Szinte csodálatos, hogy a halicsiaknak annyiszor bebizonyosodott álnoksága és megbízhatatlansága dacára Endre király mégis minduntalan felült nekik. De az egyszer legalább szerencse kísérte a magyar csapatokat, mert nagyobb megerőltetés nélkül sikerült nekik az egész tartomány birtokába jutni. Igaz ugyan, hogy mihelyt Endre király kitette a lábát onnan, a pártoskodás és viszálykodás ép oly lelkiismeretlen mint furcsa játéka újból előlről kezdődött, de ez már benne volt a nép és a halicsi bojárok jellemében, azért nem volt érdemes ezekkel egyáltalában szóba és alkuba bocsátkozni.

Ezúttal a magyar sereg oly időben kelt át a Kárpátokon, amidőn az időjárás állandósága és száraz volta folytán a hadműveletek nagyobb akadályokba nem ütköztek. Ez is hozzájárult, hogy minden olyan simán és gyorsan ment.

Mindjárt a jaroslaui küzdelem igen érdekes tüneteket mutat fel. Az orosz sereg igen helyesen, nem zárkózott be az erődbe, hanem támadólagos szellemben eléje ment az ellenségnek. Hogy csatát vesztett, az más lapra tartozik. Jaroslau ostroma közben igen szép példát mutatott a magyar sereg egyik legvitézebb vezére, Türje Dénes. Akkori időben a seregvezetőktől szinte megkövetelték, hogy ők maguk is a legelsők sorában küzdve, személyes vitézség és bátorság tekintetében a legjobb példával járjanak elöl. Később a hadvezérek bátorsága inkább hadműveleteik merész koncepciójában nyilvánult meg s mindig ritkábban, míg végül már soahse jutottak abba a helyzetbe, hogy fegyverrel, karddal kezükben mutassák meg, miszerint szívük a helyén van.

Az oroszok részén most újból kiderült, hogy a kettős vezérlet semmit sem ér, mert ha az egyik parancsnok jobbra húz, a másik rendszerint balra szokott gravitálni. Ezt mutatja Gavrilovics Vaszilko és Viszatics Dávid esete is.

Hogy Endre király nem elégedett meg Jaroslaunak és Halicsnak bevételével, azt igen okosan tette. Az ellenfél főfészkének, Ladomérnak meghódítása minden esetre igen fontos volt mind anyagi, mind erkölcsi szempontból.

A halicsi sikerek úgylátszik még elbizakodottabbá tették Endre királyt s ennek lett aztán a vége az a rettenetes szégyen, amely őt és az egész országot az interdinctum kihirdetése révén érte. Emellett már a megújított aranybulla, de még inkább az 1233. évi beregi szerződés oly befolyást biztosított a papságnak az ország világi ügyeire is, hogy bátran mondhatjuk, miszerint Endre királynak gyenge jelleme és gyámoltalansága folytán immár az egész ország a papság és a pápa gyámsága alá került. II. Endre könnyelműségét a legjobban az a sok aranypecsétes bulla, szabadságlevél és szerződés hirdeti, amelyeket ő ép oly könnyen és lelkifurdalás nélkül írt alá, mint akárcsak a könnyelmű adósságcsináló az eléje tartott váltókat, bár már eleve tudta és meg volt róla győződve, hogy sohasem lesz képes még távolról sem az azokban foglaltaknak eleget tenni. Csak egy dologban, a halicsi kérdésben mutatott Endre szinte bámulatos állhatatosságot, de ennek sajnos, sem ő, sem az ország nem hogy hasznát látta volna, hanem inkább kárát vallotta és a végeredmény Endre herceg halálával nemcsak nullává zsugorodott össze, hanem hatalmas minuszt is mutatott fel.