A németországi királykérdés felszínre kerülésével nemcsak ennek a birodalomnak, hanem Magyarország jövendő sorsának kérdése is legakútabb stádiumába lépett. Németország jövendő uralkodójának jellemétől, érzelmeitől és a jövőre vonatkozó teveitől függött az is, hogy vajjon Magyarország nyugati határán továbbra is a bizonytalanság, a folytonos villongások, dúlások és fosztogatások maradjanak-e napirenden, avagy végre biztosabb, nyugodtabb, konszolidáltabb állapotok alakuljanak ki a két szomszédos ország között. Hogy Ottokár német királysága esetén Magyarország és ennek kormánya mit várhatott, az Ottokár eddigi magatartásából, a magyarokat mindenáron leigázni és az ő hatalma alá hajtásának törekvéséből kérdés tárgyát nem képzhette s így valóban csodálkoznunk kell, hogy a magyar király, a magyar udvar és az ország kormánya ennek dacára, legalább külsőleg, jó hosszú ideig ingadozott, hogy kinek a pártjára álljon. Sőt, határozottan rossznak és a legnagyobb fokban elitélendőnek minősíthetjük a magyar kormány és elsősorban Lóránt nándor ama elhatározását és tettét, hogy az Ottokárral minden valószinüség szerint nem benső meggyőződésből, hanem csak a külső körülmények hatása és befolyása alatt létrejött megegyezésre nemcsak a kormány, hanem maga a király is egyoldalúlag és oly időpontban tett esküt, amidőn Ottokár még nagyon távol állott attól, hogy a létrejött megállapodást a maga részéről is hasonló módon esküvel megerősítse. Egy ország kormányát és királyát ily könnyen az esküszegés lehetőségének, sőt majdnem biztos bekövetkezésének, ami szinte előre látható volt, kitenni mégsem lett volna szabad. Sokban járultak ehez hozzá az akkori felette zürzavaros állapotok, amelyek úgy a bel-, mint a külpolitika terén minden stabil gondolkodást és céltudatos cselekvést szinte már a priori kizártak és még szerencse, hogy végeredményben mégis csak a jobbik elhatározás, a Habsburgi Rudolffal való szövetkezés eszméje kerekedett felül ebben a valóban sorsdöntő kérdésben.

A Németország birtokára pályázó két hatalmas ellenfél közül Rudolf, szövetségesek szerzése, kellő számú haderők talpraállítása és valóban nagyszabásu hadjárati terv megalkotása révén nemcsak bel- és külpolitikailag, hanem katonai tekintetben is határozottan fölényesnek és Ottokárnál jóval szerencsésebbnek is bizonyult. Ennek volt köszönhető, hogy az 1276. évi hadjáratnak a sorsa úgyszólván kardcsapás nélkül oly eklatáns módon úgyszólván az ismeretlenség homályából hirtelenül felszinre került Habsburg fejedelem javára dőlt el, hogy az őt kigúnyoló, eddig egész Európa által hatalmasnak elismert dölyfös és fennhéjázó cseh király is elkerülhetetlenül szükségesnek látta, hogy gyülölt ellenfele előtt ország-világ szine előtt térdet hajtson. Oly megalázás volt ez, amelyhez hasonlót nem sokat mutat fel az országok és népek történelme. Az elért eredménynek oly kevés áldozatok árán elért ez a nagyszerűsége kábíthatta el Rudolfot, hogy a bősz ellenfele által nyujtott jobbot elfogadta és békét kötött vele, bár előre tudhatta, hogy Ottokár ezt a megaláztatást, hatalmának és presztizsének ily módon való porbatiprását nem fogja magán száradni hagyni. Csak ha Rudolf törhetetlen energiával a megkezdett módon tovább folytatta volna hadműveleteit, legalább Csehország szivéig Prágáig, és ha közben sikerült volna neki Ottokár haderejét is tönkretenni, akkor lett volna neki kilátása arra, hogy veszedelmes ellenfelétől egyszer s mindenkorra megszabaduljon.

Magyarország Rudolf sikereiből, amelyekhez állásfoglalása által természetesen sokban, sőt joggal mondhatjuk, hogy döntő módon járult hozzá, úgy hogy Habsburgi Rudolf és utódai már csupán ezért is örök hálával tartoznak Magyarországnak,[1] – szintén aránylag könnyü módon kapta az őt jogosan megillető részt. Tulajdonképpen nem igazi háborúskodás és az azzal járó nagy áldozatok, hanem csak manövrirozás és a vasöklü, komoly lecsapással való fenyegetés révén is elérte leghőbb vágyát, nyugati, régi határviszonyainak restitucióját, minél többet egyelőre nem is kivánhatott magának.

[1] Hogy Habsburgi Rudolf teljes tudatában lehetett ennek, arra Palackynak következő sorai is engednek következtetést: „Wie sehr Rudolf besorgt war, die Ungarn um jeden Preis an sich zu schliessen, kann man schon aus dem Umstande entnehmen, dass er den einflussreichsten Grossen der ungarischen Krone selbst Würden und Titel im römischen Reiche anbot”. Id. m. II/1, 242.)