Az István halálával felmerült trónviszályok közepette szerencsének mondható, hogy végeredményben az ország többsége mégis csak Béla felé hajlott, akinek nagy része volt az ország további megerősödésében, ami elsősorban elsőrendű külpolitikájának volt köszönhető. Nagy érdeme van abban is, hogy az irodalom és művészet alatta lendületnek indult és az ő nagy érdeme, hogy kivált a bíráskodás terén az addig szokásos szóbeliség helyett az írásbeli kezelés és elintézés formája lépett.[1] Minden tettén meglátszik az a törekvése, hogy nemzetét, népét boldoggá, országát hatalmassá tegye.

Külpolitikai sikerei leginkább abban domborodnak ki, hogy míg Mánuel görög császárral annak élete fogytáig ígéretéhez és esküjéhez híven a jó viszonyt fentartotta, a görög trónváltozást – bár ezáltal adott szavával bizonyos tekintetben ellentétbe jutott, – mindjárt felhasználta arra, hogy az országtól korábban elszakított részek ismét visszacsatoltassanak. A másik hatalmas császárral, Barbarossza Frigyessel szemben a családi összeköttetések révén ért el kiváló eredményeket dacára annak, hogy ugyanakkor a császár egyik kedvelt vazallusának, Henrik osztrák hercegnek országát haddal támadta meg. Mindjárt itt jegyezhetjük meg, hogy az 1185-ben trónralépett Angelosz Izsák görög császár Béla király leányát vevén nőül, a két uralkodóház között a kapocs csakhamar barátságossá és bensővé vált. Amidőn pedig Béla neje 1183 körül meghalt, követséget küldött Angliába II. Henrik királyhoz, hogy annak unokáját, Oroszlán Henrik alig 8 éves leányát a maga számára megkérje. Miután az angol udvar húzta-halasztotta a dolgot, Béla utasította követeit, hogy Párizsba Fülöp Ágost francia királyhoz menve, annak hugát, Margitot kérjék meg, aminek aztán tényleg házasság lett a vége.[2] Végül midőn Imre menyasszonya 1184-ben meghalt, a pápa közbenjárásával II. Alfonz aragóniai királynak leányát, Constanciát szerezte meg neki feleségül.

„Alig volt tehát Európában dinasztia, – írja Marczali,[3] – mely közeli rokonságban ne állott volna az Árpádokkal. Régi királyaink többnyire cseh, lengyel, orosz, szerb, német feleségeket vettek, míg olasz is csak Kálmán ideje óta for-fordult elő. Most a legtöbb kapocs nyugathoz fűzi királyainkat. Ebből következik aztán, hogy Magyarország ügyeit nyugaton is nagyobb figyelemre méltatják mint eddig. Éppen a görög befolyás korának végén kezd hazánk teljesen belépni – egyházilag és politikailag – a nyugati nagy állami közösségbe.“

E felette szép és kedvező külső eredmények kialalkulásához nagymértékben hozzájárult, hogy Béla az ország belsejében a trónviszályoknak erélyes kézzel való elintézése után, szigorú rendet és fegyelmet honosított meg.

A Henrik ellen viselt határmenti rabló és pusztító hadjárat, mostani szemüvegen át nézve, tisztán magán, illetve dinasztikus háttérrel bíró és bosszúvágyon alapuló sajnálatos műveletnek mondható, bár az akkori időben az ilyen határvillongások elég gyakoriak voltak és emlékük ép oly gyorsan múlt el, mint a nyári zivatarnak, jégverésnek kellemetlen utóhatása.

[1] Kézai id. m. II. c. 4. – Thuróczy id. m. II. 69.

[2] Bouquet. Recueuil des Historiens de France. XVII. 466.

[3] Szilágyi-Marczali id. m. II. 318.