A belrend és nyugalom fokozatos helyreálltával Károly király figyelme és politikája, mint már fentebb is említettük, mindjobban a külföld felé is irányult, ami nagyban emelte úgy az ő, mind az ország hatalmi presztizsét.

Legkövetkezménydúsabb külpolitikai sakkhuzásainak egyike az volt, hogy miután öreg nagybátyja, Róbert nápolyi király egyetlen fia, Károly calabriai herceg 1328-ban meghalt, Károly király nyomban terveket szőtt, hogy a nápolyi trónt, amelyre amúgy is igényt tartott,[1] családjának megszerezze, s erre nézve 1330-ban XXII. János pápa támogatását is sikerült megnyernie. A terv az volt, hogy az elhalt Károly calabriai herceg két leányát, Johannát és Máriát, Károly király két fia, Lajos és Endre, vegye nőül és hogy Róbert király halála után az új házaspárok egyike egyenlő joggal osztozkodjék a Nápoly fölötti uralmon.[2] Később bővebben láthatjuk majd, hogy ez a törekvés minő komplikációkat és tragikus következményeket vont maga után.

A másik trón, amelyet Károly király ugyancsak a maga családjának akart megkaparintani, még pedig békés úton, az apósával való kölcsönös megegyezés alapján, a lengyel volt. Ezzel állott összefüggésben és kapcsolatban, hogy Károly király oly gyakran küldött segítő hadakat apósának kisegítésére.

A tatárok ezévi betörése alig minősíthető másnak, mint rablási kalandnak. A tatár most már korántsem volt az a veszélyes ellenség, aminőnek azt IV. Béla idején megismerni tanultuk. Fokozta velük szemben országunk biztonsági érzését elsősorban az a körülmény, hogy birodalmuk nem feküdt országunk tőszomszédságában és hogy attól lovasság részére igen nehezen járható hegyvidék által voltunk elválasztva.

[1] A szentszék és Anjou Károly között 1264-ben létrejött örökösödési szerződés szerint születési jogon tulajdonképpen Károly királyt illete meg Szicilia trónja, (Szicilia trónja egyértelmü Nápoly trónjával, mert a nápolyi királyok egyuttal Szicilia fölött is uralkodtak s ezért ők következetesen „mindkét Szicilia királyának” nevezték magukat. (Regnum Siciliae ultra citraque Pharum), mert Anjou Károly fiának, II. vagy Sánta Károlynak elsőszülött fia, Martell Károly korán elhalálozván, tulajdonképpen Károly Róbertnek, a későbbi I. Károly magyar királynak kellett volna atyját a sziciliai trónon követnie. Ámde a nagyszülők utóbbinak a magyar koronát szánván, a sziciliai trónra VIII. Bonifác, majd V. Kelemen pápa hozzájárulásával Károly Róbert nagybátyja, Róbert került, aki talán ép azért, hogy a Károly Róberten esett sérelmet jóvá tegye, maga is szivesen beleegyezett abba, hogy fiutód nélküli elhalálozása esetén Károly Róbertnek, illetve I. Károly magyar királynak egyik fia foglalja el az ő trónját.

[2] Fejér, Cod. Dipl. VIII/3., 538. – Raynaldus, Annal. Eccles. Ad ann. 1331. 26. Sz.