Mánuelnek III. Istvánnal kötött megállapodása folytán IV. István egyelőre mit sem remélhetett a görög udvartól s így 1164. elején a Parmában időző Barbarossa Frigyeshez ment és évenként 3000 márka ezüstöt igért neki, ha számára Magyarországot megszerzi. Ámde időközben III. István követei évi 5000 márkát ajánlottak a császárnak s így ez természetesen utóbbinak fogta pártját. Ily körülmények között IV. István leverten tért vissza Görögországba, de azért nem esett kétségbe, mert tudta, hogy ha Mánuelnek az országot hűbérképen felajánlja, amit tényleg meg is tett, akkor a császár végeredményben még sem hagyja őt támogatás nélkül, ha esetleg bajba kerülne.

Ugy is történt. IV. István nemsokára Görögországba történt visszaérkezése után ismét betört a Szerémségen át Magyarországba, de ott csakhamar III. Istvánnak jóval erősebb seregével találta magát szemben, kihez lassan az ő híveiből is mindig többen átpártoltak. Az erről értesített Mánuel nyomban a Szerémségben termett, ahova Béla herceget is magával vitte. A Szerémségből IV. István kisegítésére Kontostefanosz Andronikoszt küldte át a Dunán, aki ki is vágta a trónkövetelőt szorult helyzetéből, maga a császár pedig ezalatt a szokott ravasz módon megkezdte az alkudozásokat. Nem is tagadta, hogy IV. Istvánt is meg akarta menteni, de főcélja megjelenésének, úgymond, hogy Béla herceg veszélyeztetett örökségét biztosítsa. Miután a magyarok ezt kiadni nem voltak hajlandók, Mánuel seregével Péterváradnál, mások szerint Bánmonostornál szintén átkelt a Dunán és Bács tájékán egyesült IV. István seregével. Előlük III. István a Tisza mögé húzódott vissza csapataival.

Eufrozina, III. István anyja, a Barbarossa Frigyes által időközben királlyá kinevezett II. Vladiszlav cseh herceget kérte fel segítségre, akinek legöregebb fia, Frigyes, II. Géza leányát bírta nőül, második fia, Szvatopluk pedig ép most jegyezte el III. István nővérét. Vladiszlav fiával, Frigyes morva herceggel sietve jó nagy sereggel útnak indult Magyarországba, amelyen gyújtogatva, rabolva haladtak végig, mígnem Bácstól északra III. Istvánnak újból a Tiszán átkelt seregével egyesült, amelyben német zsoldosok, sőt oroszok is voltak, akiket Jaroszlav halicsi fejedelem, Vladimirkónak fia küldött, lévén az ő leánya III. István jegyese.

Mánuel a rettenetes híréről közismert cseh sereget látván maga előtt, hamar alkudozásokba kezdett, közben pedig hogy veszedelmes helyzetéből – előtte a hatalmas ellenséges sereg, mögötte a Duna – kiszabaduljon, seregét visszarendelte a Duna jobb partjára. IV. Istvánt is hívta magával, de az nem akart szótfogadni s így annak védelmére Kalufész Nikeforosz parancsnoksága alatt serege egy részét is visszahagyta. Ez szintén rá akarta beszélni IV. Istvánt a visszavonulásra, de hiába, s így valami kigondolt ürügy alatt csak ő maga hajózott át a Dunán.

Végre III. István és II. Vladiszlav serege is felkészült a támadásra és közelebb vonult a bácsi ellenséges táborhoz. Most aztán IV. István maga is belátván, hogy ily hatalmas túlerővel a harcot sikerrel felvenni képtelen, az éj leple alatt seregével együtt szintén átmenekült a Dunán. Harmadnap végre a magyar-cseh sereg, élén Vladiszlav csapataival megkezdte a támadást, amidőn kiderült, hogy a ravasz Mánuel Istvánnal együtt kisiklott körmeik közül, de azért mégis a majdnem teljesen elhagyott táborra vetették magukat s a még ott talált görögöket elfogták, vagy felkoncolták és zsákmányul ejtették többek között IV. István zászlóját is. II. Vladiszlav az elhagyott görög tábor közepén ütötte fel sátrát, amelyre diadalmas lobogóját is kitűzte.

Az előnyomulást a Dunán át azonban sem Vladiszlav, sem III. István nem folytatta, mivel Mánuel most már gazdag ajándékokkal ellátott fényes küldöttséget küldött a csehek királyához, kérve őt, járjon közbe, hogy ő megkapja Béla herceg örökségét s akkor nincs többé értelme közte és a magyarok között a háborúskodásnak. És a jó magyarok Vladiszlav rábeszélésére megint léprementek, kiszolgáltatták Dalmáciát és Horvátországot Mánuel ama ígérete ellenében, hogy nem fogja többé engedni, hogy IV. István az országot háborgassa. Ez alapon a béke kölcsönös esküvel meg is köttetett, mire Vladiszlav mind magyar, mind görög részről gazdag ajándékokkal elhalmozva, visszatért országába, Mánuel pedig tényleg kijelentette IV. Istvánnak legalább formailag, hogy többé az ő segítségére ne számítson.[1] De sem ez a kijelentés, sem a letett eskü nem gátolta Mánuelt abban, hogy a Szerémségben visszamaradó IV. István támogatására Nicephorus Chalupes parancsnoksága alatt jókora sereget küldjön. Egyidejűleg Dukász János vezérét megfelelő sereggel és azzal az utasítással küldte Dalmáciába, hogy azt jó vagy rossz szerivel Béla számára elfoglalja, Spalato, Trau, Sebenico, Scardona rövid időn belül ellenállás nélkül meg is hódoltak s pédájukat az ország belseje is követte, úgy, hogy 1165. folyamán 57 város, vagyis egyszóval egész Dalmácia Magyarországtól elszakadván, görög uralom alá helyezte magát.

[1] Kinnamosz id. m. 224. – Chronicon Vincentii Pragensis 681. – Palaczky id. m. I. 449. – Contin. Cosmae Pragensis az 1164. évhez.