Végre tehát nem valami fényes győzelem, hanem a hadakozó felek nagyfokú kimerülése és népeiknek áhitozása a béke után vetett véget az évekig tartó háborúskodásnak. Ehhez képest Velence sokkal enyhébb feltételeket kapott, mint aminőket ő a háború folyamán ismételten önként felajánlott volt.

Magyarország eleinte nagy eréllyel ment neki a harmadik velencei háborúnak, de aztán az abban részt vett erők nagysága és tevékenysége fokozatosan mindig jobban alább szállt s így végül a magyarok még örülhettek, hogy az 1358 évi status quo alapján köthették meg a békét. Hogy ehhez nagy mértékben Lajos királynak most már fokozatosan mindig nyomasztóbbá váló testi és lelki indiszpoziciója is hozzájárult, azt történetíróink egyike sem vonja kétségbe. Ez minden esetre nagy kár, hogy történelmünk és haditörténelmünk e kiváló vezéralakján oly korán mutatkoztak a vénülésnek és az apathiának félreismerhetetlen jelei, holott aránylag fiatal koránál fogva, mert hiszen 1381-ben még csak 55-ik évét élte, még igen sok jót és nagyot várhatott volna tőle hálás nemzete.[1]

[1] Fessler–Klein Geschichte von Ungarn, neu bearb. von Ernst Klein II., 184.: „Mit Verwunderung hat man es vielleicht wahrgenommen, mit wie wenig Nachdruck Ungarn diesen Krieg führte; es sendet nur unbedeutende Heere in den Streit und tritt im ganzen Verlaufe desselben nie als Hauptkämpfer, sondern als Bundesgenosse auf, der im Verhältniss yu seiner Kraft die Freunde sehr mittelmässig unterstützt. Lag es doch in seinem Interesse, sich durch den Sturz des stolzen Venedigs den Besitz Dalmatiens zu sichern; auch hatte sein grosser König unablässig nach diesem Ziel gestrebt und vor einigen Jahren in Gemeinschaft mit schwachen Bundesgenossen über denselben Feind einen grossen Sieg davongetragen; welch vollständigen Triumpf hätte es jetzt im Bunde mit dem mächtigen Genua erringen können! Ludwig war nicht mehr, was er früher gewesen. Kränklichkeit beugte seinen Körper und lähmte zugleich die Kraft seines Geistes; er konnte seinem Volke nicht mehr wie sonst das Feuer dereigenem Begeisterung mittheilen, sich nicht mehr an die Spitze der Scharen stellen, die auf seinen Ruf herbeiströmten und sich unter seiner Führung unüberwindlich fühlten. Ruhm und Grösse hatten für ihn bereits wenig Reiz; ermüdet von der Arbeit, getäuscht von mancher Hoffnung, sehnte er sich nach Ruhe; fromme Übungen in der Einsamkeit waren seine liebste Beschäftigung geworden.” Hasonlóképpen nyilatkozik róla Küküllei is, Thuróczynál III., 54.: „Contemplativam vitam, a tumulta multitudinis hominum segregatus, út piis operibus insistere et orationibus vacare studiosus et deviotus valeret, elegit, et in his perseveravit.”