A budai országgyűlés után Albert nyomban intézkedéseket tett a délvidék biztosítására, mert a törökök tényleg beváltották mult évi fenyegetésüket,[1] hatalmas sereggel árasztván el Szerbiát, ahonnan minden valószínűség szerint magyar területre való betörésük is várható volt.

Az ország legnagyobb fokban veszélyeztetett részének a Szörényi bánságot kellett tekinteni, mely délfelé kinyuló alakulatánál fogva úgy a török fenhatóság alatt álló Havasföld, vagyis keleti, mint nemkülönben déli és nyugati irányból is ki volt téve az ellenséges betörésnek. E kiválóan fontos országrészbe Albert a hadierényekben már eddig is kitünt Hunyadi Jánost és hasonnevü öccsét küldötte[2] s egyidejüleg a veszély nagyságára hivatkozva, az ország nemességét is fegyverre szólította s a sereg számára gyülekező helyül Szegedet és a Tisza alsó vidékét, a titeli fensíkot, jelölte meg. De ez az országgyűlés határozatának hatása alatt csak lassan és kelletlenül tett eleget a király felhivásának, ami főkép arra vezethető vissza, hogy az ország nagyjai által kiuzsorázott és elnyomott szegényebb nemesek a hadviselés terhét amazokra, azok pedig azt kizárólag a királyra akarták hárítani, kijelentvén, hogy a veszély nem olyan nagy, hogy azt a királyi bandériumok és a király által felfogadott zsoldos hadak el ne háríthatnák.

De az események csakhamar rácáfoltak ezekre az alaptalan feltevésekre. II. Murád szultán ugyanis május végén roppant, állítólag 130.000 főnyi sereggel indult el mindenekelőtt Szerbia elfoglalására, amelynek moravamenti részét hamarosan teljesen elpusztította.

Brankovics György szerb deszpota, bár Mara leánya még mindig mint a szultán felesége szerepelt,[3] nagyon jól tudta, hogy Murádnál nem számíthat könyörületességre s így a török sereg betörésének hírére ugyanazt a taktikát követte, mint 1437-ben: ő maga kisebb fiával és összeszedhető kincseivel Magyarországba menekült, országának, legfőképpen pedig Szendrő várának védelmét Gergely fiára bizván.[4]

A török sereg, miután június havában Szerbiának a Moravától keletre fekvő részét megszállotta, azonnal hozzáfogott Szendrő ostromához, míg egyes portyázó csapatok a Dunán átkelve, egészen Temesvár vidékéig sanyargatták Magyarország ottani lakósságát, amelyeket a Hunyadi testvérek a Szörényi bánságból odavezetett hadaikkal csak nagy nehezen tudtak előnyomulásukban feltartóztatni.

Ez volt a helyzet, amidőn a király és a királyné július végén a szegedi táborba megérkeztek, ahol tudomásukra jutott, hogy a fegyverre szólított hadak csak immel-ámmal gyülekeznek, hogy azok soraiban a legnagyobb fokú fegyelmetlenség és elégedetlenség uralkodik és hogy a csapatok túlnyomó többségének harci kedve a lehető legminimálisabb fokon áll. A ránk maradt feljegyzések szerint a nádor, a szerb deszpota, János kalocsai érsek, a veszprémi, a váci és szerémi püspökök, Garai László macsói bán, Tallóczi Matko horvát bán és testvére Frank, Báthori István országbíró, Lévai Cseh Péter, Kórógyi János, Pálóczi László, a Marczaliak, a Kusali Jakcsok, a Guthi Országhok, a Rozgonyiak, Tamásiak, Csákiak, Perényiek és több más főnemes örömmel csatlakoztak ugyan hadaikkal a királyi párhoz, de az alsóbb nemesség csak nagyon gyéren és kedvetlenül gyülekezett a kijelölt táborokba. A király jelenléte a fegyelmet némileg helyreállította ugyan és a napirenden levő civakodásokat és viszálykodásokat enyhítette, de egészben véve a sereg Albert fáradozása ellenére sem volt hamarosan oly állapotba hozható, hogy azzal nagy dolgokat lehetett volna művelni.

