A magyar hadak oroszországi hadműveletei részben a nagy távolságok, részben a felette kedvezőtlen terepviszonyok (nyáron nagy szárazság, por, vízhiány, tavasszal és ősszel áthatolhatatlan mocsarak és egyéb vizi akadályok) miatt kivétel nélkül mindig a nehéz vállalatok jellegét öltötték magukra. Hozzájárult még ehhez a felette kellemetlen stratégiai helyzet, amennyiben az ellenséges szövetségeseknek több csoportban álló hadai helyes összeműködés mellett egyszerre több oldalról veszélyeztették és támadhatták meg a közbeszorult és hazájától távol minden segítségtől elvágott és számra kisebb magyar seregcsoportot. Szerencsére az orosz ellenfelek – György, András, Vladimirkó – nem tudták kellőleg kihasználni az általános helyzet nyujtotta stratégiai fölényüket s így Izjaszlav céltudatos, merész és bátor elhatározása meghozta számára a kedvező eredményt. De erre a merész elhatározásra, vagyis arra, hogy a hátát fenyegető Vladimirkó ignorálása mellett minél gyorsabban a főellenséget képviselő Györgyre vesse magát, csakis a magyarok jóakaró hozzájárulása és hathatós támogatása képesítette Izjaszlavot. Ha tekintetbe vesszük, hogy eddigelé a magyar csapatok és azok vezetői sohasem mutattak valami nagy kedvet az Oroszországban való háborúskodásra, ezt az 1151. évi ritka kivételes esetet külön ki kell emelnünk. De ez aztán fényes eredménnyel is járt úgy erkölcsi, mint a Kievben kapott sok értékes ajándék révén, anyagi tekintetben is.

A sopagini vagy szaponyigai eset eléggé sajnálatos, de annak maguk a magyarok voltak okai a mértéktelen italélvezet révén. De ép ezért ez az epizód nem a magyar fegyverbecsületre, hanem egyik rossz tulajdonságuk miatt, csak magukra az abban résztvett magyarokra hozott szégyent.

Izjaszlav folytonos segélykérése és Géza királynak szinte gyengeségszámba menő készsége, amellyel sógorának kérelmét mindannyiszor teljesítette, úgyszólván tipikus jelenséggé válik. A király, vagy talán jobban mondva Belus nádorispán hatalma és tekintélye már nagyon megerősödhetett, hogy úgy a nemzet, mint annak hadereje hangos szó és ellenkezés nélkül beleegyezett és beletörődött uralkodója és legfőbb parancsnoka intézkedéseibe. Ez a feltétlen engedelmesség, mint valami különös dolog feltünt Freisingi Ottónak is és azt nyomatékosan ki is emelte fentebb közölt leírásában.