Elég szomorú tünet, hogy amikor az ország halálos ellensége, Murád szultán az ország déli részén kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy az utolsó védőbástya kézrekerítése után végre Magyarországot is elárassza gyilkos hadaival, a pártszenvedélytől elvakított rendek nem azt tekintették főfeladatuknak, hogy a kétségbeesett küzdelmet folytató Thallóczy János segítségére siessenek, hanem otthon egymást marcangolták, ahelyett, hogy valami úton-módon a királykérdést lehetőleg gyorsan és békésen igyekeztek volna elintézni. E tekintetben a jogosabb szemrehányás az Erzsébet-pártiakat illeti, mert lehetetlen volt be nem látni, hogy az általuk protegált női és gyermekuralom az akkori viszonyok között csak vesztére válhat az országnak. És ha egyéb nem, már a királyné által az országba hítt cseh zsoldosok garázdálkodása bő tanulságul szolgálhatott arra nézve, hogy ez a ravasz, szeszélyes és amellett erőszakos asszony mindenben csak a maga javát és érdekét, nem pedig az országét tartja szem előtt. E sajnálatos ténynek az ország többsége által való felismerése annyiban minden esetre kifejezésre jut, hogy amíg Erzsébettől egymás után pártoltak el a legbefolyásosabb urak, addig Ulászlónak rohamosan megnövekedett pártja diadalittasan kísérte jelöltjét az ország szíve, majd onnan a koronázó városba. A dolgok ily állása mellett szinte érthetetlen, hogy Erzsébet és pártja mégis oly soká tudott számot tevő ellenállást kifejteni, az azonban bizonyos, hogy ennek nagyrészt az volt az oka, hogy az Ulászló-pártiak nem elég erélyesen fogtak hozzá a gordiusi csomó megoldásához. Erről különben az országgyűlés által elrendelt hadműködés és a győri események is élénk tanuságot tesznek.

Amikor Ulászló Budára érkezett, csupán a következő várak voltak Erzsébet birtokában: A Duna mentén Esztergom, Komárom, Győr, a felvidéken pedig Körmöcbánya és Kassa, mely még nem hódolt be Ulászlónak. Mindezeket az erős pontokat sietve ki kellett volna ragadni a királyné kezéből, ami most még elég könnyen ment volna. E helyett az országgyűlés csak Győr megvétele iránt intézkedett, Esztergomot és Komáromot pedig figyelmen kívül hagyta, bár azok közelebb feküdtek Budához. Nagy hiba és felette veszedelmes volt Kassának a királyné birtokában való hagyása, mert ezáltal Ulászló összeköttetései Lengyelországgal a legnagyobbfokú veszélyeztetésnek voltak kitéve. Hogy a rendek Győr megvételét sürgősnek jelentették ki, ez alighanem azért történt, mert ott Cillei, Erzsébet főembere, volt a parancsnok, akiről jogosan fel lehetett tenni, hogy mindent el fog követni, hogy Ulászló uralmának és hatalmának megszilárdítását tőle telhetőleg megakadályozza. Egyszóval őt tartották legveszedelmesebb ellenfélnek. És tényleg az is volt ő, de nem a hadműveletek, hanem a politikai machinációk és intrikák terén. Ellenben a hadműveletek és a harcok mezején eléggé határozatlannak, félénknek mutatkozott, amint az mindjárt Buda felé történt első előnyomulása alkalmával is kiderült, amikor nem merte kardját összemérni Rozgonyi Simonéval. Győri magaviselete pedig határozottan visszatetsző és szánalomra méltó. Hogy Győr ennek ellenére oly sokáig és a legszebb eredménnyel tudott ellenállni Hunyadi János ismételt rohamainak, ez a cseh védőrség és Sunkovski ügyes és bátor magatartásának és minden esetre annak is volt tulajdonítható, hogy Hunyadi hamarjában összeszedett, elégtelen és a várvivásra kellőleg fel nem szerelt és ki nem képzett csapatokkal indult útnak, pedig Nándorfehérvár esete eléggé megmutatta, hogy jól kiépített és lelkes védősereggel ellátott várat még megfelelő ostromszerekkel és kitünően kiképzett gyalogsággal, amilyennek a janicsárokat feltétlenül tekintenünk kell, nem lehet egykönnyen megingatni. Mi tagadás benne tehát, Hunyadit, a későbbi ellenállhatatlan hőst, Győrnél meglehetősen szégyenteljes kudarc érte. De ő ezt nemsokára a lehető legfényesebben kiköszörülte.

Rozgonyi Simon ezúttal is energikus, határozott, szemfüles és szerencsés csapatvezetőnek bizonyult, akinek vérveszteség nélkül sikerült az ellenség legfőbb vezetőjét, Erzsébet királyné igazi jobbkezét hatalmába kerítenie. Nevezetes, hogy ebben az időben egyes papok – Thallóczy János, Rozgonyi Simon és bizonyára még sokan mások, bár alárendeltebb szerepkörben – tulajdonképpeni hivatásuk mellett milyen fontos katonai missziót is teljesítettek.

Végül rá kell még mutatnunk az akkori főuraknál gyakran tapasztalt, talán főkép a polgárháború különleges viszonyaira visszavezethető kevésbé előnyös tulajdonságra, a gyakori köpönyegforgatásra, amint azt az esztergomi érsek esete mutatja. Ugyanezt tették különben a további események folyamán Garai László, akit mint koronaőrt a szent korona elsikkasztásának vádjával illettek s aki emiatt elfogatván, hűségesküt tett Ulászlónak, aki őt aztán szabadon bocsáttatta. De ez, mint alább látni fogjuk, nem gátolta a kiváló főurat abban, hogy később fegyvert fogjon Ulászló ellen. Sőt még a Rozgonyi testvérek is ugyanebbe a hibába estek, jeléül annak, hogy polgárháború idején az egyéni meggyőződések és a politikai hitvallások igen gyakori változásoknak vannak alávetve.[1]

[1] Fraknói Vilmos, A Hunyadiak és a Jagellók kora. A Szilágyi-féle milleniumi történet IV., 22. old.