Kieystut alávaló eljárásának és szökésének bosszúlatlanul hagyása hamarosan megtermé rossz gyümölcsét. A kelepcéből kiszabadult litván fejedelem, alig hogy hazaért, még jobban hozzálátott Lengyelország feldúlásához és fosztogatásához és így Lajos királynak nem volt mást mit tennie, mint hogy a következő év kora tavaszán újból átkeljen a Kárpátokon s a lengyelekkel karöltve, oly csapást igyekezzék a litván fejedelemre mérni, amelytől aztán végleg elmenjen a kedve Lengyelország további háborgatásától. De épp úgy, mint az első, ez a második hadjárat sem hozta meg a kívánt eredményt, sőt csak igen kis hijja volt, hogy ez is igen nagy kudarccal, esetleg katasztrófával végződjék. Itt meg kell jegyeznünk, hogy ez az évekig tartó küzdelem már nem volt a magyarok és lengyelek intern ügye a litvánokkal és a velük szövetkezett tatárokkal, hanem, hogy az egyszersmind a kereszténység nagy küzdelme is volt a pogányságnak Európa keletén kifejtett utolsó és elég makacs, erőfeszítéseivel szemben. Hogy Lajos királyunk a pápa részéről szenvedett nagy igazságtalanságok ellenére szívvel-lélekkel állott a szentszéket elsősorban érdeklő szent ügy szolgálatába, ez nemes lelkét és gondolkodásmódját még szebb és dicsőbb világtísába helyezi. Az, hogy e küzdelmek révén a maga érdekét is igyekezett előmozdítani, vajmi keveset von le fenti megállapításunkból és még kevésbé az ő bokros érdemeiből, amelyekkel nemcsak a magyarokat, hanem az egész kereszténységet örök hálára kötelezte magával szemben. Ennek különben még VI. Kelemen pápa is áradozó szavakkal adott kifejezést Lajos királyhoz intézett levelében.[1]

Bár Belcznél Drozge volt a litvánok parancsnoka, nagyon valószínű, hogy a döntő hadműveletek és harc alatt Kieystut is közelben tartózkodott, mert nem valószínű, hogy Drozge saját szakállára egész Litvánia nevében megköthette volna a két királlyal a fegyverszünetet. Kieystut biztosan csak tavalyi galád magatartására való tekintettel nem mert előtérbe lépni és tulajdonképpen ő örülhetett legjobban, amikor Kont Miklós közvetítésével a két király hajlandónak mutatkozott a kibékülésre, mert hogy ő reá mi vár, ha véletlenül ellenfeleinek kezébe kerül, afelől aligha lehetett kétségben.

Hogy Lajos királynak mi lehetett célja a visszamenő seregtől különválasztott útjával, azt nem tudjuk. Valószínű, hogy szemrevételezni, megismerni akarta a lemberg–halics–vereczkei útirányt, hogy ha kell, a jövőben azt használja a litvánok és tatárok ellen.

A multévihez hasonlóan, ez a hadjárat sem volt valami szerencsés lefolyású és kimenetelű, de a lengyel barátságra való tekintettel meg kellett ezeket az áldozatokat hozni.

A főhibát a szövetséges seregek vezérei megint azáltal követték el, hogy ostromra elő nem készített és ostromszerekkel egyáltalában fel nem szerelt lovas csapatokkal mentek neki az ellenséges parancsnok furfangja révén a tárgyalások folyama alatt megfelelő védhető állapotba helyezett belczi várnak; vagyis a szó legszorosabb értelmében fejjel mentek neki a falnak.

A hadsereg ezévi menetteljesítményei már jóval mögötte maradnak a multévieknek. A távolság Budától Sanokig 450, onnan Belczig 210 kilométert tett ki; az előbbi távolságot 19, az utóbbit 9 nap alatt tette meg a sereg, ami napi 23 kilométeres menetteljesítménynek felel meg.

Hogy Lajos király a legelsők sorába állva, ezúttal is oly szép jelét adta bátorságának, az már szinte megszokott dologgá vált nála.

A Kázmér királlyal kötött szerződés tulajdonképen nem volt más, mint újabb felelevenítése a Károly király és Kázmér között 1335-ben kötött trónörökösödési megállapodásnak.[2]

A második litván hadjárat sikertelensége által Lajos szívén ejtett szúrótövist és lehangoltságot Laczkfi Endre gyönyörű nagy győzelme nagy mértékben enyhítette. Utóbbinak nagy dícséretére válik, hogy nemsokáig duzzogott bátyjának az aversai sereg fővezérlete alól történt felmentéséért, hanem mihelyt szükség volt rá, újból teljes szívvel és lélekkel állott királya és hazája rendelkezésére.

[1] Kelemen pápa levele Lajos királyhoz, Raynaldnál az 1352. évhez és Fejér, Cod. Dipl. IX/2., 169.

[2] Lásd a VII. rész 104. oldalán.