A fogságból kiszabadult Zsigmond legfontosabb teendői egyikének azt tartotta, hogy az ország határai mentén a trónkövetelők fellépése nyomán megbomlott rendet és nyugalmat újból helyreállítsa, mivégből elsősorban a morva és az osztrák hercegek ellen tette meg a szükséges intézkedéseket. Vilmos osztrák herceg ellen a Kanizsai testvéreket küldte Sopron és a szomszéd vármegyék dandáraival, míg maga az északnyugati határra vonult, hogy a Józsa morva őrgróf által elfoglalt részeket visszahódítsa.[1]

Ekközben kapta meg Vencel bátyja meghívását, jönne el gyorsan hozzá a Kuttenbergben félbemaradt tárgyalások folytatására. A német és cseh király ügye ugyanis időközben igen válságosra fordult. Nemcsak, hogy Ruprecht ellenkirály már útban volt Róma felé, hogy nagy protektora, IX. Bonifác által a császári koronát a fejére tétesse, hanem Józsa, Prokop és a cseh főurak egy nagy része szintén Ruprecht-tel léptek szövetségre, elhatározván, hogy Vencelt még a cseh koronától is megfosztják, micélból 1401 június havában hatalmas sereg élén jelentek meg Prága előtt.

Zsigmond nagyon megörült bátyja meghívásának, főkép miután ez nemcsak a kellő útiköltséget küldte neki, hanem most már Csehország helytartójává is kinevezte;[2] nyomban írt tehát Vencelnek, hogy eljön, de mindjárt hozzátehetjük, hogy nem annyira azért, hogy bajbajutott bátyján segítsen, hanem, hogy a német-római és a cseh koronát a maga számára szerezze meg.

Közben a Róma felé tartó ellenkirályt Visconti Galeazzo, Milano hatalmas hercege, 1401 október 12-én Bresciánál megvervén, Ruprecht Florenc és Velence segítségével igyekezett Rómába eljutni. Ezt megakadályozandó, Zsigmond december 12-én Nagyszombatból kelt levelével megkérte Steno Mihály velencei dogét, ne pártolja Ruprechtet, hanem inkább továbbra is bátyjának, Vencelnek fogná pártját, amit Steno meg is igért.[3]

Ezek után Zsigmond az 1402. év első napjaiban részben a bátyjától kapott pénzen, részben a Stibor vajda közvetítésével a német lovagrendtől felvett 63.000 forinton[4] gyüjtött 2500 főnyi sereggel megindult Kuttenberg felé, ahova Vencel Prágából eléje ment. A jogaikban megrövidített Józsa (Jobat) és Prokop őrgrófok sehogy se voltak megelégedve a dolgok ily fordulatával, miért is Ruprecht pártjára állva, ellenséges indulattal léptek fel Vencel és Zsigmond ellen. Utóbbi emiatt haddal támadt rájuk és Józsát Morvaországba szalasztotta, Prokopot pedig csellel hatalmába kerítvén, foglyává tette. Hasonló sorsban részesült különben Vencel is, akit Zsigmond 1402 március 6-án, mivel az könnyen kijátszott királyi jogainak visszaszerzésére némi kísérletet tett, csendben őrizet alá vétetett és a Hradsinban fogolyként kezeltetett.[5] A hatalmat ekként kezében egyesítve, Zsigmond június vége felé mindkét foglyával Prágából útra kelt Bécsen át Róma felé, állítólag ezért, hogy Vencelt római királlyá koronáztassa, valójában azonban erre a méltóságra ő maga vágyakozott.

