Míg az első két keresztes hadjárat a németeket és magyarokat engesztelhetetlen ellenségekké tette egymással szemben, addig a harmadik keresztes hadjárat a két uralkodó felette tapíntatos és előzékeny viselkedése folytán szoros baráti kapcsot létesített nemcsak a német császár és a magyar király, hanem amennyire egyáltalában lehetett, a két nép között is. A németek most már nem győzték eléggé dícsérni a magyarok bőkezűségét és szeretetreméltóságát, sőt úgy találták, hogy ezúttal még az éghajlat is jobb és enyhébb volt, aztán meg annyi légy, szúnyog, bögöly és kígyó sem bántotta őket annyira, mint annak előtte.[1]

Minden esetre feltűnő, hogy Magyarország, Géza herceg gyenge kíséretétől eltekintve, ezúttal sem vett tevékeny részt a keresztes háborúban, pedig a pápák mindent elkövettek, hogy valamennyi keresztény uralkodó személyesen vezessen hadat a Szentföld felszabadítása céljából. Bélának e távolmaradása dacára nem hogy rosszabbodott, hanem inkább még javult a helyzete és viszonya a mindenkori pápákkal szemben.

[1] Ansbert id. m. 20.