Msztiszlav hamarosan megbánta, hogy Halicsot az Endre királyon nyert győzelmek dacára újból átengedte az „idegen“-nek. Már azon volt, hogy a tartományt ismét elveszi vejétől és átadja Danilonak, de még mielőtt erre került volna a dolog, 1228-ban meghalt.

Ennek folytán Endre herceg jó másfél évig békében uralkodott egyik legmegbízhatóbb embere, Szudiszlav halicsi bojár segédkezése mellett. Amidőn azonban ennek 1229 tavaszán hivatalos ügyben el kellett utaznia, az elégedetlenek ezt az alkalmat felhasználva, Danilohoz küldtek, hogy jöjjön azonnal és foglalja el Halicsot.

Danilo eleget is tett a meghívásnak és csekély haddal hirtelen Halics alatt termett, de a várost nem sikerült meglepnie, mert a kapukat már zárva találta. Ellenben visszaérkezett közben Szudiszlav és a magyarok és hű halicsiak hadát összeszedvén, Danilo ellen indult, aki az első megrohanás meghiusulta és Szudiszlav birtokának megrablása után a Dnyeszter mögé húzódott vissza, hogy ott a segítő csapatok beérkezését bevárja. Miután Danilo hada csakhamar nagyon felszaporodott, Szudiszlav vele komoly harcba nem bocsátkozott, hanem csak nyugtalanította, csipkedte seregét, amikor éppen szerét tehette. Végre Danilo már oly erősnek érezte magát, hogy bátran megkockáztathatta Szudiszlav és Halics komoly megtámadását, de Szudiszlav nem fogadta el a felkínált harcot, hanem visszavezette hadát Halics falai közé. Danilo most nagy hévvel készült a város ostromára, de ezt a megrémült lakosok be sem várták, hanem önként föladták a várost, minek folytán Endre herceg híveivel együtt, mint annak idején Kálmán király, az oroszok foglyává lőn. Azonban Danilo nagylelkű akart lenni és a herceget Szudiszlavval és a hozzá ragaszkodó többi emberekkel együtt haza bocsájtá Magyarországba.

Endre király Szudiszlav rábeszélésére Halics visszafoglalását határozta el s ezzel a feladattal Bélát, az ifjabb királyt bízta meg, aki 1229 őszén indult útnak. Seregébe Barcz megtért kúnjainak egy részét is beosztotta, mig Danilót, aki az ellene készülő támadás hírére állítólag nagyon megijedt, Kötöny kúnjai segítették.

Béla seregét már a Kárpátokon való átvonulás közben a szakadatlan esőzések és árvizek özöne lepte el és pusztította, de a vasakaratú vezér nem tágított és tovább folytatta útját és bár nagy késedelemmel, de Halics alá ért és a várost megadásra szólította fel. A halicsiak azonban ellenállottak, ezáltal időt engedve Danilonak, hogy ő maga is összegyüjtse seregét Trembovlától mintegy 60 km-re keletre, Kuzmino tájékán.

Béla Türje Dénest küldé Danilo ellen, akit a mondott helység környékén megtámadván, meg is vert s aztán diadallal tért vissza a halicsi ostromló sereghez, amely azonban sehogysem tudott a szívósan védett várossal szemben zöld ágra vergődni.

Végre Béla is megunta a dolgot és Halics ostromának folytatására seregének egy részét visszahagyva, ő maga annak zömével Ladomér belsejébe hatolva, Luckot rohammal bevette és feldúlta. A lakosok legnagyobb része vagy kardélre került, vagy rabságba esett, zsákmányban pedig annyi jutott mindenkinek, hogy „azt nemcsak megolvasni, de még szemmel is megbecsülni lehetetlen volt!“

Bélának e sikeres működése közben azonban Halicsnál baj történt. Az ottmaradt seregrészt a halicsiak megverték és a csapatok nagyrészét leölték, elfogták, vagy a folyóba szorították. Az erről vett szomorú hírre Béla is visszafordult, de már nem tartotta tanácsosnak Halicson át venni útját, hanem mintegy 60 km-rel a nevezett városon alul Kolomea irányában kelt át a Dnyeszteren és aztán minden további hadművelettel felhagyva, a Prút mentén felfelé haladva, a Jabloniczai szoroson, vagyis a mai Kőrösmezőn át tért vissza a rossz utak és a gyilkos idő által erősen megviselt seregével az országba.

Otthon nem annyira a király, mint inkább Endre illette nagy szemrehányásokkal, de a dolgon már egyhamar segíteni úgysem lehetett.