Ulászló április 22-én Késmárkra érkezve, az ott reá várakozó magyarok által, akiket igen nagy örömükre honi nyelvükön szólított meg, kitörő lelkesedéssel fogadtatott. Nagy örömére szolgált Ulászlónak, amidőn megtudta, hogy Eger harcias püspöke, Rozgonyi Simon útközben Eperjest megrohanván, azt az ő pártjára térítette és az ő hűségére fel is eskette. Ez a szívélyes fogadtatás csakhamar eloszlatta az ifjú király minden aggodalmát. Tizenkétnapi ottartózkodás után, Késmárkon Perényi Miklóst hagyván kapitányul, innen Iglóba, majd május 5-én Szepesvárra, 6-án Kisszebenbe, a következő napon pedig Eperjesre ment, ahol Czudar Simon testvéreivel és több más főúrral fogadta az érkezőt a legnagyobb hódolattal. Ezután meglehetősen gyors tempóban Szikszón és Emődön át Egernek vette útját, ahol május 14-én tartotta ünnepélyes bevonulását. Eddigi útja inkább diadalmenethez mint hadjárathoz hasonlított; ellenállásra sehol sem talált s amellett kíséretének és híveinek száma lépésről lépésre örvendetes módon növekedett.[1]

Egerből Rozgonyi, Szamatuly Vince, Tanczin András és Bobritz Lesko lengyel kapitányok kíséretében megfelelő had élén Budára sietett s itt csekély ellenállás után Hédervári Lőrinc nádort a vár átadására bírta. Cillei Ulrik 500 lovassal útnak indult ugyan a nádor támogatására, de Rozgonyi nagyobb számú csapatát látva, az összeütközést nem merte megkockáztatni, hanem önként húzódott vissza Székesfehérvárra. Erzsébet most már itt sem érezvén magát biztonságban, fiával együtt Győrbe ment, ahová időközben nagyobbszámú cseh zsoldost rendelt, akiknek erőszakoskodásai és rablásai elől a környékbeli népek a Vértes hegységben kerestek menedéket.

Nemsokára híre jött, hogy Rozgonyi hadával Győrnek vett irányt, mire Erzsébet, miután május 31-én Albert osztrák herceggel valóságos oltalmi és támadó szövetséget kötött,[2] fiát Eyzinger Ulrik által, akitől nagyobb kölcsönt vett fel, Sopronba kísértette, ő maga pedig a koronával Pozsonyba indult. Győr védelmére Cillei Ulrik maradt vissza saját népével és a királyné cseh zsoldosaival.

Ulászló tudomást szerezvén, hogy Rozgonyi Budát nagyobb nehézség nélkül hatalmába kerítette, május 17-én szintén útrakelt Egerből s Pest alá érve, a nádor ünnepélyesen átadta neki Budavár kulcsait. Budán a főurak egész tömege csatlakozott Ulászlóhoz, részben olyanok is, akik eddig a királynő pártján voltak. Nagy része volt ebben Hunyadi Jánosnak, akinek ekkor már országszerte igen nagy volt a tekintélye s aki a török veszélyre való tekintettel minden igyekezettel s rábeszélő tehetségével azon volt, hogy a tetterős Ulászló, ne pedig a gyenge, könnyen befolyásolható nőnek és csecsemő gyermekének kezébe tétessék le Magyarország sorsa. Ily előzmények után a június 29-ikére Budára hirdetett országgyűlésre igen nagy számban megjelent rendek a krakkói egyességet magukévá téve, Ulászlót újra királynak kiáltották ki s egyben László koronáztatását érvénytelennek nyilvánították.[3]

A további tanácskozások folyamán elhatározták a rendek, hogy Erzsébet és a kezében levő Győr ellen fegyveres erővel lépnek fel, miután az itt parancsnokló Cillei mind Budát, mind Székesfehérvárt, ahol Ulászló megkoronázásának kellett végbemennie, könnyen veszélyeztethette. Ezért Győr megvívása közakarattal elhatároztatott s annak végrehajtását Hunyadi Jánosra és Rozgonyi Simonra bízták, akiknek támogatására Ulászló Ostorog Szandivoj vezetése alatt egy megfelelő erejű lengyel hadat is adott. Serege többi részét és a lengyel országnagyokat, miután most már nézete szerint többé itt nem volt szüksége rájuk, hazaküldte Lengyelországba.[4]

