Az 1155. évi belgrádi csatát követő évben már kora tavasszal úgy a magyar, mint a görög sereg megint a Dunánál volt. Mánuel ezúttal nagy hajóhadat is vitt magával, hogy annak segítségével a sereget a Dunán átszállíthassa. Azonban ezúttal még összeütközésre sem került a sor, mert a megindult béketárgyalások hamarosan eredményre vezettek. A béke öt évre szólt és a békepontok legfontosabbika az volt, hogy mindkét fél kölcsönösen kiadja a foglyokat és a zsákmányt és jövőben egyikük sem fog idegen trónkövetelőket vagy elemeket pártfogásába venni.[1]

Mindez azonban nem gáltolta Mánuel császárt, hogy júliusban követséget küldjön Frigyes császárhoz, felszólítva őt, hogy szeptember havában közösen törjenek be Magyarországba. De a német császár azt adván okul, hogy szeptemberig úgy sem tudna felkészülni, nem tett eleget Mánuel kérésének. Nemsokára ezután a görög udvar újból annyira belekeveredett a sziciliaiak és szeldzsukok elleni harcokba, hogy Mánuelnek Géza életében már nem jutott ideje, hogy Magyarország ellen sereget vezessen. Sőt a fenti 5 évi békeszerződés lejárta után a két uralkodó 1161-ben ujabb 5 évi fegyverszünetet kötött egymással.

Az 1156-iki magyar-görög béke István herceg sorsát is eldöntötte. Géza hajlandó lett volna őt országába visszafogadni, de a főurak határozottan ellenezték, hogy „az ádáz ellenség, a békebontó“ az országba visszatérjen. Konstantinápolyi tartózkodásának a történtek után nem lévén többé értelme, Barbarossa Frigyeshez ment, hogy őt bírja rá a Géza elleni fellépésre. A német császár utóbbitól 1157. augusztus havában kért is felvilágosítást az ügy mibenlétére vonatkozólag s ekkor a követek útján felvett tárgyalások folyamán kiderült, hogy István panaszai és kívánságai merőben alaptalanok[2] s így a tárgyalások eredménye inkább az lett, hogy a német császár elejtette Istvánt, akit kívánságához képest Velencén át újból Konstantinápolyba küldött vissza, a magyar követek pedig „gazdag ajándékot adva, kapva“ azzal a kedvező hírrel tértek vissza, hogy szent a béke Magyarország és Németország között.

Ezt a békés megegyezést Németországgal Géza mindenekelőtt arra használta fel, hogy Zárát, mely II. István ideje óta Velence birtokában volt, visszafoglalja.[3]

Frigyest főkép az tette a békére hajlandóvá, hogy neki ép akkor a lengyelekkel és olaszokkal akadtak bajai és kellemetlenségei és Géza a béke megpecsételéseként 1158. nyarán 600 „lövő székelyt“ küldött Lombardiába a német császári hadsereg támogatására s ezek tevékenyen közreműködtek Lombardia fővárosának, Milanónak ostromában, amelynek következtében az 1158. szeptember 8-án meg is adta magát.[4]

Barbarossa Frigyes még egy baráti szívességre kérte Gézát. 1159-ben meghalt IV. Hadrián pápa s utódjává a bibornokok többsége a német császárellenes párt fejét, Rolandot választották meg III. Sándor név alatt pápává. Azt kívánta tehát Frigyes, hogy Géza is III. Viktor-pártinak vallja magát. Eleinte Géza hajlott is a kérésre, de később, alig egy év mulva, ismét III. Sándor hivévé vált. Ezért Frigyes meg is haragudott és megszüntette a barátságos viszonyt Gézával, szinte örömöt színlelve azon, hogy „egy ily megbízhatlan szövetségestől megszabadult“.

Végül még egy a németországiakkal kapcsolatos eseményről kell megemlékeznünk. A regensburgi döntés után Belus nádorispán állítólag azért, mert nagyon pártját fogta István hercegnek, 1158 derekán megvált állásától és második hazáját, Magyarországot ismét felcserélte Szerbiával, ahol a Mánuel által folytonos háborgásai miatt állásától megfosztott testvére, Primiszlav helyett átvette az ország kormányát. Helyette Magyarországon Apa lett a nádorispán.

[1] Kinnamosz III. 19. 131.

[2] Az 1158. január havában Regensburgba tárgyalásra megjelent magyar követek többek között Istvánt „az ép test ama beteg részének nevezték, amelyet le kell vágni, hogy az egész test, Magyarország, el ne pusztuljon“.

[3] Muglen id. m. 52. fej.

[4] Ragewin (Freisingi Ottó folytatja), Gesta Frid. Imp. III. 423.