Ime, az Imre és Endre között kiújúlt viszály egész valójában ismét felszínre veti a trónöröklés szabályozatlan és az egész országra és nemzetre nézve felette káros voltát. Mint már ismételten megtörtént, a nemzet nagy többsége ellene volt annak, hogy kiskorú gyermek-király uralkodjék felette és emiatt még a felszentelt királlyal is szembeszállva, inkább annak öccse mellé sorakozott. Ez egy oly gyakran megismétlődő szokása és jellemvonása nemzetünknek, amelyet még a legdrákóibb szigorral alkalmazott ellenrendszabályokkal sem lehetett belőle kiverni.[1]

Ezért nem kísérelte meg eddig egyik királyunk sem, hogy a trónutódlási jogot törvényileg is szabályozza olyan formán, hogy az apát mindig annak elsőszülött fia, még ha kiskorú volna is, kövesse a trónon, ahogyan az többek között Németországban és a görög császárságban, ha nem is mindig, de rendszerint bekövetkezett.

Ezúttal még más oka is volt annak, hogy a nemzet többsége inkább Endréhez, mint Imréhez húzott; ezt az a nagyfokú ellenszenv idézte elő, amelyet Imrének a pápára támaszkodó és az ország függetlenségét nagymértékben veszélyeztető politikája váltott ki. Ez a maga függetlenségét és önállóságát féltő és e tekintetben soha megalkúvást nem ismerő felfogása szintén olyan egyik jellemvonása őseinknek, amely vörös fonalként húzódik végig Magyarország egész történelmén.

Imre király ötletes elhatározása, amellyel a reá nézve súlyos helyzet gordiusi csomóját oly hihetetlen egyszerű módon megoldotta, amellett bizonyít, hogy a legválságosabb pillanatokban valóban többet lehet ésszel, mint erővel elérni.

Más forrás szerint Endre elfogatása csellel történt volna, de ez kevésbé valószínű.[2]

[1] Kinnamosz görög történetíró, aki Mánuel császárt Magyarországba is elkísérte, a következőket írja a magyarok eme bevett szokásáról: „A magyaroknak oly törvényük van, hogy a korona mindig az életben lévő testvéreket illeti… II. Géza ennek a törvénynek a mellőzésével fiára ruházta az uralkodást. – Az a szokásuk is meg van a magyaroknak, hogy ha a fejedelem halálakor gyermekei maradnak, addig, amíg az uralomra jutottnak nincs fia, a legjobb viszonyban együtt élnek a testvérek. De amikor már fia született, akkor azok már nem maradhatnak az országban, csak megvakítva“. Bár ilyen törvényről tudomásunk nincsen, de azért Kinnamosz híven adja vissza az akkori felfogást és szokásokat.

[2] „Eimericus rex Ungarie data fide per religiosos viros fratrem suum dolo captum et catenis constrictum perpetualiter incarceravit“. (Contin. Claustroburg. az 1203. évhez.)