Salaheddin, vagy rövidítve Szaladin Egyptom és Szyria szultánja 1187. julius 5.-én Lusignani Guido jeruzsálemi király hadait megvervén, október 2.-án magát a fővárost Jeruzsálemet is bevette. Ezt III. Orbán pápa annyira a szívére vette, hogy nemsokára rá, október 20.-án bánatában meghalt. Utóda, VIII. Gergely pápa az elveszett Jeruzsálem visszafoglalására új keresztes háborút hirdetvén, abban a nyugat összes keresztény államai részt vettek. A francia, az angol király és Barbarossa Frigyes, a német császár személyesen indúltak hadaik élén a Szentföldre, hogy azt ismét kiragadják a hitetlenek kezéből.

Frigyes császár a Magyarországon át vezető útat választván, 100.000 főt messze túlhaladó seregével 1189. május 24-én érte el a Lajta balpartján a magyar határt és III. Bélával egyetértőleg Pozsonnyal szemben, a Duna jobbpartján ütött tábort.

A sereg átvonúlására és élelmezésére a német császár és a magyar király között az egyezség megköttetvén, a keresztes hadak május 31.-én a mosonyi kapunál átlépték a magyar határt, majd egyrészük a Duna balpartján nyomúlt előre. Megjegyzendő, hogy Béla király nemcsak szabad átvonúlást engedlyezett, hanem megszabott méltányos árakon szabad vásárról és arról is gondoskodott, hogy a folyók, patakok és ingoványok áthidalása által a keresztes hadak útját megkönnyítse. Esztergom, az akkori főváros előtt Béla király is eléje ment 1000 vitéz által kísérve a német császárnak s ez alkalommal neje egy hatalmas sátort, amely még három szekéren is alig fért el, adott át ajándékúl a császárnak. Ez a sátor négy kamrára volt osztható és skárlát szinű posztóval volt fedve. Belűl egész terjedelmében gyönyörű szőnyeg borította és a kárpiton kis fehér vadászkutya volt keleti izléssel behímezve, mintha csak szaladgált volna. Azonkívül egy gyönyörű elefántcsont szék is tartozott a sátorhoz, remek hímzésű vánkossal. Szóval az egész munka olyan volt, hogy a vendégek nem tudtak hová lenni csodálkozásukban. A pompás és bőkezű fogadtatásnak aztán Esztergomban folytatása is volt; többek között két nagy raktár lisztet kapott a császár ajándékba, amely körül oly nagy volt a tolongás, hogy három keresztes vitéz bele is fúlt az isten áldásába. Azonkívül se szeri se száma a mindenféle élelmi és egyéb szükségleti cikkeknek, amelyeket a király ingyen ajánlott fel látogatójának. Ennek közbenjárására és a királyné kérésére Béla király pártütő öccsét, az évek hosszú sora óta fogságban sínylődő Géza herceget is szabadon bocsátotta, de az alatt a feltétel alatt, hogy a keresztes hadakhoz csatlakozik, kíséretül melléje adván Csák Ugrin győri püspököt és 9 ispán vezérlete alatt 2000 magyar vitézt. Majd levitte vendégét a pilisi erdőségen át vadászva Óbudára, a németek szerint Attila városába, aztán még két napig a Csepel szigeten vadásztak. Innen a sereg tovább ment a Drávához, melyen 3 nap és 3 éjjelen át tartott az átkelés. Majd a Száván is átkelve, Péter és Pál napján Belgrád alatt ütöttek tábort. Béla király saját személyére is végig kísérte császári vendégét az országon egy válogatott magyar had élén. A végleges búcsúnál még számos ajándékot adatott át Béla király a keresztes vitézeknek, mely ajándékok értékét az írók 5000 márkára teszik. Viszont Frigyes császár díjtalanul átengedte Bélának összes hajóit, amelyeken seregének zöme Regensburgból a Száváig lejutott.

Eszerint a keresztes had minden baj és félreértés nélkül jutott át az országon, de mihelyt görög területre lépett, a kellemetlenségek és erőszakosságok egész sora várt reá. Béla ugyan mindent elkövetett és közbenjárt vejénél, Izsák görög császárnál, hogy a súrlódások kiküszöböltessenek, de fáradozása nem sokat használt. A két császár között mindig feszültebb lett a viszony; majd midőn a Philippopolisz alá érkezett németek a görögök ármánykodására erőszakos retorziókkal feleltek, a két fél között a nyílt háborúskodás kitörése már csak idő kérdése volt. Erre való tekintettel Béla király megkérte Frigyes császárt, bocsássa haza a magyar kereszteseket, mert nem akarja, hogy csapatjai saját veje ellen harcoljanak. Ezt a kérelmet a németek nagyon rossz néven vették, de azért mégis kénytelenek voltak 1189. november 19-én Drinápoly környékéről a hazakívánkozó magyarokat elbocsájtani, minek folytán Ugrin győri püspök és 6 ispán embereikkel visszafordultak, csak 3 ispán és hozzátartozóik maradtak továbbra is Géza herceg vezetése alatt a német császár hadánál. Ez erőszakkal tört magának utat Thrákián keresztül, ahol a telet is töltötte, azután 1190. március havában a német császár rákényszerítette a bizanci udvart, hogy az átkeléshez szükséges hajókat rendelkezésére bocsássa.[1] Ázsiában aztán Frigyes császár a szeldzsukok ellen nagy csatát nyert, de Jeruzsálemet nem érte el, mert midőn Ciliciában 1190 július 10-én a Szálef folyón át akart úsztatni, az ár elragadta és már csak holttestét húzhatták ki a folyóból. A sereget aztán hasonnevű fia vezette tovább, de ez se látta meg Jeruzsálemet, mert a következő évben pestisben ős is meghalt.[2]

[1] Niketasz Choniatesz, Vita Isaci Angeli Imp. – Wilken, Geschichte der Kreuzzüge. – Ansbert, Hist. de expeditione Frid. Imp. 22.

[2] Más adatok szerint fürdés közben gutaütés érte a császárt. (Wilken, Geschichte der Kreuzzüge. – Raumer, Geschichte der Hohenstaufen. – Annales moslemici, Kopenhága 1789-94.)