A halicsi ügy alaposan el volt rontva azáltal, hogy sem Endre, sem tanácsadói nem találták el azt a helyes bánásmódot, amellyel az idegen érzelmű lakosságot lassan és fokozatosan magukhoz szoktatták, magukhoz édesgethették volna. Ehelyett ép ellenkezőleg a magyarok az erőszakosságok és kegyetlenségek egész sorozatát követték el a halicsiakkal szemben, ami előttük a magyar uralmat mindjobban elviselhetetlenné és kiállhatatlanná tette.

Óriási különbséget találunk e tekintetben, ha ezt a bánásmódot összehasonlítjuk azzal a szinte becézgetés-számba menő előzékenységgel és gondoskodással, amellyel a magyar királyok és azok megbizottai Kálmán óta a dalmát ügyeket és a dalmát lakosságot kezelték. De meg is volt ennek a jótékony eredménye és hatása. Ez volt a nyitja annak, hogy a dalmaták az értük versengő hatalmak közül következetesen mindig a magyarok oldalára állottak.

Mindezeket szem előtt tartva, nem is csodálkozhatunk, hogy a magyar urak a halicsi kérdésben teljes kudarcot és fiaskót vallottak.

A szűkebb hazájához és országához ragaszkodó Rasztiszlav tragikus sorsa valóban megható és nem férhet hozzá kétség, hogy Rasztiszlav önfeláldozó magatartása nagyban fokozta a halicsiak nemzeti érzületének és az idegen uralom alóli felszabadulás vágyának még nagyobb mértékben való fokozódását.

Hogy Lengyelország szívesen állott a német császár ajánlásával hozzáforduló Vladimir támogatására, az a fent említett indokoknál fogva nagyon is érthetővé válik. Halicsra magának Lengyelországnak is fájt a foga s így kapva-kapott az alkalmon, hogy a magyarokat onnan, az oroszokkal karöltve, minél hamarabb, még mielőtt alaposabban gyökeret verniök és berendezkedniök sikerült, kitessékeljék, vagy ha kell, erőszakkal is kiűzzék. Hogy a kérdés végeredményben békés úton oldatott meg, ennek Kázmér herceg is felette megörülhetett, mert ilyenformán nemcsak hogy az erős és hatalmas Magyarországgal kétes kimenetelű konfliktusba, háborúba nem keveredett, hanem ellenkezőleg, szövetségre is lépett vele.

Hogy Vladimir a magyar fenhatóságot elismerte volna, azt expressis verbis egyik kútfő sem említi, de abból a tényből következtethető, hogy a magyar királyok továbbra is megszakítás nélkül éltek a rex Galliciae címével.