Bécsbe érve, Zsigmond kijelentette, hogy fontos ügyek, főleg Nápolyi László újabb mozgolódása, Magyarországba szólítják s így Vencelt Cillei Hermann által akarta Rómába kísértetni. Vencel ez ellen erélyesen tiltakozott, mert attól tartott, hogyha számottevő sereg nélkül folytatja útját, akkor ő majdnem minden bizonnyal ellenfele, Ruprecht kezébe kerül. E nézeteltérésből heves szóváltások keletkeztek, melyeknek az lett az eredménye, hogy Zsigmond őt, mint foglyot Albrecht, Vilmos és Ernő osztrák hercegek őrizetére bízta, akiknek barátságát egyébként is minden áron a maga számára igyekezett megnyerni, hogy azok segítségével rövid időn belül a luxemburgi-ház valamennyi birtokaira rátehesse a kezét. E cél elérése érdekében Zsigmond 1402 augusztus 16-án kijelentette az osztrák hercegek előtt, hogy abban az esetben, ha ő fiörökös nélkül halna el, egyiküket Magyarországon utódául fogja kijelölni.[6] Hogy ez az igéret törvényes formát is öltsön, Zsigmond Albrecht herceggel és a fogoly Prokoppal Pozsonyba ment, itt utóbbit a várban elzáratta és 1402 szeptember 14-én kelt oklevelében kinyilatkoztatta, hogy az egyházi és világi országnagyok, nemesek és a többi hazafiak tudtával és beleegyezésével Albrecht herceget Magyarországon és a hozzátartozó részekben örökösül akarja[7] és ugyanazon év szeptember 21-én csakugyan megjelent a 110 főúr és nemes, valamint Pozsony és Sopron városok által aláírt hivatalos okmány is, mely szerint Zsigmond a rendek tanácsára, azok tudtával és beleegyezésével választotta Albrechtet utódául arra az esetre, ha ő, a király, fiörökös nélkül találna elhalni. Ezzel egyidejűleg Zsigmond ama örökösödési szerződést, amelyet előbb Józsa morva herceggel kötött, hatályon kívül helyezte.[8] Sőt mivel a király a cseh és német birodalmi ügyek intézése céljából az országból csakhamar újból távozni szándékozott és részben azért is, hogy Albrechtet még inkább lekötelezze maga iránt, hamarjában még három más okmányt bocsátott ki; ezek egyikében Albrechtet a maga távolléte idejére az ország kormányzójává s netán születendő gyermekeinek gyámájává nevezi ki,[9] a másikban az újonnan kinevezett kormányzónak megfelelő lakáson kívül évi 12.000 arany tiszteletdíjat biztosít[10] s végül a szeptember 23-án kelt harmadikban meghagyja az ország rendeinek és hatóságainak, hogy az új kormányzónak minden tekintetben engedelmeskedjenek.[11]

Ezek után Zsigmond, miután 1402 szeptember 29-én Brandenburgnak még kezében levő részét, vagyis a Neu-Markot, melynek a korábbi szerződések értelmében halála után Józsa morva őrgrófra kellett volna szállnia, 63.200 aranyért a német lovagrendnek adta el,[12] a budai pénzverdét pedig Wolfart Ulriknak zálogosította el,[13] az e pénzen s azon, amelyet Albrecht hercegtől kapott kölcsönképpen, 12.000, jobbára jász és kún fegyveresből álló sereget toborzott, amelynek élén 1402 november elején Csehországba indult,[14] miután ott időközben a hangulat nagyon ellene fordult. Útját Zsigmond ismét Bécsen át vette, ahol november 20-án az ausztriai hercegekkel egyetemben Vencelt arra kényszerítette, hogy hatalmáról végkép lemondjon s egyszersmind arra is kötelezte magát, hogy Zsigmond és az osztrák hercegek minden rendeletének és parancsának már előre aláveti magát.

Ezek után Zsigmond seregével Csehországba ment s ott 1403 január havában Kuttenberg bevétele után a városra töméntelen hadisarcot vetett ki s azonkívül Vencelnek ugyanott deponálva volt egymillió aranyforintnyi kincsére is rátette a kezét. Legfontosabb célját elérvén, további hadműveletekbe már nem bocsátkozott és április 14-én úgy Józsával, mint többi ellenfeleivel fegyverszünetet kötött.[15]

[1] Katona, Hist. Crit. XI., 526.

[2] Fejér, Cod. Dipl. X/4., 99.

[3] Bécsi Állami levéltár, Copia dei Commem. IX., 452., 462.

[4] Fejér, Cod. Dipl. X/4., 147. – Wenzel Gusztáv, Stibor vajda, 20. – Dogiel, Cod. Dipl. Poloniae, I., 590. – Caro, Geschichte Polens, III., 250.

[5] Palacky, Geschichte von Böhmen, III/1., 141. – Chronicon universitatis Pragensis az 1402. évhez.

[6] Kurz, Österreich unter Herzog Albrecht IV., 110.

[7] Pray, Hist. r. Hung. II., 184. – Schels, Kriegsgeschichte der Oestreicher, I/2., 58.

[8] Pray, De Sigillis, 41. – Katona, Hist. Crit. XI. – Fejér, Cod. Dipl. X/4., 134.

[9] Fejér, Cod. Dipl. X/4., 140.

[10] Fejér, Cod. Dipl. X/4., 144. és Kurz, Österreich unter Herzog Albrecht IV/1., 228.

[11] Fejér, Cod. Dipl. X/4., 142. és Kurz, Österreich unter Herzog Albrecht IV/1., 228.

[12] Fejér, Cod. Dipl. X/4., 149.

[13] Fejér, Cod. Dipl. X/4., 152.

[14] Pelzel, König Wnzeslaus, II., 468.

[15] Pelzel, König Wenzeslaus, II., 468., és Aschbach, Geschichte Kaiser Sigmunds I., 152.