Hunyadi július első napjaiban a magyar–lengyel haddal Győr előtt megjelenvén, nyomban rohamot intézett a vár ellen, mely azonban eredményre nem vezetett. Majd a várat körülzárván, támadását többször megismételte, de a Sunkovski parancsnoksága alatt nagyobbára csehekből álló szemes, ügyes és tapasztalt védőrség minden megrohanást veszteséggel vert vissza és gyakori kirohanásai által a körülzáró seregnek sok és tetemes kárt is okozott.[5]

Cillei Ulrik, aki mint tudjuk, ekkor szintén a várban tartózkodott, annak további védelmét teljesen Sunkovskira bizva, segítségküldés ürügye alatt a maga részéről a vár odahagyását határozza el. E végből egy borongós éjjel, színlelt kiütéssel a körülzárók figyelmét más felé vonván, 20 bizalmas lovagot maga mellé véve, az ellenkező oldalon a győri püspökkel együtt kiszökik a várból.[6] Az erős lódobogás azonban csakhamar magára vonja a körülzáró tábor őreinek figyelmét s az erről értesült Rozgonyi gyorsan lóra pattan s egy megfelelő magyar és lengyel had élén tüstént űzőbe veszi a gyanus megfutamodókat, akik a Rábán átusztatván, Pozsony felé vettek irányt. Rozgonyi erre erejét több csoportra osztva, mellékutak felhasználásával a menekülőket megelőzni igyekszik, ami sikerül is neki, úgy hogy Cillei kis csoportja hamarosan minden oldalról úgy körül van fogva, hogy az út további folytatása lehetetlennek látszik. A kelepcébe került Cillei abban a reményben, hogy legalább saját személyét egy közel fekvő erdő sürüségében elrejtve megmentheti, különválik társaitól, akiknek meghagyja, hogy miután minden ellenállás hasztalannak látszik, adják meg magukat, mi mellett határozottan azt állítsák, hogy ő nem igyekezett velük együtt elmenekülni, hanem Győrben maradt vissza. A szemes Rozgonyinak azonban a fentemlített erdő sem kerülte el a figyelmét, azt is megrakta lesekkel s a véletlen úgy akarta, hogy Cillei az erdőbe érve, ép ama járőrbe ütközött, amelyet Rozgonyi Simon maga vezetett.[7] Ez Cilleit foglyul ejtvén, erős kíséret alatt Budára vitette, ahol őt Ulászló, miután Cillei neki hűséget esküdött[8] és megigérte, hogy Erzsébetet a vele való kibékülésre hajlandóvá teszi, bár megfelelő felügyelet alá helyezte, de azért igen kegyesen bánt vele.

Közben Hunyadi bár erélyesen, de siker nélkül folytatta tovább Győr körülzárását; Sunkovski nagy eréllyel és kitartással védelmezte a gondjaira bízott várat, de a főcél mégis el volt érve, mert Ulászló megkoronázása Székesfehérvárott minden ellenséges háborítás nélkül megtörténhetett.

Az erre vonatkozó előkészületek alatt derült ki a szent korona ellopásának fentebb részletesen előadott felháborító ténye s így a rendek elhatározták, hogy Ulászlót a székesfehérvári egyházban a Szent István mellszobrának fején levő koronával koronázzák meg, ami július 17-én nagy lelkesedés mellett és óriási néptömeg jelenlétében meg is történt, megjegyezvén, hogy a koronázást ugyanaz a Szécsi Dénes esztergomi érsek hajtotta végre, aki egy hónappal előbb a gyermek László fejére tette fel a királykoronázó igazi magyar szent koronát, ami azonban nem gátolta a főpapot abban, hogy később újból Erzsébet-pártivá váljék.

[1] Dlugoss id. m. 733.

[2] Kurz, Oesterreich unter König Friedrich, IV., I., 251.

[3] Katona id. m. XIII., 70.

[4] Dlugoss id. m. 754.

[5] Dlugoss id. m. 736. – Callimachus id. m. 460.

[6] Chronik der Grafen von Cilly, Hahnnál, II., 703.

[7] Katona id. m. VI., 84.

[8] A gróf Zamojszki család korniki könyvtárának egy XV. századbeli kódexében részletesen meg vannak a feltételek, melyek mellett Cillei szabadságát visszanyerte. E szerint apa és fiú Ulászlót elismerik királyuknak és hűséget fogadnak neki; kötelezik magukat, hogy a korona, az egyház és magánosok tulajdonát képező várakat, amelyeket az idők folyamán hatalmukba ejtettek, záros határidőn belül visszaadják; igérik, hogy Erzsébetet rábirják az Ulászlóval való egyességre és ha ez nem sikerülne, még Erzsébet ellen is a királyt fogják segíteni.