Tudjuk, hogy Imre királyunk 1202-ben a szerb nagy zsupánságért illetve királyságért egymással civódó István és Vuk testvérek harcába utóbbi javára beavatkozván, Imre király a pápa hozzájárulásával Vukot ültette a szerb nagyzsupáni székbe, míg a szerb királyi címet ő maga vette fel.[1]

Ámde az Imre és Endre között keletkezett hosszantartó egyenetlenség, az ezt követő későbbi zavaros viszonyok , majd a tatárjárás révén hazánkra zúdult rettenetes megpróbáltatás következtében a magyar királyok nem voltak abban a helyzetben, hogy Szerbia feletti fenhatóságukat a valóságban is érvényesítsék. Az Imre és Endre között keletkezett viszálykodás folytán kialakult kedvező alkalmat felhasználva, István és Imre király által pártolt Vuknak félretolása mellet újból maga ült a nagyzsupáni székbe, sőt miután a pápa 1198-ban úgyis kilátásba helyezte neki a királyi koronát, amelytől tudvalevőleg csak Imre királyunk ellenzése folytán esett el, most egyszerűen önhatalmúlag vette fel a királyi címet s azt 1244-ben bekövetkezett haláláig használta is.

Istvánt a trónon egymás után három fia, Radoszláv (1224-1234), Vladiszláv (1234-1243) és Uros (1243-1277) követte.[2] Ez útóbbi győzelmesen harcolt a tatárok és a bolgárok ellen, sőt még Ragusát is meghódította.[3] Ennek utána már arra is vágyódot, hogy a IV. Béla által alapított Macsói bánságot szintén országához csatolja, micélból abba ismételten be is tört és nem csak szóval, hanem tettel is kivonta magát Magyarország fenhatósága alól.

Béla király ezt megtorlandó, a mácsai hercegnek, Rosztiszláv fiának, Bélának segítségére István pozsonyi ispánt, továbbá Csák Péterfia Domokost és Mihályt és Itemérfia Imrét küldötte a kellőszámú haddal.[4] A magyar had a szerb fejedelmet saját országában támadta meg, de hogy az összeütközés hol és mikor történt, azt nem jegyezte fel a krónika, csak az bizonyos, hogy a csatában a magyarok győztek, mely alkalommal Uros több főemberével együtt fogságba esett. Uros vejét és kincstartójának fiát Csák Péterfia Mihály fogta el teljes fegyverzetükben lovaikkal együtt.

Amidőn a foglyokat és Uros zászlóját Béla király udvarába hozták, véletlenül ép ott voltak a görög, bolgár, cseh és francia követek, a tatárok három küldöttje és Béla három férjezett leánya, Konstancia, Kinga és Jolán hercegasszonyok s így a királyi család nagy örömére “észak, kelet, dél és nyugat egyszerre értesült a győzelemről.”

IV. Béla Urosnak a magyar fenhatóság elismerése mellett visszaadta szabadságát, sőt a kibékülést még azzal is megpecsételték, hogy Uros fia, Dragutin 1269-ben nőül vette István ifjabb király Katalin leányát.[5]

[1] Lásd a IV. r. 187. oldalán.

[2] Pejachevich, Hist. Serbiae.

[3] Lásd a 11.sz. mellékletet

[4] Fejér, id. m. IV. III. 490.

[5] Fejér, id. m. IV, III. 465. és V. I. 24.