Az örökké nyugtalan és elégedetlen halicsi bojárok természetesen Danilo uralkodásával sem voltak megelégedve és alig hogy trónját elfoglalta, már is újból kezdtek ellene áskálódni. Az összeesküvők, akik Danilot meg akarták buktatni, elsősorban megint Magyarország segítségére gondoltak s azok megbízásából Danilonak egyik fejedelmi rokona, Sándor jött be Magyarországba, a száműzött Szudiszlavhoz, aki természetesen melegen felkarolta ügyét Endre királynál. Ez ép most rendezte volt el az ország belső ügyeit az aranybullának megújított formában való kiadásával s így kedvezőnek látta az alkalmat, sőt helyénvalónak is találta, hogy a külügyek terén is újabb tevékenységet fejtsen ki. Sándor jövetele és előadott kérelme tehát szinte kapóra jöhetett mindkét Endrének, az apának és fiúnak, akik sehogysem tudtak lemondani a halicsi koronáról, bár az puha bársony helyett szúró tövisekkel volt kibélelve.

A hamarjában összeszedett sereg élére, amelynek megint a már kipróbált Türje Dénes volt az első vezére, ezúttal nagyobb nyomaték kedvéért maga a király mindkét fiával, Bélával és Endrével állott. A Kárpátokon való átkelés után az első stáció Jaroslau volt, ahol Viszatics Dávid és Gavriovics Vaszilkó voltak Danilo vezérei. A magyarok közeledésének hírére az orosz sereg kijött a városból s azon kívül ütközött meg ellenfelével, de szerencsétlenül, mert a véres csata a magyarok fényes győzelmével végződött, akik azután a város ostromához fogtak. Itt is Türje Dénes járt elől, akit azonban a falakról kőzápor fogadott. Már éppen fel akart az egyik bástyára lépni, hogy embereinek utat nyisson, amidőn két kő úgy eltalálta, hogy súlyosan megsebesülve alázuhant a mélységbe. Ezzel a roham sorsa is meg volt pecsételve; vezérének tragikus sorsát látva, a magyar had erkölcsi ereje megtörött s a városba való bejutás nem sikerült. Azonban a magyarok elszánt fellépése mégis megtette hatását. A védők bátorsága megrendült s ennek hatása alatt az ostromlottak véleménye kétfelé szakad; Gavrilovics Vaszilko az ellenállás folytatása mellett volt, ellenben Viszatics Dávid a hozzá csatlakozott többséggel a megadás mellett emelt szót s így ő nyomban érintkezésbe lépett a magyarokkal és az orosz csapatok bántatlan elvonulásának feltétele mellett feladta a várost.

Jaroslau alól a magyar sereg Halicsnak vette útját, ahol már ellenállásra sem talált, mert a halicsi bojárok, sőt egész Halics népe mind elpártoltak Danilotól és önként meghódoltak Endre királynak, aki nyomban visszaültette hasonnevű fiát a halicsi trónra.

Hogy azonban a kivívott eredmény ne csak futólagos, hanem állandó legyen, Endre király elhatározta, hogy diadalútját tovább folytatja Ladomér, vagyis Danilo törzsvárosa felé, hogy azt is bevéve, végérvényesen véget vessen Danilo uralmának.

Ladomér szépsége elbájolta Endrét, aki elcsodálkozva jelentette ki, hogy még Németországban sem látott hozzá hasonlót. Emelte a kép nagyszerűségét, hogy a város falain álló orosz vitézek fegyvere vakítóan csillogott a napfényben. A város parancsnoka, az öreg Miroszlav, aki valamikor szintén elszánt és bátor vitéz volt, most megijedt Endre nagyszámú seregének láttára s harc nélkül meghódolván, önként nyitott kaput a magyar vitézeknek.

Ladomérból Endre Belzen és Cservenen át, mely városok szintén önként adták meg magukat, Halicsba tért vissza s miután ott Endre fia részére megfelelően erős védőőrséget hagyott hátra, a sereg többi részével visszatért Magyarországba.

Danilo nem sokáig maradt nyugton és közte és Endre herceg között már a következő évben, 1232-ben ismét fegyveres összeütközésre került a dolog anélkül, hogy döntő eredményt bármelyik fél elért volna. Endre király újból segítségére akart ugyan sietni fiának, de az otthoni dolgok megakadályozták őt eme szándéka végrehajtásában.

Halicsi győzelmes hadjáratából hazatérve, az elbizakodott II. Endre ugyanis újból kezdte pazarlásait és az ország bajaival mit sem törődött. Ezért Róbert esztergomi érsek többször megintette Endrét, de miután az semmit sem használt, 1232 február havában, élve a megújított aranybullában számára biztosított joggal, interdictum, egyházi tilalom alá helyezte a királyt az egész országgal együtt. Ez Endrét rettenetesen lesujtotta, amihez aztán még az is hozzájárult, hogy 1233 tavaszán Jolántha neje is meghalt. „Hanem a már vénülő királynak írja Marczali[1] – oly elasztikus volt a lelke, annyira nem volt képes bármit is komolyan venni, hogy ezt a csapást is hamar kiheverte.[2] Az esztergomi érseket, közvetlen az interdictum után, nagy adományok és kedvezések által iparkodott magához hajlítani. A pápai követtel szemben[3] egy ideig húzta-vonta a dolgot, nem akart úgy feltűnni, mint akinek parancsolnak. Hanem aztán mint rendesen, midőn erős akaratot látott magával szemben, megadta magát kegyelemre.“ Ez abból állott, hogy ép midőn azon volt, hogy újabb sereg élén Endre fia támogatására Halicsba menjen, útközben a bereghi erdőben 1233 augusztus 12-én újabb szerződést[4] írt alá, amelynek megtartására mind magát, mind gyermekeit esküvel kötelezte, sőt arra a királyi főtisztviselőknek is meg kellett esküdniök.

Mindezek a dolgok és az ország nyugati határán keletkezett bonyodalmak okozták, hogy Endre király végkép lemondott halicsi útjáról és csupán segítő sereget küldött Endre fiának.

Utóbbi ennek támogatása mellett az 1233. és 1234. év folyamán változó szerencsével harcolt Danilo ellen, de végre ez kerekedett felül, mert Halics ingatag népe ismét az ő pártjára állott. Endre herceg folyton tért vesztve, már csak Halics város urának tekinthette magát, de már Endre hercegnek és híveinek ez az utolsó aziluma is a végső szükség napjait élte, amidőn Endre herceg 1234 őszén körülbelül 24 éves korában meghalt. Erre Halics városa is megadta magát Danilonak, akinek az összes bojárok meghódoltak, kivéve Szudiszlavot, aki a magyarokkal együtt visszatért Magyarországba.[5]

[1] Id. m. II. 431.

[2] Alig telt el ugyanis egy év és 1234. május 14-én ismét új házasságra lépett estei Beatrix-el, Aldobrandini szép fiatal leányával. (Rolandi Patavin. Chron. III. és Fejér id. m. III. 2. 376–77.)

[3] Ez Jakab praenestei kardinál-püspök volt, akit a pápa a bajok elintézése végett küldött az országba.

[4] A szerződés szövege Katonánál V. 645.

[5] Ipatyevszkaja a 6739. évhez.