Ügyeit a keresztesekkel elvégezvén, Kálmán király úgylátszik mindjárt a Száva mellől újból Horvátországba csapott át, hogy a velencei dogeval a Dalmáciára vonatkozó kérdést véglegesen tisztázza. Nem biztos, de valószínű, hogy utóbbival az apuliai hadjárat megindításakor olynemű megállapodás jött létre, hogy Dalmáciának Záráig terjedő része Velence birtokában marad, az onnan tovább délkeletre fekvő rész megszállására pedig alighanem Kálmán nyert mandátumot, mert biztos, hogy 1096. őszén a király már hosszabb ideig Bjelográdban (Ó-Zárában, Zara vecchiában), vagy mint a magyarok nevezték Tengerfehérvárban tartózkodott. Innen Roger Szicilia fejedelmének követek útján szövetséget ajánlván, egyúttal megkérte egyik leányát, Buzillát. Rogert nagyon meglepte Kálmán ajánlata, mert hiszen még az imént a legellenségesebb indulattal viseltetett vele szemben. Ezért ellenköveteket küldött az akkor már Magyarországba visszatért Kálmánhoz s azok útján kijelentette, hogy hajlandó az ajánlatot elfogadni, de kéri, hogy a továbbiak megbeszélése végett bővebb felvilágosításokkal ellátott követeket küldjön hozzá a király, minek folytán Harduin győri püspök és Tamás főispán nyomban el is indultak Sziciliába.

A szövetség és a házassági szerződés ezek után megköttetvén, Roger 1097. május havában 300 lovag kíséretében átszállítá leányát Bjelogradba, ahol Vinkur bjelogradi ispán 5000 fegyveres élén vette át a királyi menyasszonyt és nemsokára rá az esküvő is megtörtént Fehérváron, mely házasságból Kálmánnak 2 fia, az ikertestvér László és István született.[1]

[1] Gaufredus, Roberti Viscardi Calabriae ducis, et Rogerii eius fratris Calabriae et Siciliae ducis principum – rerum gestarum libri IV. Saragossa 1578. – Thuróczy II. 17.