Béla király külföldi segítségre nem számíthatván, a tatárok jövetelének hírére legalább az ország belsejében mindent el akart követni, hogy nyugodt lélekkel fogadhassa a már Kievig eljutott vad és mindent kegyetlenül elpusztító barbár ellenséget. Nagy nehézséget okozott neki a magyar urak nagyrészének nembánomsága és közönyössége, akik még mindig nem hittek, vagy nem akartak hinni a közeledő veszély nagyságában. Ezek széltében azt beszélték, hogy nem is igaz, hogy jön a tatár! „Már sokszor ijesztgettek bennünket vele – mondák – és még sem jött. Bizonyára most is úgy lesz.” Mások meg úgy vélekedtek, hogy az egész históriát a püspökök gondolták ki, hogy ne kelljen nekik Rómába menniök, ahova IX. Gergely pápa a II. Frigyes császárral folytatott nehéz küzdelemből kifolyólag 1241 husvétjára, vagyis március végére egyetemes egyházi zsinatot hirdetett. Ez is persze csak alaptalan ráfogás volt, mert senki előtt sem lehetett titok, hogy Ugrin kalocsai érsek a maga és püspökei számára máris megrendelte volt Velencében a hajót, ahová ők már útban voltak, amikor a király mindnyájukat visszahívta. Mások meg, hogy a királynak borsot törjenek az orra alá, azt hiresztelték, hogy a kúnok mint az oroszok szövetségesei jöttek be az országba, hogy azt kikémleljék s aztán egyesült erővel bosszút álljanak a magyarokon midazért, amit tőlük már régóta el kellett szenvedniök.[1]

Mindezek a rosszindulatú híresztelések nagyon megnehezítették Béla királynak és környezetének helyzetét. A tatárok elől Magyarországba menekült orosz fejedelmek, Mihály, Rasztiszláv, Daniló és Kötöny elbeszélései semmi kétséget sem hagytak többé az iránt, hogy a nagy veszedelem immár gyors léptekkel közeledik az ország határa felé. Ezért Béla király 1240 őszén és a tél kezdetén személyesen megvizsgálta a Kárpátok mentén Lengyelországig húzódó orosz határt és a gyepük kijavításának elrendelésén kívül úgy itt, mint tovább folytatólag Erdélyben a Törcsvári szorosig bezárólag „mindazokat a helyeket és utakat, amelyek könnyebben járhatóknak látszottak, bevágás által elzáratta s azonkívül roppant erdőket levágatva, keresztbe döntött fákkal hosszú torlaszokat építtetett.”[2]

Az orosz kapuhoz, vagyis a Vereckei szoroshoz Dénes nádor parancsnoksága alatt sereget rendelt és „amikor javában folyt a farsang, a vigasság”,[3] országszerte elrendelte a hadikészültséget, megparancsolván, „hogy úgy a nemesek, mint a várjobbágyok és várnépek készülődjenek, hogy mire a király hívja őket, készek legyenek”.[4]

[1] Rogerius id. m. 14. fej.

[2] Spalatoi Tamás id. m. 37. fej.

[3] Tehát 1241 januártól február 13-ig.

[4] Rogerius id. m. 14. fej.: „Ad custodiendum Portam Rusciae, quae Montana dicitur, per quam in Hungariam patebat aditus, misit majorem suum comitem cum exercitu Palatinum et fecit per totam Hungariam proclamari: Ut tam nobiles, qui servientes Regis dicuntur, quam castrenses et pertinentes ad castra superius nominata, se ad exercitum praepararent, ut essent, quando Rex mitteret, praeparati.”