Ennek ellenére Albert király augusztus elején megindult a szegedi táborban egybegyült csapatokkal és a hó végén Titel környékére érve, sajnálattal vette tudomásul, hogy a rendelkezésére álló sereg összes létszáma mindössze 24.000 főre rúg s miután ily csekély állománnyal a majdnem hatszorta nagyobb török sereg megtámadását nem merte megkockáztatni, egyelőre, a többi gyülekező hadakat bevárandó, Titel környékén megállapodott. Ámde a sereg közben nem hogy gyarapodott volna, hanem inkább folyvást apadt, aminek oka a következőkben rejlett: Az ország északi határáról azt a hírt vette a király, hogy azt a lengyelek és csehek komolyan fenyegetik betöréseikkel, miért is szükségesnek látszott, hogy hadainak egy részét Rozgonyi György és Alsólendvai Bánfi Pál vezérlete alatt e részek védelmére küldje,[5] másrészt pedig most már a magyar sereget a vérhas is kezdte tizedelni. Ily kellemetlen körülmények között érkezett be szeptember első napjaiban a titeli révhez a lesújtó hír, hogy Brankovics Gergely a három hónapig vitézül védett Szendrőt augusztus 27-én kénytelen volt a törököknek átadni.[6]

Szerencsére Murád szultán nem használta ki Szendrő elestét Magyarország ellen, hanem – miután sógorait, Szendrő vitéz védőjét, Brankovics Gergelyt, és az átadáskor szintén a várban tartózkodó öccsét, bár azok életét és szabadságát a megállapodások keretében garantálta, azon ürügy alatt, hogy atyjukkal a Magyarországba menekült Brankovics Györggyel, az ostrom folyama alatt leveleztek és tőle segítséget kértek, megvakíttatta és Ázsiába küldte[7] – seregével az ércekben gazdag Novoberdo elfoglalása után[8] Boszniára csapott, melynek fejedelmét, II.Tvarkót arra szorította, hogy évi adóját 20.000 aranyáról 25.000-re emelje,[9] s azután ősz beáltával rengeteg fogollyal és zsákmánnyal megrakodva, Drinápolyba vonult vissza.

Közben a magyar sereg szinte önmagától felbomlott. Egy része a tétlenséget és az elégtelen élelmezést megúnván, szétszéledt, más részét pedig a mindig nagyobb arányokat öltő vérhas pusztítá, mi miatt 6 zászlós úr hadával együtt otthagyta a tábort. Az alsóbbrendű nemesség és a megyei hadak a főurak önkényes eltávozását látva, magukat sem tartották többé hadakozásra kötelezetteknek s „farkast kiáltva”, legnagyobb részük elszéledt.[10] . Alig maradt 6000 ember a király táborában[11] Ország Mihály, Rozgonyi István és a két Hunyadi vezérlete alatt, mely haderőt Albert a végvárak, így kivált Nándorfehérvár, Pétervárad, Szalánkemén, Újlak megerősítésére rendelve,[12] ő maga hazatérni szándékozott. Mielőtt Titelt elhagyta volna, a körülötte levő országnagyokkal és főnemesekkel haditanácsot tartott, amelyen elhatározták, hogy a következő évben a török elleni hadjáratot megújítják. Ez alkalommal a tanácskozáson jelenlevők egyértelműen megállapították, hogy a nemesek utóbb bevett szokása és lanyha magatartása képtelenné teszi az országot a sikeres védekezésre s így felhatalmazták a királyt megfelelő zsoldos hadak tartására s az ebből származó költségek fedezésére rendkívüli hadi adó kivetését határozták el olyanformán, hogy az ország összes lakosaira minden jobbágy-telek után 100 denár szereztessék be új pénzben, melyből 150 tett egy arany forintot, még pedig nem csak a nemesség jobbágyai, hanem a királyi és királynői birtokok és a királyi városok birtokai után is. Albert ez alkalommal igéretet tett, hogy a felállítandó sereget maga fogja megszervezni és vezérelni, a jelen volt 31 főúr pedig kötelezettséget vállalt, hogy a királyt a fenti adó beszedésében teljes erővel támogatni fogják s mindazokat, akik ellenszegülni merészelnek, fej- és jószágvesztéssel fogják büntetni.[13]

