« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »

15. Az 1266. évi bolgár hadjárat.

A kúnoknak egy jó nagy nyugtalan és elégedetlen csoportja 1266. elején levonult az Aldunához azzal a szándékkal, hogy az országot elhagyva, Bulgáriába költözik. Erre István ifjabb király a maga hadával, amelyhez IV. Béla Lóránt bán parancsnoksága alatt a maga részéről is egy erős hadat csatlakoztatott, utánuk sietett, hogy azok ne önként menjenek ki, hanem ő kergesse ki őket az országból, megmutatván nekik “hogy ő veti meg a szökevényeket, nem pedig a szökő kúnok őtet”. A szökevényeket 1266. április havában az Aldunánál utólérve, hajóikat és kincseiket elszedte s azokat visszahozta.[1]

Miután ilyenformán a kúnokkal elvégezte dolgát, mindjárt egy másik függő kérdés elintézéséhez is hozzáfogott István.

Szventszláv Jakab, aki mint tudjuk, Rosztiszláv halála után Szerbia északkeleti részét birta s eleinte jó barátságot tartott fenn a magyarokkal, útóbb a bolgárok és görögök pártjára állott, akik ennek folytán despota címmel meghagyták őt eddigi birtokainak élvezetében, sőt talán egy darab hozzá közeleső bolgár földet is adtak neki. De ő többre vágyott és a magyar fenhatóságot is le akarta rázni a nyakáról, miért is betört a Szörényi bánságba és azt pusztítani kezdte.

Ezt megbosszulandó, István ellene ment és rabló hadait a Szörényi bánságból kiüzvén, junius vége felé Bodony (Viddin) alatt termett és azt megostromolván, rövid idő alatt elfoglalta.

Innen a magyar sereg útján tovább folytatva, Márkfia Gergely Vrcsót (Vracat), Miskócz Panyit pedig Pleunt (Plevnát) foglalta el s végül Egyed, István főasztalnoka, majd tárnokmestere “az ellenséges, schismaticus bolgárok földjét” egészen azok fővárosáig, Tirnovoig elpusztította.[2]

E szerencsés hadjáratnak, amelyben a magyarok ötször ütköztek össze a bolgárokkal s mind az ötször győztesek maradtak s amely ütközetekben kivált Básztech Rénold tünt ki vitézségével, az lett a következménye, hogy Szventszláv Jakab újra meghódolt a magyaroknak, Bulgária pedig örült, hogy területéből mit sem kellet Magyarországnak átengednie.


[1] Fejér id. m. IV. III. 346. 414.

[2] Lásd a 11. sz. mellékletet

« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »