Przemysl urának, Volodárnak halála után, aki ellen Kálmán 1099-ben szerencsétlen háborúját viselte, annak birtokán két fia, Rosztiszlav és Vladimir osztozkodott; előbbi Przemyslt, utóbbi Svenigorodot kapta osztályrészül. Utóbb a két testvér összeveszett és Rosztiszlav a kievi nagyfejedelemre, II. Vladimirra támaszkodva, testvére részét is magához akarta ragadni, mire Vladimir szorultságában Magyarországba menekült és II. Istvánhoz folyamodott segítségért, aki szívesen ragadta meg az alkalmat, hogy az atyja által Oroszországban szenvedett vereséget megboszulja. Ezért Vladimirt, amíg ő maga nagyobb sereg élén útnak indulhat, 3000 fegyveressel nyomban visszaküldta Svenigorodba, hol azok az ugyancsak Vladimirt segítő cseh és lengyel csapatokkal együtt sikerrel állottak ellen az ellenség minden támadásának, úgy, hogy az nemsokára Przemyslbe húzódott vissza. Közben István is megérkezett hadával és Thuróczy[1] előadása szerint nyomban hozzálátott Przemysl ostromához és a várat szerencsésen be is vette. A magyar urak sajnálván vesztegetni az ország erejét oly háborúra, amelyből sem maguknak, sem az országnak semmi haszna nincsen, már eddig is csak immel-ámmal követték a királyt, de most, amikor István Prsemysl bevétele után Kiev alá akarta őket vezetni, az eddig elfojtott bosszúság nyilt ellenállásban tört ki. Az urak ugyanis egybegyűlvén, tanácsot tartottak s elhatározták, hogy idegen ügyért ők tovább nem harcolnak. Ezt a határozatot a Pázmán nemzetségbeli Kozma tolmácsolja a királynak, egyszersmind kijelentvén, hogy ők tovább nem harcolnak, hanem hazatérnek hazájukba. Ezek után István sem tehetett egyebet, mint hogy elfojtott haraggal maga is visszatért Magyarországba. Itt aztán iszonyú kegyetlenséggel állott bosszút az engedetlenség vezetőin.[2]

A Bécsi Képes Krónika[3] kissé másképen adja elő ennek a hadjáratnak egyes fázisait. Mindenekelőtt az elűzött és István királytól segélyt kérő Vladimirt nem tudni mi okból Bezen-nek nevezi és az István által megostromolt várat nem nevezi meg, de Pauler szerint[4] az állítólag Ladomer (Vladimir)lett volna. A krónika szerint még a vár ostroma közben történt, hogy Bezen herceg, aki alatt nem is Vladimirt, hanem Jaroszlavot kell érteni,[5] az egyik nap kora hajnalán a vár körül járt, hogy kikémlelje, hol kellene megtámadni a bástyákat. Eközben a várbeliek kirontottak a magyarokra; a herceg megtámadta a kirohanókat, de ezek férfiasan harcoltak és őt halálosan megsebezték.[6] Amint a király meghallotta, hogy a herceg elesett, nagy haragra gyulladt és megparancsolta a magyaroknak, hogy még aznap vívják meg a várat, mert vagy győzniök, vagy meghalniok kell. Erre a magyar főurak tanácsot tartottak és így szóltak: Ugyan minek és miért haljunk meg?! Ha elfoglaljuk a hercegséget, ugyan kit tesz meg közülünk a király hercegnek? határozzuk tehát el, hogy nem vívjuk meg a várat és mondjuk meg ezt a királynak, mert ő ezt főembereinek tanácsa nélkül rendelte el. Ezután elmentek a királyhoz és két oldalt felállva, a Pázmán nemzetségbeli Kozma a király elé állva, így szólt: „Uram! Mit cselekszel? Ha seregeddel, vitézeid halálának árán foglalod el a várat, kit teszel ide hercegnek? Főembereid közül senki sem vállalja. Mert ugyan ki hagyná ott országát ezért a hercegségért? Mi jobbágyok nem fogjuk megvívni a várat: ha akarod, vívd meg magad! Mi pedig hazamegyünk és más királyt választunk magunknak!“ Erre a hírnökök az urak parancsára kihirdették a táborban, hogy készüljenek fel, mert mielőbb visszatérnek Magyarországba. Amint tehát a király látta, hogy katonasága őt cserbenhagyja, szintén visszatért országába“.

E hadjárat folyamán ismerkedtek meg a magyar főurak, majd István is Borissal, Kálmán elkergetett nejének fiával, aki annyira megtetszett Istvánnak, hogy közbenjárására III. Boleszlav, a lengyel herceg leányát nőül adta hozzá és egyúttal halicsi fejedelemnek is megtette.[7]

[1] Thuróczy II. c. 63.

[2] Thuróczy II. c. 63.: „Super homines cocturas cum stercore equino faciebat fieri: cereos magnos in fundamentum hominis stillare faciebat“. (Magyarul: Emberekre lóganéjből tüzet rakatott és emellett főzetett; az emberek alfelébe pedig nagy égő viaszgyertyákat csepegtetett.)

[3] Bécsi Képes Krónika c. 68.

[4] Pauler id. m. I. 299.

[5] Strahl, Geschichte Russlands, I. 209.

[6] A régi krónikások közül Dlugoss, Hist. Poloniae, VI. 425. Nesztor krónikájának folytatója és Boguphal, Chronic, Poloniae stb. István király két orosz hadjáratáról, az 1123. és 1127. éviről tesznek említést és Jaroszlav herceg elestének körülményeit ezek nyomán Pauler id. m. I. 300. oldalán következőleg adja elő: „Történt azonban, hogy Jaroszlav egy vasárnap kora reggel csak harmadmagával a város körül járt, hogy kikémlelje és oly közel lovagolt, hogy bekiálthatott vetélytársára és az őrségre: „E város az enyém! ha meg nem nyitjátok és meg nem hódoltok, holnap erővel veszem meg!“ Ezalatt két lengyel a városból kijött, hátába került s egy híd alá rejtőzött, melyen Jaroszlavnak visszamenőben át kellett menni és mihelyt odaért, kirohantak és a viadalban lándzsával átszúrták. Emberei félholtan vitték vissza a táborba és éjjelre kiszenvedett “.

[7] Engel, Geschichte von Halitsch und Wladimir, Halle 1906. 457. – Boguphal id. m.