Fia uralmának biztosítására III. Béla Kiev fejedelmével, Szvjatoszlavval szerződésre lépett, csakhogy ennek már nem volt semmi hatalma a többi orosz fejedelmek felett, akik egytől-egyig rosz szemmel nézték, hogy Halics magyar, vagyis idegen, nem orosz kézre került. Legjobban izgatott a magyar uralom ellen a kievi metropolita, attól tartván, hogy a magyar uralomnak a katholikus térítés elengedhetetlen következménye leend.

Az elégületlenség nyomán támadt nyílt és titkos fondorlatok viszont Endre kíséretét mind gyanakvóbbá, majd erőszakossá tette, úgy hogy a viszony a magyarok és az oroszok között szemlátomást rosszabbodott.

Az elégületlenek végre abban állapodtak meg, hogy Vladimirkó testvérének Szmolenszkben számüzetésben lévő Rasztiszlav nevű fiát hívják be az ősi fejedelmi szék elfoglalására. Rasztiszlav engedett a meghívásnak és hívei ama bíztatására, hogy a halicsiak otthon tárt karokkal fogadják, csak kevés csapattal indúlt útnak. Halics alá érve, Rasztiszlav megdöbbenve vette észre, hogy ott nemcsak erős magyar had, hanem a halicsiak nagyrésze is ellene foglal állást. De azért azzal a kijelentéssel, hogy nem akar többé idegen földön bolyongani, hanem inkább saját szülőföldjén hal meg, harcba bocsátkozott, mely csak nagyon rövid ideig tartott. A magyarok és a velük tartó halicsiak hamarosan körülfogták Rasztiszlavot, lovát leszúrták, őt pedig megsebesülve cipelték be Halicsba, ahol a lakosság nagy részvéte mellett nemsokára belehalt sebeibe.

A haldokló iránt az összes oroszok részéről megnyilvánult nagyfokú szeretet és ragaszkodás a magyarokat még ridegebbekké és keményebbekké tette, akik az orosz írók szerint „betörtek a házakba, a görög templomokat istállónak használták, lányokon, asszonyokon erőszakot és a népen még sok más kegyetlenséget követtek el“, úgy, hogy csak egy szikra kellett, hogy a kölcsönös gyűlölködés nyílt harcban törjön ki.

Az alkalmat ehhez ama körülmény szolgáltatta, hogy a Magyarországon fogva tartott Vladimirnak, őreinek megvesztegetése révén sikerült Németországba szöknie s ott az udvarnak évi 2000 márka ezüstöt ígért, ha őt visszahelyezi hercegségébe. Azonban a német császár nem akart a dologba beavatkozni, hanem maga helyett II. Kázmér lengyel herceghez (1177–1194.) küldte, aki annál szívesebben vállalkozott Vladimir segítségére, mert sehogy sem volt neki ínyére, hogy a magyarok az ő szomszédságában, Halicsban megvessék a lábukat. A lengyel fejedelem egyik híres vezérét, Miklós krakkói palatinust adta megfelelő csapatokkal Vladimir mellé, akit a halicsiak megszabadítójuk gyanánt tárt karokkal fogadtak. Endre látva a halicsiak ellenszenvét maga iránt és ragaszkodását Vladimirral szemben, a nép haragjától tartva, kivonúlt az országból, amelynek trónját 1190. augusztus 6-án Vladimir foglalta el, akinek a Szuzdalban székelő Vszevolod az oroszok akkori nagyfejedelme is pártját fogta. Ennek közbenjárására III. Béla annak tudatában, hogy Halicsot úgy sem tarthatná meg, megkötötte a békét Lengyelországgal, amellyel egyuttal szövetségre is lépett. E békekötés szerint Béla átengedte Halicsot valószinüleg a magyar fenhatóság elismerése mellett Vladimirnak, aki azt haláláig zavartalanúl birta.[1]

[1] Ipatyevszkaja a 6697. és 6698. évekhez. – Roeppel, Geschichte von Polen. I. 380. – Kadlubeck, Hist. Polonicae IV. 15. – Boguphal id. m. II. 48. – Engel. Geschichte von Halitsch 496.