A XI. század vége felé a sok fejedelemségre tagolt Oroszország örökös polgárháborúk színhelye volt. Az orosz fejedelemségek, illetve fejedelmek közül legközelebb estek Magyarországhoz a Przemyslben székelő Volodár és a Trembovlában uralkodó Vaszilko, akik ellen már László király is hadat vezetett.[1] Ezektől északra Vladimirban Igorevics Dávid, Kievben pedig II. Szvjatopolk volt az úr, aki, mint nagyfejedelem, egyúttal bizonyos tekintetben egész Oroszországnak is feje volt. Szvjatopolk unokatestvérével, Igorevics Dáviddal összejátszva, elfogták és megvakíttatták Vaszilkot s midőn ezért a többi orosz fejedelem felzúdult, Szvjatopolk mindent Igorevics Dávidra kent s így ő a rokonok megbízásából Igorevicset elkergetvén, Vladimirt hatalmába kerítette és azt törvénytelen fiának, Miszlavnak adta át. Innen tovább menve Volodárt akarta megfenyíteni, de ez ellentállt és Szvjatopolkot nyílt csatában keményen megverte. A nagy fejedelem erre szorultságában fiát, Jaroslavot, László király vejét, Kálmánhoz küldte segítségért.

Miként László, úgy Kálmán is leginkább azért nagyon haragudott Vaszilkora és Volodárra, mert azok minduntalan átengedték fejedelemségükön a Magyarország északi részeibe rablás céljából betörő kún csapatokat, melyekhez mindannyiszor oroszok is csatlakoztak. A kedvező alkalmat felhasználva, Kálmán 1099. április végén fel is kerekedett, a rettenetesen túlzó orosz források szerint 80.000, a többi források szerint 8000 emberrel s Przemysl alá érve a benne levő Volodárt Igorevics Dávid feleségével, Lankával együtt bekerítette. Ekkor a krónika szerint[2] „Lanka elébe ment a királynak és lábaihoz borulva, sírva könyörgött, ne tegye tönkre az ő népét. De a király nem hallgatott rá s amikor az még jobban kezdett könyörögni, lábával megrúgva, eltaszította magától, mondván, nincs semmi szükség arra, hogy asszonyi sírás a királyi felséget csúffá tegye. Erre Lanka visszavonult és a mindenható Istentől kért segítséget.“ Ez tényleg meg is érkezett, mert férje, Dávid időközben a kúnokhoz ment, akik Bonyák[3] híres vezérük alatt 300 lovast – ami tendenciózus kicsinyítésnek látszik – adtak melléje. Bonyák és Dávid titokban a vár közelében ütöttek tábort és másnap hajnalban meglepőleg megtámadták a magyarokat, még pedig kún, vagyis a régi magyar harcmód szerint.[4]

A támadás lefolyását erős túlzással Nesztor krónikája[5] a következőképen adja elő: „Utközben éjjel megháltak, éjfélkor pedig Bonyák felkelt, eltávozott a seregtől és farkas módjára kezdett üvölteni. Csakhamar válaszolt neki egy farkas, majd több farkas ordított. És amidőn visszatért így szólt Dávidhoz: „holnap legyőzzük a magyarokat!“ Reggel Bonyák csatarendbe állította seregét és azt három részre osztván, megkezdte támadását. Altunopát (Altun apa) 50 emberrel előre küldte színlelt támadásra, Dávidot a középen helyezte el a zászlóval, a maga legénységét pedig a két szárnyra osztotta be. A magyarok ellenben tömött sorokban állottak; lehettek vagy 100.000-en. (?!) Altunopa az első magyar hadsorral összecsapott és midőn emberei kilőtték nyilaikat, megfordultak, elszaladtak, a magyarok pedig üldözték őket, úgy, hogy üldözésük közben elhaladtak Bonyák mellett. Erre ez hátukba fordult, Altunopa pedig visszafordult és most összevagdalták a magyarokat, mintegy labdázva velük, mint ahogy a sólyom szokta űzni a csókákat. A magyarok megfutamodtak és sokan belefúltak a Vjagr és a San vizébe. A San mentén a hegy mellett futva egyik a másikat beleszorítá a folyóba..Az üldözés és kaszabolás teljes két napon át tartott. Azt mondják, hogy 40.000 magyar pusztult el; közöttük Kupán püspök és sok más országnagy “.

Kiegészíti ezt a magyar krónika[6] következő részlete: „Ezalatt a ruthének sürgető kérésére Mirkoddal sok kún jött segítségükre. Ezek éjjel felkelve, kora hajnalban reácsaptak a király táborára és kegyetlenül szétszórták és öldösték seregét. Magyarország nemesei pedig mindenfelől körülállták a királyt és megvívhatatlan kőfal gyanánt védték személyét… A király és hada gyors futással menekültek vissza Magyarországba, a kúnok pedig elrabolták a király kincsét és foglyul ejtették mindazokat, akik nem bírtak elég gyorsan elmenekülni. Oly nagy volt ott a vérontás, hogy ritkán szenvedtek a magyarok oly nagy vereséget, mint ezúttal. Az erdőkbe menekült magyarok éhségükben még csizmáik talpát is megsütötték és megették“.[7] Két püspök, Koppány és Lőrincz és ugyanannyi ispán, Eszény és Gyula sok más magyar nemessel együtt halva maradtak a csatatéren.

[1] Lásd a 18. oldalon.

[2] Bécsi Képes Krónika 65.

[3] A Bécsi Képes Krónika szerint Mirkod jött igen sok kúnnal Volodár segítségére.

[4] Pauler idm. m. II. 11. következőleg jellemzi a kúnokat: „Nemez sátrukban lehetett találni bársonyt, aranyat, de nem kenyeret. Eledelük még csak tej, sajt, tejben főtt rizs- vagy köleskása és hús volt, melyet gyakran a nyereg alatt puhítottak meg és nyersen ettek. Ha kiindultak, volt mindegyiknek 10–12 lova, melyeken felváltva nyargaltak; a harcban hurkot, kampót használtak, hogy az ellenséget lováról lerántsák“.

[5] Nesztor Krónikája az 1097–1098. évhez.

[6] Bécsi Képes Krónika 65.

[7] Egyébként lásd még: Thuróczy, II. 60. – Pozsonyi Krónika az 1100. évhez. – Karamsin, Geschichte des russischen Reichs, II. 106. – Dlugoss, Hist. Polon. IV. 326.