Lajos király 1345. évi megjelenése a tengerparttól nem messze fekvő Bihácsban külsőleg határozottan sokat lendített abban a tekintetben, hogy Magyarország és a magyar korona presztizse ezeken a végvidékeken némileg ismét helyre állíttassék. Ezzel az előnnyel azonban nem áll arányban az a nagy hátrány, amely abból keletkezett, hogy Velence a régi magyar hatalom újraébredésének és küszöbön álló feltámadásának nyomasztó hatása alatt immár elodázhatatlanul sürgősnek vélte, hogy a Dalmácia feletti uralom kérdésében végleges döntést provokáljon. Még jobban megerősítette a velencei kormánytanácsot ez elhatározásában Lajos királynak erélyes közbevágás nélkül történt hirtelen és váratlan visszafordulása, mert több mint valószínű, hogy a doge ezt a hirtelen visszafordulást az ifjú király részén megnyilvánuló gyengeségi érzetnek tulajdonította. Ime tehát a Lajos király által alkalmazott félrendszabály alapjában véve szintén többet ártott, mint amennyit használt.

Dalmácia, de főkép annak fővárosa, Zára, ezúttal is megható jelét adta a Magyarországhoz való ragaszkodásának, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben, amint azt más helyen bővebben kifejtettük, az érdeknek és az önzésnek is nagy szerepe volt. Dalmáciának, mint főleg kereskedelmet üző államnak, legveszedelmesebb vetélytársa a tengeren a hatalmát mindjobban kiterjesztő Velence volt, természetes tehát, hogy előbbinek kézzel-lábbal és valóban utolsó csepp vérig azon kellett lennie, hogy emezzel szemben önállóságát és függetlenségét megvédje; e tekintetben pedig a legkiadóbb védelmet és segítséget Magyarország részéről remélhette.

Ha tekintetbe vesszük, hogy Dalmácia, illetve Zára Velencéhez arányítva akkor még nagyon jelentéktelen államalakulatnak illetve várnak volt tekintendő, minden esetre megható látvány színében tűnik fel, hogy ez a kis Dávid, a nagy és hatalmas Góliáttal szemben a keztyűt felvenni merészkedett és a legérdekesebb a dologban az, hogy Velence valóban nagyarányú és sokoldalú erőlködése dacára még sem volt képes ellenfelét egyhamar térdre kényszeríteni. Itt is újból bebizonyosodott, hogy nem mindig a számbeli túlerő, pedig Velence úgy szárazon, mint vizen sokszoros túlerőt fejthetett és fejtett is ki, hanem az ügyes vezetés és az elszánt, minden nehézséggel és veszéllyel bátran szembe néző lelkes kitartás szokott rendszerint az eredmény és a győzelem legbiztosabb záloga lenni.

Bármennyire fontosnak tartotta Lajos király a zárai kérdést, Endre öccsének megöletése minden gondolatát annyira lefoglalta, hogy ő nem volt képes a záraiak segítségére menni, bár erre nézve igéretet tett nekik. De ez utóvégre menthető és nem is lett volna oly nagy baj, ha az általa küldött helyettesek lelkiismeretesen megfeleltek volna kötelességüknek. De sajnos, a pénz ördöge urrá lett felettük és ez elég sajnálatos volt mind a záraiak, mind Magyarország szempontjából.