Velence nem sokáig élvezhette az 1373 őszén megkötött békét, mert nemsokára ezután régi vetélytársával és halálos ellenségével, Génuával, akivel a Levantén,[1] valamint a Fekete és az Azovi tengeren folytatott kereskedelem miatt folytonos surlódásban állott, gyült meg a baja. Velence ugyanis, hogy a genovaiak által féltékenyen őrzött Fekete tengerbe útat nyisson magának, drága pénzen megvette V. János görög császártól a Márvány tenger bejáratánál levő Tenedos szigetet. Ezt a genovaiak a saját kereskedelmük ellen intézett merényletnek tekintették s annak megtorlására kiszabadították börtönéből V. János császár pártütő fiát, aki, miután 1376 augusztus 12-én Konstantinápolyt hatalmába kerítette és ott magát IV. Andronikus néven császárrá koronáztatta, igéretéhez képest visszaadta Tenedos szigetét a genovaiaknak. Hogy ezek után a két rivális között a háború elkerülhetetlenné vált, ahhoz kétség nem férhetett, s így mindketten szövetségesek után láttak. Genovához csatlakoztak: Lajos magyar király, Carrara Ferenc, az aquilejai patriarcha, a friauli urak, Verona urai a Scala-k; titokban fejezték ki csatlakozásukat: Bologna és több más, az adriai part mentén fekvő város, melyek Velence bukásától hajózásuk és kereskedelmük felvirágoztatását remélték. Ez a szövetség 1378 elején Padovában pecsételtetett meg a szövetségesek odaküldött megbízottai által. Velence szövetségesei lettek: Visconti Barnabos és a cyprusi király.

Ezek szerint Velence ügye elég rosszul állt s így a köztársaság nemcsak Lajos király jóindulatát igyekezett megnyerni, hanem még Carrara Ferenc szövetségét is kereste, de ez az előzmények után természetesen hallani sem akart ilyesfélékről és miután Horváti János macsói bán 1378 június 24-én a segítségül küldött 5000 főnyi magyar lovas haddal már a Piavehoz ért, éppen meg akarta indítani a háborút a köztársaság ellen, amidőn beállított hozzá Alsáni Bálint pécsi püspök Lajos király ama ajánlatával, hogy még egyszer kísértsék meg a békés megértést és megoldást a signoriával. Ehhez képest az említett püspök néhány padovai úrral elment Velencébe, ahol 1378 július 14-én kijelentették, hogy ők íme még egyszer békét ajánlanak, de ha előterjesztéseik meg nem fogadtatnak, akkor az összes szövetségesek nevében háborút üzennek. Erre Contarini doge másnap azt felelte, hogy „nem hinné, miszerint valakinek barátsága értékesebb, haragja pedig rettenetesebb volna bárkire nézve, mint a signoriáé. Padova ura képtelen lévén a béke megtartására, háború után áhítozik; legyen tehát amit kíván, háború. A magyar királlyal szemben ellenben nem viseltetünk ellenséges indulattal, vele nem is akarjuk a háborút; mondjátok ezt meg neki”.

Ezzel a tárgyalásoknak vége szakadt és nyomban kezdetüket vették a hadműveletek. Horváti 1378 június 26-án Padovába bevonulván, ott Carrara 11.000 főnyi seregével egyesült. Ezután az egyesült had Mestre felé nyomult előre, melyet bevenni ugyan nem tudott, de a margherai csatorna megszállása által Velencét legfontosabb szárazföldi utánszállítási vonalától fosztotta meg. Ezután a csapatok egy része Treviso környékét pusztítgatá, míg más része Verona felé nyomult előre, ahol Visconti Barnabos sarokba szoríttatván és mivel Carrara és Horváti csapatjai ekkor már Brescia környékét is sarcolták, három havi fegyverszünetet kért és kapott is.[2]

Ezalatt a tengeren sokkal komolyabb dolgok történtek. Pisani Viktor, Velence tengernagya 14 gályából álló hajóhadával 1378 május 30-án találkozott a Tiberis folyó torkolatánál a genovaiak Fiesco Lajos által vezetett és 10 gályából álló hajóhadával és azt a dühöngő vihar dacára megtámadván, egy genuai hajót elsülyesztett, ötöt pedig a tengernaggyal együtt elfogott, úgyhogy csak négy hajó tudott nem is haza, vagyis Genova felé, hanem az Adriai tengerre, Dalmácia felé elmenekülni, ahol azok Trau kikötőjében találtak menedéket. Pisani követte az egérútat nyert ellenséges hajókat, de azokat szem elől tévesztvén, Zára előtt jelent meg, amelyet meghódolásra szólított fel, amit azonban az gúnyosan visszautasított.

