Feltűnő és említésre méltó, hogy Zsigmond a cseh-osztrák örökösödési szerződés 1409. évi megújításakor abban Magyarországról még csak említést se tesz; talán azért, mivel okulva a közelmultban történteken, nem tartotta tanácsosnak, hogy a magyar trónörökösödés kérdésében újabb bonyodalmakat idézzen elő, de az is lehet, hogy már ekkor megérlelődött benne az a szándék, hogy fiuörökös hiányában Erzsébet leányát fogadtatja el a rendek által utódjául a magyar trónon, ahogyan az később meg is történt. De akárhogy vesszük is a dolgot, az az egy bizonyos, hogy Zsigmond ezt az ügyet is ügyesen és ravaszul oldotta meg, mert végül mégis csak az történt, amit ő akart.

Érdekes továbbá, hogy az 1410. évi lengyelországi hadjáratban magyar csapatok nem vettek részt. Miután ebbe a hadjáratba Zsigmond tisztán idegen érdekekért, a német lovagrend támogatása céljából avatkozott be, a magyar főurak úgy látszik megtagadták az ahhoz kért magyar csapatok rendelkezésre bocsátását s így Stibor vajda hadseregébe csak német és cseh zsoldos csapatok nyerték beosztásukat, amelynek értéke talán nem is volt valami elsőrendű.

Zsigmondnak sok furfanggal és mesteri fogásokkal párosult nagy energiája, amellyel német császárrá, illetve római királlyá történt megválasztását a felette kedvezőtlen viszonyok dacára végre mégis kierőszakolta, határozottan elismerésre méltó. Hogy ő ennek a nagy vívmánynak mennyire örült és hogy a magyar főurak, sőt talán az egész nemzet osztozott az ő nagy örömében, királyuk nagy megtiszteltetését magukra és az országra nézve is megbecsülhetetlen előnynek tartván, az a budai ünnepségek nagy arányából és méretéből eléggé kitűnik. Ez a római királyi, illetve német császári installáció valóban oly fényes keretek között ment végbe, hogy azt az akkori viszonyok között bátran párját ritkító nagy európai látványoságnak minősíthetjük. Ily fényt és pompát Buda vára Nagy Lajos óta még nem látott. Az erről szóló egykorú tudósításokat és feljegyzéseket olvasva, az az impresszió vesz rajtunk erőt, hogy akkoriban a magyaroknál fényesebb ünnepségeket talán senki se tudott a világon rendezni.

Ulászlóval szemben Zsigmond kevésbbé szerencsés kezűnek bizonyult, mert a lublói megegyezés kézzel fogható nagy előnyöket határozottan csak Ulászlónak, illetve Lengyelországnak biztosított, mi mellett Magyarországnak csak vajmi kevéssel kellett beérnie. A moldvai vajdának elég bizonytalan alapokon nyugvó támogatása alig ért fel Galiciának majdnem biztosra vehető teljes elvesztésével. De ezért elsősorban nem Zsigmondot, hanem a magyar főurak többségét éri joggal a szemrehányás, akik, hogy más kifejezést ne használjunk, legalább is nagy szimpátiával viseltettek a lengyel királyi pár, mint igen gyakori trónjelölt iránt.