1279. december 10-én meghalt a krakói fejedelem IV. Béla veje, a “szemérmes”-nek nevezett Boleszló s ennek özvegye Kinga, az ugyanabban az időben özvegységre jutott Jolánta hugával együtt az általa épített sandeci kolostorba vonult. A krakói és szandomiri fejedelemség ekkor a kujaviai “fekete” Leszkóra szállt, de alattvalói fellázadtak ellene, elkergeték s helyébe rokonát, a mazovai Konrádot hívták meg. Leszkó IV. Lászlótól kért segítséget, aki a tatárok kitakarodása után Baksa Simonfia Györgyöt küldte ki mintegy 600-800 magyar és kún lovassal Lengyelországba segítő had gyanánt. György mester 1285. május 7-én nem messze Krakótól, a Raby folyó mellett fekvő Boguvice-nél csatlakozott Leszkó lengyel hadseregéhez. Innen a magyar-kún csapat elővéd viszonyban, a többi sereget messze maga után hagyva, indult el Kondrád seregének megtámadására s ebben a harcban György mester újabb öt sebet kapot a fejére, egyik rokona elesett, 11 harcosa megsebesült, de a bravuros támadásnak az lett az eredménye, hogy Konrád serege tönkre veretett, melynek részén sok volt a halott, még több a fogoly s csak kevésnek sikerült megmenekülnie.[1]

IV. László erről a hadjáratról egyik okmányában azt mondja, hogy “György Lengyelországot (értve alatta a krakói hercegséget), amelyet annyira tartunk, mint saját országunkat” magának, övéinek vére hullásával az ellenség kezéből kiragadta és Leszkó hercegnek visszaadta.[2]

[1] Rocznik Traski, Bielowski II. 851. szerint a “bellum in Bogucie” 1285. junius 9-én, tehát egy hónappal később történt volna.

[2] Fejér, Cod. Dipl. V/3. 384. 393. 409. – Codex Dipl. Min. Polonie Monumenta medii aevi III. 130. – Dlugoss VII. 850.