Megbízhatatlanság tekintetében az orosz hercegek – ezúttal Msztiszlav, Danilo stb. – szinte túltettek egymáson és a hitszegő orosz bojárok közt Szudiszlav az egyedüli, aki megbízhatóság tekintetében ritka kivétel számba vehető. De ez az egy ember és a rendelkezésre álló csekély magyar védőrség nem volt elegendő ahhoz, hogy a ravasz Daniloval és nagyszámú seregével szemben az újonnan támadt konfliktust Endre herceg előnyére intézhette volna el. Igy aztán megtörtént a nagy baj és szégyen, hogy az amúgy sem igen szívesen látott herceg egész udvarával és csapataival együtt úgyszólván minden komolyabb ellenállás kifejtése nélkül ellenséges kézre került. Még szerencse, hogy Danio nemcsak emberségesen, hanem, bizonyára nem minden számítás nélkül, határozottan gavallérosan viselkedett vetélytársával szemben, amidőn azt, még a halicsiak szemében árulónak tartott Szudiszlavval együtt szabadon bocsájtotta.

Ezzel az emberséges és nagystílű cselekedettel szemben határozottan hálátlansággal kell megbélyegeznünk Endre király eljárását, aki Danilo jóságos cselekedetét azzal viszonozta, hogy nyakára nyomban sereget küldött, nem törődve azzal, hogy ez a sereg a már erősen előre haladt őszi évszakra való tekintettel a Kárpátokban ilyenkor beállni szokott végnélküli esőzések miatt, még mielőtt legelső hadműveleti célját, Halics városát elérné, sok inségnek és nyomorúságnak lesz kitéve.

Hogy mily erős volt a Béla herceg parancsnoksága alatt útnak indított sereg, azt nem tudjuk, de biztos, hogy ezúttal ahhoz lengyel segítő hadak nem csatlakoztak, mert a magyarok eddigi jó barátja, Leszko herceg már nem élt, miután őt még az év elején a pomerániak meggyilkolták, a másik lengyel herceg pedig, a masoviai Konrád nem a magyarokat, hanem azok ellenségét, Danilot segítette.

Nagyon érdekes továbbá, hogy ebben a háborúban először kerültek pogány és megtért húnok egymással szembe; amazok Danilo, ezek Béla oldalán. Hogy utóbbi nem oly gyorsan végzett Halics városával, mint ahogy remélte, az abban leli magyarázatát, hogy lovas sereg erődített városokkal szemben, pláne ostromszerek híján, nem egykönnyen tud sikert elérni. Ezért nem hogy rosszalnók, hanem határozottan helyeselnünk kell Béla ama elhatározását, hogy serege zömét késedelmeskedés nélkül Danilonak gyülekezőfélben levő serege ellen irányította. E helyes elhatározásnak hamarosan meg is lett a szép eredménye Türje Dénes gyönyörű diadala formájában.

Utóbbinak visszatérte után azonban talán jobb lett volna Halics ostromát minden erővel forszírozni és nem lehetetlen, hogy a Daniloval szemben nyert fényes győzelem hatása alatt, nem-e lett volna gyorsan sikere is az újabb erőlködésnek.

De ha már Béla a sereg zömével a támadó művelet folytatását határozta el, modern felfogás szerint helyesebb lett volna, ha célpontul újból a már megvert Danilot, és seregét, nem pedig várost vagy várat választ, mert minden hadműveletnél a hedvezérnek legfontosabb feladatául azt kell tekintenie, hogy az ellenséges hadsereget végkép tönkreverje, aminek hatása alatt aztán az ellenséges városok, várak, sőt egész területek szinte önként hullanak a győző ölébe. Igaz, hogy akkori időben az ilyen felette komoly, országok léte vagy nemléte felett döntő hadműveletek helyett inkább a portyázó, egyes ellenséges vidékeket, városokat és várakat dúló hadviselés volt divatban s így Béla elhatározását, főleg miután azt Luck bevétele nyomán oly szép siker koronázta, legkevésbé sem rosszalhatjuk. Végeredményben azonban Bélának az a tette, hogy Halicsnál az állapotokat nagyon könnyen vette és annak ostromára, illetve csupán körülzárására kelleténél kisebb erőket hagyott vissza, nagyon is megboszúlta magát. Miután most már az évszak előrehaladottságára való tekintettel az időjárásban már csak folytonos rosszabbodásra lehetett számítani, nem csoda, hogy Béla már nem is gondolt arra, hogy szegény halicsi tönkrevert seregcsoportjának segítségére menjen, hanem ahelyett inkább azt nézte, hogy merre térhet vissza legkönnyebben, az ellenség által legkevésbé zavarva, s így leggyorsabban is hazájába.