a királyné rendelkezésére bocsátván.[4]

Erzsébet pártja és hadiereje ilyenformán újból tetemesen megerősödvén, az annak élén álló nagyok a következő hadműveleti tervben állapodtak meg: Giskra a felvidéken maradva s azt mielőbb teljesen a maga hatalma alá hajtva, Ulászlót elzárja az esetleg újból Magyarországba rendelendő lengyel csapatoktól. Garainak a Dunántúlról, Erzsébetnek pedig a maga és az esztergomi érsek zsoldosaival Esztergomból Győr felé kellett előnyomúlnia, hogy az említett várost és várat az ostrom alól felszabadítsa s aztán Buda felé fordulva, ahol Ulászló csapatjainak hazabocsájtása után alig rendelkezett némi haderővel, azt kellett volna bevennie, aminek megtörténte után a hadműveletek talán Giskrával karöltve voltak folytatandók.[5]

Ehhez képest Garai Horvátországból és Szlavóniából előnyomulva, Báttaszék megvétele után egészen Szegszárdig nyomult előre, ahol egyelőre megállapodott. Ezalatt Erzsébet hadaival Esztergomba érkezve, azokat az érsek seregével egyesítette és egyelőre bevárta Garai további előnyomulását.[6]

Miután a Cillei Ulrik közbenjárásával megkísérelt békéltető kísérlet nem sikerült és a fentközölt eseményekből nyilvánvalóvá vált, hogy Erzsébet késhegyig fogja jogait védelmezni, Ulászlónak szintén újabb készületeket kellett tenni a küszöbön álló harcok felvételére. Belátván hibáját, amit azáltal követett el, hogy a lengyel csapatokat hazájukba visszaküldte, egyik meghitt emberét, Sanoczkyt Krakóba küldte a hazabocsátott sereg visszahívására s azonfelül még új segélycsapatok sürgős útbaindítása végett. Sbignew bíbornok támogatása mellett sikerült is az országgyűlés oly határozatát kieszközölni, hogy az ország költségén minél előbb 5000 főből álló sereg küldessék Magyarországba s azonkívül közhírré tétetett, hogy mindenki, akinek kedve tartja, bátran elmehet a király segítségére Magyarországba.[7]

Addig is, amíg a lengyel csapatok beérkeznek, Ulászló Giskrának sakkban tartását Perényi János késmárki kapitányra és zemplénvármegyei főispánra[8] bízta. Garai ellen a főerőt képező magyar haddal és a hozzá csatlakozandó lengyel segítő csapatokkal Hunyadi János rendeltetett ki, az ottani körülzárás folytatása Rozgonyi Simonra bizatván. Hunyadi mellé Ujlaki Miklós macsói bán is kirendeltetett.[9] A Pozsony várát már eddig is sikerrel védelmező Rozgonyi Istvánnak meghagyatott, hogy továbbra is tartson ki és igyekezzék Erzsébet morvaországi összeköttetéseit tőle telhetőleg zavarni. Végül maga Ulászló Budán maradván, az Esztergomban levő királyné mozdulatait tartotta szemmel.

Perényi főhadiszállását Gálszécsen ütötte fel, innen intézte kirohanásait Telefúz és Axamit egyes csoportjai ellen, nem ritkán szép eredményt is érve el, de azért – Ulászló által kellőleg nem segíttetvén – végeredményben még sem tudta megakadályozni, hogy Eperjes, Bártfa, majd végre Gálszécs is az ellenség kezére ne kerüljön. Szeptember közepén, amikor a csehek és a velük tartó kassai polgárok a jászai konvent kastélyát is ostromolni kezdték, Ulászló többek között Palóczy Lászlót és Simont, Pelsőczy Imrét, Miklóst és Istvánt, továbbá Tornay Szilvesztert felszólította ugyan, hogy legyenek segítségére Perényinek,[10] de ez sokat nem nyomott a latba. Perényi mindent elkövetett, hogy e fontos pontokat újból visszaszerezze, de fáradozásai, hadai gyengeségénél fogva, sikertelenek maradtak. Épígy nem tudta eredményesen megakadályozni a csehek lelketlen garázdálkodásait, pusztításait és embertelen, vad kegyetlenkedéseit.[11] Annyit azonban mégis elért Perényi fáradhatatlan munkálkodásával, hogy Giskra nem tudta meggátolni a lengyelországi segédsereg Magyarországba való átjutását.

[1] Kollár, Analecta monument. omnis aevi Vindobon. II., 842.

[2] Thúróczy id. m. IV., 34. fej. – Dlugoss id. m. XII., 754. – Callimachus id. m. I., 459. – Dubrav. id. m. XXVII., 267. – Ezek az írók Giskrát Iskrának, Jiskrának is nevezik.

[3] Bonfinius id. m. III., Dec. IV. 306. – Bartholomaeides, Comitatus Gömör 216., aki szerint a kelyhesek által épített emez erősségek tulajdonképpen azok megerősített egyházai voltak.

[4] Pray, Annal. III., 350. – Bonfinius id. m. 305. – Thúróczy IV., 32. fej. 244. – Dlugoss id. m. 754. – Callimachus id. m. I., 427. – Kerchelich, Notit. praelim. 267.

[5] Callimachus id. m. 472.

[6] Dlugoss id. m. 755.

[7] Dlugoss id. m. 750. – Callimachus id. m. 469. – Cromer, Hist. Pol. XXI., 488.

[8] Szirmay, Notit. hist. Comit. Zemplén 28.

[9] Bonfinius id. m. 350. – Pray, Annal. III., 350. – Továbbá Thúróczy, Dlugoss és Callimachus már többször idézett helyein.

[10] Jászói oklevélt.

[11] Bonfinius id. m. III. Dec. IV., 306. és az ő nyomán gróf Teleki id. m. I., 240. szerint a cseh rablók oly dühös kegyetlenséggel űzték pusztításaikat, zsarolásaikat és az Ulászló-pártiak üldözését, hogy e szerencsétlen vidék lakosai városaikat, falvaikat, házaikat elhagyván, a rengeteg erdőkben és hegyekben kerestek menedéket, ahol fedél nélkül állandó rettegetések között bolyongtak ide-oda.