IV. László nagyfokú erkölcsi züllésével és az ország legtekintélyesebb főuraival való örökös perpatvarával és háboruskodásával a királyi tekintélyt felette sajnálataméltó módon lejáratta. Az a körülmény, hogy a hadműveletek a király és a vele szembenálló alárendeltjei között oly változó szerencsével folytak, amellett bizonyít, hogy IV. László ez idő tájt vajmi gyenge sereg felett rendelkezhetett, mi miatt ezek a hadműveletek nem annyira a rendes hadviselés, mint inkább a polgárháború jellegét viselik magukon.

Feltünő, hogy a király által megtámadt Henrikfiakat Albercht osztrák herceg, bár az Ivánnal kötött szerződés őt közbenjárásra és Ivánnak támogatására kötelezte volna, nem segítette. Sőt titokban Albrecht biztosan örült a Henrikfiak s elsősorban Iván szorongattatásának és kudarcainak, akire ha egyébként nem, 1285. évi sikerei miatt is irigy szemmel nézett.

A folytonos elégedetlenségek és belvillongások közpette jóleső és igazi hazaszeretettől tündöklő esemény gyanánt emelkedik ki György mester hősies viselkedése és önfeláldozó magatartása az országot újonnan fenyegető tatárokkal szemben. A hazaszeretetnek és kötelességtudásnak ez a gyönyörű példája úgylátszik IV. Lászlónál is megtette hatását, de mint rendesen, sajnos ezúttal is csak átmenetileg. A következő események csakhamar bebizonyították,hogy az ő meghódolása és kibékülése Ladomérral és az általa vezetett leghatalmasabb és az ország közvéleményét képviselő párttal nem benső meggyőződésből, hanem csak a kényszer hatása alatt következett be.