A Bouillon Gottfried által alapított jeruzsálemi királyság 1144. végén, amidőn a mozlimok a királysághoz tartozó edessai grófság elfoglalása után magát Jeruzsálemet fenyegették, nagy veszélyben forgott,[1] miért is III. Jenő pápa új keresztes háborút hirdetett, amelynek vitézei közé nemcsak hercegek és grófok, hanem utóbb VII. Lajos francia király, majd clairvauxi Bernát elragadó szónoklata által feltüzelve, 1146 végén III. Konrád német császár is beállott. Magyarországot, bár már nem állott oly távol a mozgalomtól, mint félszázaddal ezelőtt, Kálmán idejében, leginkább abból a szempontból érdekelte az újabb láz, mert a keresztes hadak zöme rajta keresztül igyekeztek a Szentföld felé.

Az első csapatot, mely 1147 június elején lépte át a magyar határt, Konrád császár vezette, akinek mintegy 70.000 főnyi hadához oly nagy számú csőcselék csatlakozott, hogy a keresztes had száma még a 200.000 embert is meghaladta. Géza király elég barátságosan fogadta a császárt népével együtt, de azok még a mult évi események hatása alatt sokszor kimutatták ellenséges indulatukat a magyarok iránt. Azért nagyobb összeütközésre ezuttal nem került a dolog, valószínüleg azért, mert tudták a németek, hogy Géza király az átvonulás tartamára országa egész haderejét készenlétbe helyezte.

A krónika, talán kissé túlozva, nem valami barátságosan emlékszik meg erről az átutazásról, mindván:[2] „Konrád császár Magyarországon nem úgy jelent meg, mint Krisztus zarándoka, hanem zsarnok és rabló módjára. Kérelem örve alatt sok pénzt csikart ki, úgy hogy nem volt Magyarországon anyaegyház, vagy monostor, amely félelmében a zsarolóknak pénzt nem adott volna.“

Sokkal jobb emléket hagytak vissza a franciák, akiket nemsokára azután VII. Lajos király vezetett. Ez a keresztes had szintén 70-80.000 főnyi lehetett, de csőcselék nem követte. „A császár után – mondja ugyancsak a fenti krónika – Lajos, a franciák jeles királya következett, még pedig mint Krisztus zarándokához illik, emberségesen, miért is Géza király nagy tisztességgel fogadta, egyideig vendégül látta és komasági viszonyba is lépett vele. Majd midőn elment, sok ajándékkal halmozta el, minek megtörténte után a francia király seregével az ország minden megterhelése nélkül ment át Magyarország határán Görögországba.“

Ezt a barátságos viszonyt azonban mégis megzavarta egy kellemetlen incidens. Géza király egy Györk nevű vitézétől megtudta, hogy Borics a trónkövetelő, szintén a francia király kíséretében van, mint később kiderült annak tudta nélkül. Erre Géza király rögtön megkérte Lajost, adja ki neki halálos ellenségét. Amint Boricsot keresni kezték, a zajra az kiugrott ágyából és úgy, ahogy volt, félig meztelenül Lajos király lovára kapva, el akart menekülni. Ez a Képes Krónika és Thuróczy adatai szerint sikerült is, ellenben más forrás szerint[3] máskép végződött a dolog. A király lovásza Borics szándékát észrevéve, ellenkezni, kiabálni kezdett s az összecsődült emberek Boricsot tolvajnak nézve, legyűrték, össze vissza verve és megkötözve Lajos király elé vitték. Ez mikor megtudta, hogy kivel van dolga, tisztességesen felöltöztette és másnapig magánál tartotta. Ekkor a francia püspökök és főurak tanácsa akként határozott, hogy Lajos király minden áron tartsa meg a szövetséget a magyar királlyal, de Borics életét is mentse meg, mert egyaránt bűn volna: a barátjával kötött frigyet megszegni, avagy embert kiadni, hogy azt kivégezzék. Ezt ugyan Géza zokon vette, de utókövetkezménye a dolognak nem lett. VII. Lajos Boricsot bántatlanul magával vitte Görögországba.

[1] Wilken, Geschichte der Kreuzzüge. – Guilhelmus Tyrius, Gesta Dei per Francos, XVI. 889. – Desguignes II. 406.

[2] Bécsi Képes Krónika 71. és Thuróczy krónikája c. 66.

[3] Odo de Deogilo, De Ludovici VII. Francorum regis profectione in orientem. Migne Patrologia Latina 185. köt. 1208.