A történtek hírére Szécsi Miklós horvát és szlavon bán gyorsan összegyűjtötte hadait, hogy Zárát és Traut, Dalmácia e két legfontosabb kikötővárosát biztosítsa. Közben azonban Pisani megtudván, hogy az ellenséges hajók nem Zárába futottak be, levitorlázott Cattaroba, melyet három egymásután következő roham után 1378 augusztus 14-én, majd két hónappal később, október 24-én kemény ellenállás után Sebenicot is megvette. Miután mindkét várost alaposan kifosztotta, ismét Zára elé vonult és ott tudta meg, hogy időközben Trauban egy ellenséges hajóhad gyülekezett. Úgy is volt, mert mialatt Pisani hajóhada a dalmát városokkal vesződött, Doria Lucián, a genovai hajóhad új parancsnoka, 13 gályával szerencsésen észrevétlenül belopódzott a traui kikötőbe, ahol a már ottlevő 4 hajóval egyesült. Egyik osztályát Doria Lucián, Piccone Péter parancsnoksága alatt a nyilt Adrián hagyta, hogy az Apuliából Velencébe gabonát szállító hajókat hatalmába kerítse. Mihelyt Pisani az új genovai tengernagy beérkezéséről hírt vett, azonnal Trau elé vitorlázott és azt egyidejűleg szárazon és vízen megtámadta. De a szárazon Szécsi magyar hadai, a tengeren pedig Doria minden támadását visszaverték, úgy hogy a velenceiek e művelet alatt 600 halottat és 700 sebesültet vesztettek. Pisani ezután még egy ideig a tenger felől körülzárva tartotta ugyan a traui kikötőt, de miután a Velencéből várt élelmiszerszállítmány csak nem akart beérkezni, mivel Carrara, aki most már Trevisot ostromolta, Velencét oly tökéletesen zárta el az utánszállítástól, hogy ott már a készletek nagyon fogytán voltak, – kénytelen volt Trau mellől elvitorlázni és a raguzai part mentén igyekezett fosztogatás útján a kellő mennyiségű élelmiszerek birtokába jutni. Ez megtörténvén, ismét Zára előtt termett, amelyet azonban ezúttal is hiába lövetett és szólított fel megadásra; a válasz most is tagadó volt. E balsiker után Pisani Arbe szigetét foglalta el.[3] A signoria ide küldött is neki élelmiszereket, de egyúttal azt a szigorú parancsot is, hogy a genovaiak Trau előtt álló hajóhadát okvetlenül semmisítse meg. Pisani nem szívesen vállakozott a veszélyes feladat végrehajtására, mert közben hírül vette, hogy a genovai hajóhadat időközben Lajos király is szaporíttatta a partmenti városok által kiállított hajók által és hogy a kikötő és a város biztosítására újabban még több erődöt emeltek. Ehhez járult még, hogy élelem dolgában Pisani hajóhada most sem állt valami nagyon jól s hogy a hajókon, ahol napról-napra szaporodott a betegek létszáma, úgy hogy a 36 hajón már alig volt annyi egészséges embere, akik 10 hajón a szolgálatot kifogástalanul elvégezhették volna, nagyfokú elégedetlenség uralkodott. Ily körülmények között Pisani gyenge támadási kísérlet után a polai kikötőbe vonult vissza, hogy ott hajóit új legénységgel és a kellő számú élelemmel ellássa. Ezzel az ezévi hadműveletek véget értek.[4]

[1] A Kisázsia, Sziria és Egyptom mentén elterülő partvidéket nevezik Levante-nak.

[2] Caresini, R. Chronicon. 442. – Chinazzo, Cronaca della querra di Chioza 714.

[3] Anjouk. dipl. Eml.III., 337.

[4] Andr. Dandulo Cont., Muratorinál, Script. rer. Ital. XII. –Caresini, Chronic. Venet, Muratorinál XII. – Chirazzi Dániel, Istor., Muratorinál XV. – Gatari, Istor. Di Padova, Muratorinál XVII. – De Redusio, Chronic., Muratorinál, XIX. – Lucius, De regno Dalmat. V., c. 1.