Mindenesetre különös, hogy IV. Bélának, akinek a tatárok által elpusztított tulajdonképeni országában annyi dolga és teendője akadt a tatárjárást követő években, ideje nagy részét a boszniai és tengerparti menti ügyek rendezésével kellett eltöltenie, a legkülönösebb pedig a dologban az, hogy Spalato ellen is kelllett hadat küldenie, amely város a tatárveszedelem idején oly nagy szolgálatot tett neki és oly nagy hűséggel és hódolattal viseltetett iránta és családja iránt. De tény és való, hogy ezt a fegyveres fellépést a spalatóiak maguknak tulajdoníthatták ama eljárásuk által, hogy a trauiakkal keletkezett viszálykodásuk révén a magyar királlyal és országával is ellenkezésbe jutottak.

Egyébként mindezek az események inkább javára mint kárára váltak IV. Bélának és egész országának, mert alkalmat adtak neki, hogy Boszniában és a tengerparton rendet teremtsen és hogy Velencével a folytonos feszültség révén állandóan lappangó háborús veszedelmet elhárítsa. Mindez természetesen jótékony visszahatást és befolyást gyakorolt az elpusztított magyar földön folyó nagyszabású regeneráló munkára is, amelynek egyik legfontosabb feltétele az volt, hogy a királyi tekintély lehető magas fokra való emelése révén a szomszédoknak még eszébe se jusson a békebontás illetve a támadólagos fellépés az ezer sebből vérző ország ellen.