Uros, Szerbia királya a IV. Bélától a Macsói bánság elfoglalása miatt szenvedett 1268. évi veresége után csendes és hű alattvalója maradt a magyar királynak, ép így békés politikát követett Magyarországgal szemben annak fia, az 1277–1281-ig uralkodó Dragutin is, aki tudvalevőleg V. István leányát birta nőül.[1] Dragutint azonban öccse, Milutin megfosztotta trónjától, s ettől az időtől kezdve ismét feszültté vált a helyzet Szerbia és Magyarország között, főleg miután Milutin gyakrabban betört a Macsói bánságba, sőt egy alkalommal Szerém és Valkó vármegyékbe is, amidőn kivált László szerémi püspök falvait pusztította, templomait kirabolta és elhamvasztotta. Szerencsére Brebiri Subič Pál bán, ennek fia Mladen és Garai István fia Pál hamarosan felkészülvén, rövidesen kiverték a szerbeket az ország fent említett melléktartományaiból s így dugába dőlt Milutin ama szándéka, hogy ezeket a területeket hatalma alá hajtsa. Ugyanez volt Milutin terve a Szerbiától délre fekvő Albánia északi részével is, minek folytán oda is gyakrabban intézett betöréseket.

Albánia akkori fejedelme Fülöp tarantói herceg, II. vagy Sánta Károly nápolyi király fia, Károly királyunk nagybátyja, hogy e betöréseknek egyszer s mindenkorra véget vessen, Károly királlyal szövetkezve, Szerbia elfoglalását és Milutinnak tróntól való megfosztását tűzte ki feladatául. Ezt a tervet XXII. János pápa is a legmesszebbmenőleg támogatta, mert ennek révén Szerbiának a római katholikus egyházhoz való visszatérését remélte.

Ez a terv kitudódván, Milutin bősz haragra lobbant és amidőn a Debreczeni Dózsa által Erdélyből kiűzött és a Micsk ispán által megvert lázadók Szerbiába menekültek,[2] Milutin 1319-ben még tavasz kezdete előtt váratlanul a Macsói bánságba és a szomszédos magyar területekbe tört be, Macsó várát és a bánság többi erősségeit bevette s a vidéket elpusztítván, a lakosokat magával hurcolta. Mihelyt Károly király a szerbek újabb betöréséről értesült, be sem várva az országos hadak felkelését, Guthkeledi Amadé fia Miklós sopronyi ispánt a dunántúli és a Szerbiával határos többi megyék csapataival leküldte a szerb határra és csatlakozásra szólította fel Pál fiát, Brebiri Subič Mladen horvát- és bosnyák bánt is.

Miklós bán még télvíz idején érkezett a Szávához, melynek déli partján már a szerbek várták, hogy meggátolják a magyar hadaknak a folyón való átkelését. Amadé Miklós ispán túljárt a szerbek eszén, ügyes tüntetések segítségével serege zömét harc nélkül átvitte a Száván és a szerbeket, akiket nyugat felől Mladen bán is veszélyeztetett, délfelé visszanyomta és úgylátszik Macsó várát is elfoglalta. A macsói várban foglyul esett a három Guthkeled testvér is, állítólag ezek beszélték rá és buzdították Milutint, hogy a Macsói bánságot Szerbiához csatolja s ezért természetesen elvették méltó büntetésüket. Ezek a sikerek arra bírták a királyt, hogy az ország belsejében még mindig uralkodó bizonytalan helyzetre való tekintettel az országos hadaknak a szerb hadszíntérre való elküldését egyelőre az aratás befejezéséig felfüggessze.

Aratás után a király maga állott a magyar sereg élére, mely időpontig Mladen bán és Fülöp, Albánia fejedelme is felkészült, minek folytán most már a szerbek ellen tervezett központias támadás végrehajtásához hozzá lehetett fogni, bár egyelőre a nagy távolságnál fogva az albán sereg közvetlen közreműködésére nem igen lehetett számítani. Az első komoly összeütközés a Miklós ispán vezette és Mladen bán által hathatósan támogatott magyar sereg és a szerbek között szeptember első hetében az Obona[3] folyó mentén következett be, ahol Milutin vereséget szenvedvén, a Kolubara mögé húzódott vissza. Itt Károly király szeme láttára szeptember 16-án újból összeütközött a két sereg s most már a szerbek döntő vereséget szenvedvén, többé komolyabb ellenállást nem fejtettek ki s így hamarosan Nándorfehérvár és több más erősséggel együtt Galambóc is a magyarok kezére került. Ezekben a harcokban különösen kitűntek: Amadéfia Miklós Macsó bevételénél, a Rumiak ősei, Gergely és Doroszló, valamint Ubul-Mihályfia Mihály a Kolubara megvételénél; az Obona folyón való átkelésnél Hahóti Istvánfia Miklós; a többi harcokban Köcski Sándor, Bátori Bereczfia János és Lőrinc, stb.

Károly király a Kolubara kierőszakolása után visszasietett Temesvárra, ahol utóbbi időben családjával rendszerint tartózkodni szokott. A Macsói bánság urává a visszamaradt sereg parancsnokát, Garai Istvánfia Pált tette meg, akinek rendeletére a magyar hadak aztán Macedónia nagy részét is bekalandozták.[4] Ellenben a sereg egy jelentékeny részét Amadéfia Miklós visszavezette Magyarországba, miután arra ott a Németujváriak garázdálkodására való tekintettel égető szükség volt.[5]

Kevésbé szerencsésen végződött Fülöp tarantói herceg hadjárata, aki főkép attól az időponttól kezdve, hogy Károly király odahagyta a küzdőteret, sehogy sem tudott ellenfelével szemben zöld ágra vergődni. Csak amikor a magyar csapatok is bevonultak Albániába, tört meg véglegesen a szerbek ellenállása. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy amikor 1321 november 5.-én Milutin meghalt, annak természetes fia és utóda Decsánszki István (1321–1331) nyomban követeket küldött Fülöp tarantói herceghez és ennek közvetítésével a pápához, kijelentvén, hopgy népével együtt a katholikus vallásra tér át, s egyúttal megkérte nevezett herceg leányának Blankának kezét, aki egyszersmind Károly király unokahúga volt. Hogy az új szerb király Magyarország fenhatóságát is elismerte, az az elmondottak után szinte önmagától értetődik.[6]

[1] Lásd a VI. rész 71. oldalán.

[2] Lásd a 60. és 61. oldalon.

[3] Alighanem a mai Ub.

[4] Fejér, Cod. Dipl. VIII/2., 200. 257. – Timon, Imago Nov. Hung. 220.

[5] Lásd a 61. oldalon.

[6] Pór Antal, Szerb-magyar háború 1319. Századok 1894., 142.