Ezek után Albert, máris inficiálva a táborban uralkodó ragály által, Budára tért vissza. Itt aztán hamarosan erőt vett rajta a betegség, melyet még azáltal is fokozott, hogy égető szomját mértéktelen dinnyeevéssel igyekezett csillapítani.[14] Betegségében mindjobban az az ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy születése és boldog gyermeksége helyét, Bécset viszontláthassa, de oda való útjában Neszmélyen annyira rosszul lett, hogy közeli halálát érezve, még éppen végrendeletét megszerkeszthette s aztán négy nappal később, 1440 október 27-én meghalt. A végrendelet szerint utódjául az esetben, ha várandós állapotban levő neje fiugyermeket szül, ezt jelölte ki, akinek gyámságát 3 magyar, 3 cseh, 2 osztrák főnemesből és Prága városának egy megbizottjából alakítandó kormánytanácsra kivánta ruháztatni, egyben utódjának székhelyéül Pozsonyt jelölvén ki.[15] Nejét, Erzsébetet, akit szeszélyesnek, gyöngének és emellett cselszövőnek, s ennélfogva a kormányzásra alkalmatlannak ismert, nem szívesen látta utódjául a magyar, osztrák és cseh trónon, mert nem tartotta megengedhetőnek, hogy oly nehéz és bonyolult viszonyok között, amelyben a három ország egymással és a trónnal szemben állott, azok egy gyenge, részrehajló és könnyen befolyásolható asszony szeszélyes uralma alá kerüljenek. Ezzel szemben fiúgyermek születése esetén legalább az a reménye megvolt a haldokló királynak, hogy a három heterogén ország szövetsége továbbra is fentartható lesz.

[1] Lásd a IX. rész 193. oldalán.

[2] Pesty Frigyes, A szörényi bánság története, III. 35: Albert 1439 május 9-én kelt oklevelével bizta meg a Hunyadi testvéreket a Szörényi bánság 4 legfontosabb várának, Szörénynek, Orsovának, Görénynek és Miháldnak védelmével és egyúttal azok védelmi költségeinek fedezéséül három hónapra 2757 forintot utalványozott.

[3] Lásd a IX. rész 191. oldalán.

[4] Lásd a IX. rész 193. oldalán.

[5] Hazai Okmt. II., 787.

[6] Bonfinius III. Dec. IV. szerint a törökök ostrommal vették meg a várat, a görög irók ellenben – Dukasz és Chalkokondylasz, Script. Byzantini X. illetve XII., 103. – feladást említenek, míg Dlugoss XII., 718. egyenesen árulásnak tudja be Szendrő elvesztét. Raitsch III., 159., Engel, Gesch. von Servien 384. szerint Brankovics György fukar felesége, Kontakuzéna Irén, vagy Ilona a várban felhalmozott eleség nagy részét a gazdagabb lakosoknak adogatta volna el, ami szintén hozzájárult a vár korai feladásához.

[7] Nesri, Az oszmán-ház története, Szeád-eddin, A történetek koronája (Thúry, Török történetírók, I., 56., 130.). – Chalkokondylasz és Dukasz id. helyen, Aeneas Sylvius, Frehernél II., 45., Bonfinius, De Roo Hist. Austr. V., 179., Pessina, Mars Morav. 615. és Dufresne, Illyr. 68. csak azt mondják, hogy szemeiket kitolatta, ellenben Cuspinianus 661., Ortelius redivivus, Ungarische Kriegs-Händel 42., Calvisius 789. és Nadányi, Florus Hung. 158., még azt is hozzáteszik, hogy férfiasságuktól is megfosztotta őket.

[8] Dukasz id. m. 30. fej. és Engel, Geschichte von Servien 392. – Az 1486-iki névtelen török történetiró (Thúry Török történetirók, I., 18.)

[9] Chalkokondylasz id. m. X., 103. és Schimeck, Politische Geschichte von Bosnien und Rama 112.

[10] Kálmán király 1099-iki orosz hadjárata alkalmával történt (lásd a IV. rész 40. oldalán), hogy Bonyák kún vezér a farkasok ordításából magának győzelmet, a magyaroknak pedig vereséget jósolt, ami tényleg be is következett. Ezóta a magyar hadak, ha veszélyben érezték magukat, „farkast” kiáltottak, ezáltal adván tudtul a szomszédos csapatoknak a fenyegető veszedelmet.

[11] Arenpeck, Peznél I., 1250.

[12] Pessina, Mars Morav. 616.

[13] Gróf Teleki id. m. X., 70. Az e gyülésen szerzett érdemeiknek jutalmazásául nevezte ki Albert király a Hunyadi testvéreket véglegesen szörényi bánokká, miáltal az egykori oláh kenéz unokái a magyar főrendek sorába emelkedtek. (Szilágyi–Schönherr III., 622.)

[14] Dlugos id. m. XII., 719. – Dubravius, Hist. Boh. XXVIII., 205. – Aeneas Sylvius, Hist. Boh. LVI. fej. 58.

[15] Kurz, Österreich unter König Fridrich IV., I., 239. – Fejér, Cod. Dipl. XI., 326. – Chmel, Geschichte Fridr. IV., I., 426.