Győr elvesztése nagyon elkeserítette II. Ottokár cseh királyt, aki most már komoly háborúra készül a magyarok ellen, „mert ezt a nyughatatlan, gonosz népet – így ír Bruno olmützi püspökhöz írt egyik levelében[1] – csak úgy lehet igazán rákényszeríteni a békére, ha az ember teljesen leveri őket; különben mindig háborognak”. Ezért mindenekelőtt kibékült és egyben szövetséget is kötött Henrik bajor herceggel és krakói Boleszlávval, IV. Béla két vejével, akik eddig inkább a magyarok pártján állottak, s aztán birodalmának seregét 1273. július 25-re a Laa környékén való gyülekezésre szólította fel, ahová ő maga már a hó közepe táján előre ment.

A magyarok Ottokár készülődéseiről hírt vevén, szintén intézkedtek megfelelő sereg összegyüjtéséről, s július végéig Pozsonynál, ahol Joachim bánt nevezték ki várispánná, mintegy 30-40.000 főnyi lovascsapat volt együtt, amelynek parancsnokságát Henrik bán vette át.

Már a két sereg gyülekezése közben előcsatározások folytak, s egy ily alkalommal Hunt-Páznán Achillesfia Tamás a csehek egy csapatát Marcheggnél megszalasztotta és aztán „dicső győzelemmel tért vissza” a fősereghez.

Ezek után maga Henrik bán 1273. augusztus 5-én serege zömével oly hirtelen és meglepőleg támadta meg Ottokárnak még csak gyülekező félben levő seregének Laa és a Morva között előretolt részeit, hogy azok futva menekültek, sőt még maga Ottokár is alig tudott Laa várába elmenekülni. Ezután a magyarok az említett várat is megtámadták s annak falai alatt két teljes napon át vitézül verekedtek az Ottokár által hamarjában összeszedett és ellenük kiküldött német-cseh seregrészekkel. Ez alkalommal kivált Ivánkafia András vitéz fia Tamás, aki súlyosan meg is sebesült és Mártonfia Miklós tüntették ki magukat.

Mire harmadnap Ottokár serege támadásra együtt készen állott, Henrik bán seregével és gazdag prédájával máris szerencsésen túl volt a Morva folyón. Ottokár állítólag mintegy 60.000 főnyi seregével ugyan utána iramodott, de Henrik bán ily túlerővel szemben nem volt hajlandó a csatát elfogadni és a Vág mögé vonulva, ott rendezkedett be ellenállás kifejtésére. A cseh-német sereg a Morván átkelvén, ostrom alá fogta és elfoglalta Pozsonyt, Nagyszombatot, Szentgyörgyöt és több más kisebb várral egész Pozsony megyét a Vágig. A nép mindenütt elfutott, elmenekült a csehek és németek elől, de Ottokár azt üzentette a lakósoknak, térjenek vissza, folytassák foglalkozásukat, nem lesz senkinek bántódása. Ezt a vidéket Ottokár mint hódító birtokba vevén, egész augusztus havát ott töltötte.

Szeptember elején Ottokár dévényi régi fahídján átkelt a Duna jobb partjára, bevette Mosonyt, Magyar-Óvárt, melyet aztán meg is erősített, majd tovább előnyomulva, elfoglalta Győrt, majd egyes csoportjai a Rábcáig, Pannonhalmáig, Szent-Mártonig hatoltak előre, itt azonban a további előnyomulás véget ért. Portyázó csoportjait most már a magyarok minduntalan megtámadták. Igy többek között Pécz Márkfia Gergely barancsi és kucsói bán László király parancsára az egyik cseh-német oszloppal „szembeszállt, azt megszalasztotta és dicső győzelmet vivott ki; az ellenfél közül sokat megölt és II. Ottokár néhány kiváló vitézét győzelme jeléül fogoly gyanánt IV. László király elé vezette.”

Ily körülmények között a cseh király még egy kis ideig Győr tájékán vesztegelt s aztán nyugatnak a Fertő felé fordult s több kisebb vár bevétele után Sopron felé vett irányt. Eközben a cseh-német sereg sokat szenvedet, mert Henrik bán Iván fiát Héderfia Jánost, Pécz Benedeket és még más urakat is kiküldött, hogy az ellenséget csipkedve, támadva annak szerte-kalandozását megakadályozza. Ez sikerrel is járt és kivált Peresztegnél, Lózsnál és Kabold ostroma közben Ottokár csapatai igen érzékeny veszteséget szenvedtek, mi miatt az utóbb említett kis vár ostromával fel is kellett hagyni.

Közben Ottokár serege zömével és tizennégy faltörővel Sopron ostromához fogott. A vár őrsége és a lakósság szivós ellenállást fejtett ki, de a várnagy, Péter áruló volt, rávette a polgárokat, hogy meghódolva, hűséget fogadjanak II. Ottokárnak, ami tényleg meg is történt.

Sopron alól II. Ottokár főleg hazulról kapott kedvezőtlen hirek folytán, amelyekre alább visszatérünk majd, seregével és tömérdek zsákmánnyal nemsokára felkerekedett, hogy Ausztriába visszatérjen, de Henrikfia Iván a Vulka patak mentén útját állotta, úgy hogy Ottokár kénytelen volt nagyobb erőfeszítést tenni, hogy a magyarokon áttörve, magának utat nyisson. Útközben a cseh-német sereg Szent-Margitát, Vulka-Pordányt és Purpachot alaposan feldúlta. Október közepén a cseh király seregével együtt otthon volt Ausztriában.[2]

Ottokár eltávozása után Joachim, Lóránt nádor, Egyed mester sok más főurral és a kis királlyal átkeltek a Dunán és visszafoglalták ugyan Nagyszombatot, sőt Detrekőnél is győzelmet arattak az annak megtámadására és bevételére Ottokár által a Morván átküldött seregrész fölött, majd Morvaországba is becsaptak, de azért az ország kapui: Pozsony, Sopron, Mosony, Óvár, több más kisebb határmenti várral és környékével Ottokár kezében maradtak.

[1] Fejér, Cod. Dipl. V. 2. 68.

[2] Chronicon Australe és Leobiens. az 1273. évhez, Peznél 464, illetve 839. – Annales Altahenses ugyanannál. – Raynaldi ann. eccl. az 1272. évhez XLIX. – László levelei, Fejérnél Cod. Dipl. V. 2. 268. 275.